Miután más kritikák már épp elégszer sütötték
el a „Men in Black: Ragnarok”- viccet, inkább rögtön ezzel indítok: Tessa
Thompson és Chris Hemsworth buddy-cop-párosa van olyan jópofa és energikus,
mint az MCU-ban. Nem fogom őket a már leharcolt Jones-Smith pároshoz hasonlítgatni
– márcsak azért sem, mert a spin-off egész szereposztása szerintem felér az
eddigi trilógiáéval. És végképp nem fogok az akcióeffektek minőségével
előhuzakodni, amik mögé örökké próbálják a stúdiók dugdosni termékeik
igénytelen és kötelező sablonosságát.
Molly Wright gyerekként egyszer elkerülte, hogy szüleiével együtt az ő emlékeit is törölje a hivatal egy idegennel való találkozásról. Életcélja lett felkutatni őket, hogy ő is tag lehessen. Mikor ez össze is jön neki, O ügynök némi tétovázás után beajánlja a lányt a londoni kirendeltségnél, a
hol M ügynökként gyakornoki megbízást kap. Segítenie kell a szervezet sztárügynökét, H-t hogy rátaláljon a Földet fenyegető Kaptárra, hogy megállítsa azt. Ám kiderítik, hogy az ellenségnek téglája van a biztonságra különösen kényes ügynökségen.
Vacaknak éppenséggel nem nevezném a 4. Men in Black-mozit.
Sem akció-, sem vígjáték kategóriában nem egy jó munka, és végképp nem eredeti vagy
a figyelmet végig lekötő darab. Szórakoztatófaktora azonban a film egyes kisebb-nagyobb
szeleteinél határozottan jelen van. Senki sem fajsúlyos, árnyalt - vagy ha már
itt tartunk, különösebben érdekes - benne, de a színészek annyi kraftot legalább
belevittek gyakran egybetűs karaktereikbe, hogy elműködgessen a sztori.
Liam
Neeson megkapó lazán kemény főnök Nagy T-ként, ahogy Kumail Nanjiani éppen hogy aprócska Gyalogját is rokonszenves figurának találtam. A nagy csavar pedig, hogy Nagy-T-t annak idején a Kaptár már titokban átformálta, a maga szolid módján tűrhető csavar. Kár, hogy nem merték ezt még hátborzongatóbbá tenni pl. úgy, hogy a Kaptár hibridizált áldozatai maguk is képesek újabb embereket átalakítani, s így a téglák osztódással szaporodnak a szupertitkos falak mögött. Mindegy...
Sablonanyag ez, bár a még tűrhetőbb fajtából: a sztori virít a lyukaktól, a bolygó túlfeléről nézve sem gondolatébresztő, és gyakran elbizonytalanodik, hogy most mit is akar kihozni magából. A
történet hol leül, hol pattogni próbál, és hát a vágó meg az operatőr sem nagyon erőltette meg magát. Van lendület és - néha erőlködő - humor a filmben, de semmi okosat vagy kiszámíthatatlant nem érdemes várni tőle. Néhol erőlködik olykor szövevényesnek
tűnni, de csak a látszat kedvéért.
Az ad némi agytáplálékot benne, hogy még
egy olyan privilegizált, felvágós, protokollbuzi szervezet is,
mint az MiB, nemcsak hogy bekaphat egy szabotőrt, de a világ vesztét is
közvetve fedezheti. És üdítő látni, hogy az emléktörlést szinte zsebhokizásból
űző, öntelt ügynök szembesül vele, hogy hoppá: engem is agymostak, és a
fenenagy profizmus mögött nem voltam több, mint kapóra jött balek, nagyképű
szájhős. Egyik gondolatmenetbe se ássa bele magát a forgatókönyv, de legalább a beleszövésével elkerülték, hogy unalomba fúljon az egész.
5-ös skálán 3-ast adok a Men in Black
International-re. Egyszernézős, átlagos sci-fi-akciókomédia, mely maga gondoskodik róla, hogy egykettőre elvesszenek róla az emlékeink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése