YAO utazása

Szerethetőnek éppen szerethető modern tanmese a Yao utazása, de azon minden szentimentalizmusával együtt sem nő túl. Egy percig se tagadom, milyen tetszetősen őszinte és közvetlen modorú ez a kis road-movie, mely egyértelműen egy férfi belső utazását vetíti ki annak külső magánútjára. Arra apellál, hogy a néző, az "okuló” legyen türelmes és elnéző a film jóhiszeműsége felé… ami viszont sosem térül meg igazán. Annyira könnyed és direkt időérzet nélküli – így éreztetve Afrika mélyebb szellemiségét a rohanó „modern” világgal szemben -, hogy fontos gondolatokat felejt el erős kézzel megragadni. Pl. a szereplők pontos életkilátásai, és főleg: az útjuk által kirajzolt üzenet.

A 13 éves Yao titokban falujától majd’ 400-km-re utazik, hogy találkozzon példaképével, Seydou Tall színész-íróval, aki promóciós turnén vesz részt Szenegál fővárosában. Szakmailag híres és sikeres, de magánélete kiüresedett: feleségétől  külön él, kisfia betegség miatt nem tarthat vele. Yao vakmerősége annyira megfogja a francia celebet, hogy önként vállalja a fiú hazafuvarozását. Elhúzódó útjukon Seydou nemcsak Yao-val köt apa-fia-szerű barátságot, de a helyiek lassan ráébresztik őt, hogy ideje jobban megismernie afrikai gyökereit, és azon keresztül saját magát is.

Nem szeretem, ha egy film azért terjengős, hogy így éreztessen egy felkonferált, de átgondolatlan tanulságot. Philippe Godeau rendező egyértelműen Omar Sy és gyerekkollégája, Lionel Louis Basse kettősére épít mindent. Seydou és Yao kedvelhető kis duó – illetve trió egy darabig egy Glória nevű jópofa zenésszel -, de így is érezni, hogy igenis erőtlen, menetközben kitalálva terelt a cselekmény. Szabados vagy sem, túl sok jeleneten siklik át nagyvonalúan: érdekes drámahelyzetek maradnak parlagon (pl. a végén Seydou találkozása Yao apjával), sokszor életszerűtlen a szereplők reagálása, hogy a film nézőbarát és stresszmentes maradjon - pl. Seydou-é, mikor Yao közli vele: hát, ő inkább leszerelte a sztár kisfiát a telefonon, minthogy azt rögtön odavigye pártfogójának…

Úgy érzem, kicsit zsarolja a nézőjét ez a film, hogy: „ha nem tudsz felolvadni Afrika mélyebb spiritualitásában és az ősi föld tiszteletében, akkor éppoly maradi percemberke vagy te is, mint az elején a főszereplő”. Hát nem! Ismerem magam annyira, hogy tudjam, ez nem igaz: pontosan látom és értem, miről szól Seydou kissé sovány karakterfejlődése. Bár a hírnév nem tette önzővé, túlságosan földhözragadt, megszokásokban gondolkodó ember lett a nyugati világban, mint sok fehér bőrű ember. Feltételezem: ezért mondja rá a neje - az egyetlen vézna közös jelentükben -, hogy „szánalmas”, noha rendesen bánik a fiukkal.

Tetszik a hasonlat, amivel ezt Yao is értésére adja: „Olyan vagy, mint a Bounty csoki: kívül fekete, belül fehér.” Yao hazaútja fatális véletlenek láncává alakul, mintha Isten terelné őket az ismeretlenben, a faluhoz, ahonnan Tall családja egykor emigrált. A vak is látja, hogy ez egy önfelfedező út, de nem romlottság vagy konkrét hiba hívja életre. Nem számít, mennyit törődik vagy sem valaki a családja múltjával: amíg nem szentelünk figyelmet csak arra, hogy jobban ismerjük az eredetünket, a felmenőink életútját, addig belőlünk is hiányzik egy darabka. A családfa gyökerei erőt, éntudatot adnak, és bár Seydou úgy dönt, hogy majdcsak fiával együtt lép be szülőfalujába, annak értékét immár teljesen átérzi és megérti.

Pont ezért kíváncsi lettem volna egyek közt arra, miként is tükröződik ez végül egy újabb szóváltásban közte és a felesége között. A befejezésnek viszont erre nem volt igénye, sőt szinte semmire sem. Yao és Seydou útjai elillanva, konkrét búcsú nékül válnak külön; az egész zárás olyan tompított, elmismásolt, jellegtelen maradt, amit nem lehet a koncepcióval mentegetni. A film csak 105 perc, de maga az út, a történet egész veleje a megindítóbb pillanatok – pl. Yao első találkozása az óceánnal – mellett is monoton, kiélezetlen maradt.

A Yao utazására 3/5-öt adok. Távol áll az üres érzelgősségtől, de nincs rendesen összefogva. A gyönyörű tájak és baráti szóváltások hangulata mellett igényt fogalmaz meg az emberben a lelkületváltásra, csak nem tudja ezt következetes, eredeti és szellemes módon megfogalmazni. Moziban egybe nem, inkább TV-ben, reklámokkal megszakítva éri meg próbát tenni vele.