Megsemmisülés (Expedíció)

Annihilation az igazi címe ennek a kis év eleji drágakőnek, amely merte ellátni a sci-fik alapvető feladatát, hogy elgondolkodtasson minket a világról és önmagunkról. Jeff VanderMeer regényéből Alex Garland írta és rendezte a filmváltozatot, amely a Paramount produceri hisztikörei ellenére megmaradt annak az okos elmetornának, amit - mértékkel ugyan, de - én is méltatni tudok. 

Lena férje, Kane eltűnt egy titkos katonai expedíció során, majd egy év múlva egyszercsak újra felbukkan, beteg és katatón állapotban. Az akciót szervező intézmény feltárja Lénának, hogy egy furcsa erőburokkal lefedett területet próbáltak felderíteni, melyet Vibrálásnak neveznek, de Kane-t kivéve mind odavesztek.

Ezért Lena vállalja, hogy egy női civil csapat tagjaként kideríti, mit talált ott a férje. A látszólag csendes tájon lassan rémálomba illő dolgokra derítenek fényt.


Sci-fiként és horrorként is megállja a helyét a magyarul Expedíció címre keresztelt film, hátborzongató és ötletes. Ahelyett, hogy egyoldalúan akarná okítgatni a nézőt, kiszámíthatatlanságba taszítva ösztökéli arra, hogy az eszét használja, és önvizsgálatot tartson. Nem lehet legyinteni a szereplők gyarlóságára, hanem felnőtt emberek teherbírásának korlátait és a csapatuk lassú szétesését kísérjük figyelemmel, miközben a megmaradtak közelednek a rejtély kulcsához.  

Ugyanakkor zseniálisnak kicsit túlzás nevezni Garland művét. A bevezető rész kimondottan ingerszegény, a színészi játék se sokat nyújt egész amíg el nem kezdődik a lényeg, a felderítés. Bár a szereplők komolyan vehetők, igazából csak archetípusok; Lénát kivéve mindenkit 1 tulajdonság és 1 veszteség a múltjából határoz meg. Még le se zárult a film, mikor a néző már nem is emlékszik, melyik bábut hova tolta és hullajtotta el a szkript:

• Anya, az indulatos medikus kattant be elsőként,
• Ventress, a lelki sérült pszichomókus - aki nem is számolt a visszatéréssel - nyiffan ki utoljára.
•  a jámbor fizikus Josie pedig saját bőrén láthatja beteljesülni elmélete igazát a Vibrálásról (mi viszont nem).
   

Felvillanyozott egynémely elgondolás a tudományos fantasztikus ötletek a Vibrálás által teremtett világból. De mindezt csak minimálisan magyarázzák a szereplők: az alaphangulat egyszerre rideg és (rém)álomszerű, nemcsak CG-effektekkel szúrják ki a szemünket. Vérpezsdítő és ijesztő belegondolni, hogy egy alternatív ökoszisztéma prizmaként szórja szét a hullámokat és a DNS-t, serkentve a mutációt növények, állatok, sőt emberek esetében.  

Nem először látok olyan produkciót, mely az ember pusztításra való hajlamát ecseteli, de az Expedíció friss levegő a műfajban. Az önpusztítás, mint sejtjeinkbe kódolt késztetés állandó mondanivaló: a környezet leheletfinoman, de hat az ember anyagcseréjére, pszichéjére és mentális állapotára. Ez és a növény-ember mutációtermékek adják az Expedíció legsokkolóbb pillanatait.

Lénáék vagy bárki más itt sose tudhatja, hogyan, milyen léptékben torzíthatja el génjeit, ösztöneit, elmeállapotát, és ha megtörténik, tehetetlenül kell végig néznie. Legjobb példa erre Josie: mikor megmutatja Lenának az elváltozást a karján, egyszerűen elsétál a semmibe: mintha azt az állapotot érezné természetesnek, amivé vélhetően kezd átváltozni. Végigfutott a hideg a hátamon a jelenet alatt, pedig az nem próbált direkt rémisztő lenni, mint a katonák otthagyott videófelvételei.


Szóval mindössze ennyit jelent a "lelkünk", az érzelmeink és gondolataink? Ettől számítunk "valódinak" mi, anyagi lények? Rémületes, de hihető, hogy egy megfoghatatlan  természeti hatás egyszerűen átállítja bennünk valamely gént vagy idegimpulzust, ami a puszta "akaratunkért" felel. Hogy lehet ellenszegülni egy olyan erőnek, ami a testi és tudati mivoltod építőkockáit hajlítja el?   

Még a megoldását sem rágja szánkba az Annihilation. Lena rálel végül a Vibrálást okozó amorf fénylényre, de az csak utánozni tudja őt, kommunikálni nem tudnak egymással, így csak egy út marad: a megsemmisülés. Szerintem a lény azért óvta meg Lenát, de önmagát nem, mert megértette, mit akart a gránáttal Lena bevégezni. Ezzel nemcsak a hagyományos "jó-és-rossz"-felfogás landol a kukában, de tovább erősít a függőben maradt kérdésekre. Mi az ember, mint olyan? Mi(k)ből áll össze egy emberi lényt, és az(ok) mennyire másítható(k) meg, hogy az eredmény ugyanaz az bizonyos ember maradjon? 

Diadalszámba megy, ha a "nagy" Álomgyárnak még bármi köze van az igazi, elmés, az érzékeinkre is hatni képes science-fiction-mozikhoz. Az Annihilation elérte nálam azt, amit pár éve pl. a Kiéhezettek nem tudott: visszafogottan, de összehangolta a tudományos fantasztikumot a horrorral, az eltorzult természet és emberek terepén játszódó történettel. És ne aggódjon senki: a Szellemirtók-reboot-tal és a Star Wars VIII-cal ellentétben ez a film nem hangsúlyozza ki, hogy a főszereplő csapatot csupa nő alkotja. Ők csupán emberek, akik a borzalmak édenkertjében látják be - a nézővel együtt -, mennyire nem értik igazán az emberi mibenlétet.

Az Annihilation simán megkapja tőlem a pozitív ajánlást, a 4/5-öt.