Mission Impossible 6. - Utóhatás

„Úgy értem, megmenthetett volna 30 millió életet. Történelmi szerep! Minden eszköz etikusnak számít, ha a jó oldalon állunk.”

(Semmit a szemnek – Egy láthatlan ember feljegyzései)

Tom Cruise Mission Impossible-ja olyan, mint egy jéghideg üstökös: 3-4 évenként megkerüli a horizontot, hogy aztán látványosan, de semmi maradandót hátrahagyva el is húzza a csíkot előlünk. Ez a franchise kizárólag az akcióról szól, azon belül is 

Tom Cruise önként vállalt nyaktörő mutatványairól, melyek terén lassan már Jackie Chun-nal vetekszik. Nálam az 56 éves sztár ezzel max. kaszkadőrként bizonyít, nem pedig színészként.

A már hatodik MI-mozi az akcióhegy mögött csak a szokott agyoncsavart, de távolságtartó kémfilmsablont újrázza, alig tettetve, hogy több próbálna lenni bármiben a Titkos Nemzet futószalagon jött folytatásától. Más hátterek, ugyanaz a séma. Ha a héját lefejtjük, az MI6 egy szokványos, 

patrióta-felhangú világmegmentősdi, akár pl. A függetlenség napja, csak itt jobban csavargatnak egy suta összeesküvés-szálat, de igazi drámanyomaték nélkül. Ez megint a kémvilág kémjátéka kémek között, ami a helyszínek számától függetlenül egy szűk és emberidegen közeg, ami a hétköznapokba fásult közönség idealizálhat.

Talán az összes korábbi résznél erősebb a sztori alibi- és propagandabűze. Az előző részből ismert Szindikátus élbolya, az Apostolok plutóniumhoz jutnak, hogy atomfegyvert ****janak belőle, és ártatlan közel-keleti városokra dobják. És ennek képi illusztrációját egy amcsi elit titkosügynök rémálom-montázsában tolják a képünkbe az elején. Majd szóljon valaki, ha a hollywood-i fősodor egyszer az USA kormányát, katonai vezetését és a CIA-t tennék meg főmocskoknak…!

Cruise előtt is derenghetett azért, hogy a régi séma nem lesz elég hatodszorra is, mert ezúttal pár feltűnően szentimentális pillanat is beleszövődött a forgatókönyvbe - visszahozva Ethan Hunt volt feleségét, Juliát és a brit ügynöknő Ilsát a Titkos nemzetből. 

De ezek a személyesnek szánt pillanatok erőtlenek, és csak elválasztó vonalként szolgálnak két akciójelenet között. A párbeszédek teljesen automatára vannak állítva, nem számít, kinek a szájából hangzik el miféle mondat. Csak az számít, milyen kemény akciószcénákat mutogat a produkció.

Kétszer kellett végignéznem a filmet, mert az első óra alatt követni alig bírtam a zagyva cselekményt, egész amíg Solomon Lane elrablása képbe nem került. A Titkos nemzet fő mesterelméje itt csak egy passzív élő zsákmánytárgy, akire minden érdekcsoportnak fájhat a foga: 

1.    Huntnak és IMF-es csapatának, 

2.    az őket szarba se néző CIA-nak, 

3.    az MI6 által máig zsarolt Ilsának, 

4.    plusz Lane társainak, kiknek ideológiája mellett a Mein Kampf sportrovatnak tűnik.

A film szerencsesüti tanulsága, hogy az egyén élete nem feláldozható milliók sorsáért, ezt Hunt több ízben is fényes bizonygatja: az elején a csapattársáért hagyja a plutóniumot a terroristák kezén, később egy rendőrnőt ment meg, mikor épp lelőnék őt az utcán. És mit ad Isten: még Ilsa is inkább nem áldozza föl Solomon Lane-t a végső csatakor, holott az MI6 kész volt likvidálni a nőt, csak mert nem nem tüntette el Lane-t és a vele brit kémvilág szennyesét.

Van ez a gondolat, hogy a titkosügynök valójában sose lehet szabad: hogy örökké célpontja lesz vagy a világban hagyott ellenségeinek, vagy akár a saját egy felettes szervének, ha bármilyen titkos ügyről túl sokat tud. Hunt is ezért, féltésből taszította el magától exnejét. Ám ez a gondolat – mily meglepő! – egyáltalán nincs körüljárva, sőt a befejezés még jól rá is cáfol. Lane és a másik főrosszarc, Walker megállításával minden érintett sorsa megnyugtatóan rendeződik. Ez egyszerre sablonos, léha és  képmutató forgatókönyvírás, amiért ujjakat kellene törni a stúdió munkaszobájában!

Még a CIA szenya igazgatónője, Erica Sloane is a jófiúk között szerepel a végén, holott Walker leleplezésekor hátbaszúrta Huntékat, és Ethan felettese, Hunley halála is ekkor történt. Ez még úgy is undort kelt bennem, hogy sem az újak, sem a régi szereplők sorsa nem izgatott. 

Meddig kell még Hollywood-nak erőltetnie a matuzsálemi klisét, hogy egy fő terrorista bombáját az utolsó percben lekapcsolják a jófej amcsi és angolszász ügynökök, és így rögtön elsimul minden belső ellentét? Vivá America, halál a terrorizmusra! Hát ezek után már elnézést, ha érdektelen számomra, miképp csűrik a szokott Ki-kivel-van?-felállást a szereplők között…!

Fütyülök Henry Cavill bajuszára is: August Walker karaktere számomra semmivel nem nő túl egy tipikus Bond-gonoszén. A CIA bérgyilkosa Lane-nel fúj egy követ, és egyetlen karaktervonása, hogy határozottan utálja Ethan-t. „Az IMF csak Halloween! Felnőtt férfiak maszkban!” Lelepleződését találtam benne a legérdekesebbnek: miután gyanúsan sokat áskálódott Sloane-nál Hunt ellen, Hunley és Ethan eljátsszák utóbbi felfüggesztését, ami ugye jogcímet adna Walker-nek, hogy kinyírja. 

Ez számomra több feszültséget generált, mint a zuhanóbevetésük az elején és a helikopteres párbajuk együttvéve! Ja, hogy ezért lett "Fallout" az új rész alcíme...!

Időnként nem tudtam, hogy most kínomban röhögjek-e vagy szánakozzak. „Fehér Özvegy” a legszexistább kreálmánya az Utóhatásnak: 

olyan ál-úrinős fakószőke cicababa, amihez foghatót talán az X-men: First Class óta nem is láttam. Szerencsére a film 2. felére már megkíméltek tőle a készítők, de ahogy Ethan álcáját és szövegét beveszi, az nekem egyszerre zavaros és akaratlanul vicces. „Én nőket és gyerekeket ölök – hímlővel!” Cruise arcán szinte kivehető, ahogy próbál nem vigyorogni, miközben ezt így kimondja.

A szórakoztatóipar szereti direkt elfelejteni, hogy a film főleg egy narratív művészeti forma. Az elmesélt történet a lényege, legyen a műfaj kémmozi, akciófilm vagy akár konspirációs thriller. A Mission Impossible: Utóhatás csak az ütős akciót tudja felmutatni, történet és szereplői a szokott sémakellékek, amik útközben kaptak csak egy egész pici emberség-injekciót. Tom Cruise sztárságának biztos támasza a Mission Impossible sikere, de ettől még a franchise nem több lelketlen profitgenerátornál, amire nem érdemes jegypénzt áldozni.

2/5-öt adok rá, mint szuperül kinéző, de belül szegény, sematikus tucattermékre.