Ha egyszerű is a története, kár lenne annyival legyinteni A musztángra, hogy: "á, megint egy börtöndráma, ahol a bűnös újra rátalál emberségére". Távol áll tőle, hogy családbarát lelkizéssel, tetszelgő ölelkezéssel adja el magát a nézőnek, és messzire vágtat a sajnálkozó melankóliától, ami sok megváltástörténetet a giccsgödörbe taszít. Sose naiv, aligha mesterkélt; a bizakodás percei kiérdemeltek, ahogy a "főhőst" egy állattal való bánása önmagával is megtanítja bánni.
Roman Coleman már 12 éve ül börtönben, amiért örökre megnyomorította élettársát, és ezt terhes lánya,
Martha soha nem bocsátotta meg neki. A férfi ma sem mutatja jelét, hogy
visszavágyna a társadalomba, ám egy átnevelőprogram keretében rábízzák egy
fiatal musztáng kezelését, aki éppolyan keményfejű, mint ő. Roman és lova, Marquis
együtt kell, hogy felkészüljenek egy árverésre, ahol új tulajdonos vár a
lovakra – vagy altatás.
Végső soron az őszintesége A musztáng fő erénye: egyenesebben, életszagúbban meséli el Coleman amúgy pofonegyszerű történetét. Nem a szokott alaphelyzetből indulunk, hogy a főszereplő csak a körülmények vagy akár a rendszer
áldozata: jóval bűne megismerése előtt lerí a férfiről, hogy tényleg bűnös, és nem keres önigazolást. Nem pusztán egy ostoba vadállat, de indulata hirtelen tör föl belőle, és rég nincsenek illúziói az életről. Hihetőnek
találtam a szintén szülővé érő lány viszonyulását az apjához; Martha vádló
szavai a tettéről és helyzetéről csak még jobban kirajzolták nekem Coleman személyiségét.
Nem igazán éreztem, hogy látvánnyal vagy pátosszal próbálnák kitömni a narratíva helyét. Roman-t súrlódásai
a zabolátlan paripával nem ruházzák föl plusz erkölcsi többlettel vagy
vadonatúj életfelfogással. Magát a természetét csiszolgatja apránként az állat betanítása: megtanul-e a fickó másokkal bánni, vagy büszkén visszavedlik öntörvényű izomemberré,
végleg bebukva a „megjavult” apa szerepét (mint pl. A pankrátorban). Tetszett a kölcsönhatás ló és lovasa között, bár az utolsó félórában már elég kiszámítható, hogy mi lesz a vége.
Örültem neki, mikor Roman Marquis
szabadon eresztésekor nem szökik utána. És nemcsak mert így kevésbé elcsépelt az egész. Ez a férfi egykor önző dühből, egyetlen tettével tönkretette az élettársa életét, aki emiatt napról napra tengődött a halálba, a
lányuk terhére. "Egy nap jóvá fogom tenni..." Roman közös útja Marquis-szel e folyamat fordítottjának
tűnik nekem: napról napra segíti át a lovat a tengődésből az őket megtapsoló
közönségig, később pedig egy csapásra visszaadja bajtársa életét, önzetlenül, tartva magát eddigi sorsához. Ez adott nekem többletet a sztori száraz vázához, amit maga Martha is így egyszerűsít le: "Azt hiszed, a lovaglás bármit is megváltoztat?" A befejező pár perc pedig visszafogott, mégis megható.
A musztáng tehát egy jól vizsgázott kis darab nálam. Cseppet sem nagyratörő, nem próbál erőszakkal könnyeket
facsarni a szemünkből. Mégis sikerül kencézetlen tálalással reményt
adnia a nézőnek, olyan elvadult "jószágokról", akik a rendszer, sőt a józan ész szerint is
már elvileg menthetetlenek, javíthatatlanok.
4/5-öt adok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése