Aki bújt

Ha csak 3 szóval kéne összefoglalnom az Aki bújt-at, úgy mondanám: Addams-family szteroidokon. Egy nemtörődöm feketekomédia a szupergazdagok törvények fölötti, hermetikus világáról, amely a tekintély álarca mögött bármit feláldoz, ha úgy kívánja - még az emberéletet is. De ez a kifigurázás kimerül a groteszk vérbőségben és a nyers szópoénokban; sztori, karakter és kreatív töltés terén sosem nő túl kezdőfelállásán.

Grace a dúsgazdag Le Domas-családba készül beházasodni, nem sejtve, hogy mi vár rá ott. A sátánimádó vérvonal ugyanis egy bizarr rituális kártyajátékkal avatja fel újdonsült tagjait: 

Grace a bújócska lap kihúzásával űzött vaddá válik egy embervadászaton, ahol csak pipogya férje, Alex, meg talán annak léhűtő öccse, Daniel nem akarják a fejét. Állítólag a családtagok mind meghalnak, ha reggelig nem sikerül Grace-t feláldozniuk az ördögnek, vagy legalábbis kinyírni.

Szívem szakad meg az ilyen „bíztató kezdés után félúton kifullad”-fajta horrorokért. Az Aki bújt alapvető problémája ugyanaz, mint pl. a tavalyi Brightburn-nek: a készítők fejében volt egy elmés kiindulási ötlet, amit hatásosan és véresen visznek a vászonra, de mikor ebből egy bonyodalmat kéne valamerre építeni, az félúton beomlik az ötletesség hiánya, plusz a szereplők karikatúraszerű lapossága miatt. Mintha nem mernék végiggondolni, hová vezet józan ész szerint a saját történetük.

Pedig az összetevők eleinte a helyükön vannak: a morbid humor, az őszinte trágárság, a szatirikus felhang, a hentelés képei, az élet-halál bujkálás folytán a feszültségfaktor. "Azt mondtad, hogy a családod fura, de azt nem, hogy pszichopata...!" A film nem lacafacázik: pár levezető kör után az esküvővel – meg az elnapolt nászéjszakával – beugrunk a „játék körüli” cirkuszba. De a szellemes ötletekből nincs elég se a humor, se a horror, sem a karakterek számára, a sztori meg önmagában túlontúl sovány. A viccek hol bejönnek, hol nem, a "komoly percek" meg inkább csak lagymatagok. 

Tudom, hogy az egész egy nagy véres görbetükör, de a szereplők pár döntése még a nem létező személyiségüknek is ellentmond, pl. hogy mennyire lehet Grace-t rituálén kívül elintézni, vagy hogy anyósa miként vélekedett róla a kártyahúzás előtt. Samara Weaving (Hugo Weaving rokona) buzgón csepegteti a színt Grace figurájába (főleg a szitkozódásai szórakoztatóak), de a többiek mind faarcú dísztárgyak maradnak: 

amikor a vadászat elején fejszével, íjjal, etc. felsorakoznak csoportképre, képtelen voltam nem az Addams-famíliára gondolni. És itt van a legtöbbjük reggeli elhullása, ahol csakúgy vérpacákká robbannak szét. Nyilván úgy vélték az alkotók: ez annyira a semmiből jön, hogy akaratlanul is nevetésre sarkallja a közönséget. Bennem buta látványtrükk-ként maradt meg, ami fölrúgta a film mákszemnyi belső logikáját - olyan szereplőkkel, akiknek eleve zéró jelenléte volt a vásznon. Ez így nem vicces vagy polgárpukkasztó, hanem csak alamuszi.

Daniel-nél és Alex-nél próbáltak az írók picit a személyiségre is gyúrni, de nem eleget. Daniel majdnem annyiszor pálfordul, mint Kylo Ren Az utolsó Jedik-ben, Alex pedig iszonyú szánalmasan ragaszkodik a szőlőszemnyi lelkéhez. A vadászat alatt végig arról győzködi a nézőt, mennyire sose értett egyet elei szadi szokásaival, de a nejét inkább olyan "vak vezet világtalant"-fajta kapkodással mentegeti. Látni rajta, hogy az: „Á, mi az esélye, hogy pont azt a lapot húzza?”-észjárás miatt nem szólt Grace-nek erről a lehetséges végkifejletről. 

Ironikus, hogy Alex-et épp akkor találtam a legemberibbnek, mikor végül elbukik abban, hogy különb legyen rokonaitól: a végén ugyanúgy retteg és pánikol, hogy mindjárt szétpukkad a teste. Ahogy heherészve győzködi feleségét, hogy szereti, a párja féltése felolvad saját irhája mentegetésében: hátha a dilis átok csak a „gonosz” Le Domas-okat nyírja ki! 

Itt történt az az apró mozzanat, ami számomra úgy kellett a befejezésnek, akár egy falat kenyér, hogy értéke legyen. "Válni akarok." Grace a gyűrűjét még épp vissza tudja adni Alex-nek, kifejezve, hogy már késő: csalódott benne, mint férfiban és mint a párjában. Ha Alex jobban becsülte is az életet családjánál, hagyta, hogy annak alárendelje saját életét és „szerelme” túlélését. Ez némi keserédes ízt ad annak, ahogy az újdonsült özvegy vigyorog "anyósék" kinyiffanásán.

Az Aki bújt egy Közepeset kap tőlem. Szórakoztató időnként, de feltétlenül több ötletesség kellett volna úgyszólván mindenbe benne, a történet szövésétől kezdve a poénokig. Egy vaskos, emlékezetes társadalomszatíra helyett felemás kísérlet maradt, de azért vannak jó pillanatai.