Vörös veréb

"Mintha olyan nehéz lenne széttenni a lábunkat...!"

(Gone Girl)

Még propagandafilmnek se volna elég fajsúlyos vagy meggyőző a Vörös Veréb. A putyini kémvilág témája miatt persze, hogy Jason Matthews volt CIA-tiszt regénye zöld lámpát kaphat a mai Hollywood-tól, de a filmváltozat ettől még sablonterhes, szálaiba gabalyodó, és fontos pontjain erőtlen. A főszereplő szexuális vonzereje pedig kimerül a testi adottságaiban, holott Jennifer Lawrence karaktere elvileg a vágyak képzett manipulátora a történet szerint.

Dominyika Egorova a moszkvai balett prímabalerinája volt, míg egy sérülés derékba nem törte karrierjét. Nagybátyja, Ivan, az orosz titkosszolgálat egyik főembere beszervezi őt, mint leendő verebet. A verebek kémprostituáltak: kapcsolatlétesítéssel nyernek információt, legrejtetett gondolatot vagy vágyat is kiaknázva bennük. Dominika célpontja egy Nathaniel Nash nevű CIA-s, aki egy téglát fedez az oroszok soraiban. A dolgot bonyolítja, hogy mindkettő már az elején tud a másik hivatásáról. 

Márcsak monotonitása miatt sem tudja a Vörös Veréb nemhogy az "új színfolt"-címkét kivívni a kémfilmzsánerben, de kifejezetten a megszokottság érzését kelti. Nincsenek  kiemelkedő pontjai sem a cselekménynek, sem a szereplők egyéniségének; minden vonásuk, szavuk és tettük egybefolyik, nem érezni azok nyomatékát. Ezért lesz ez csavaros lélektani thriller helyett egy bonyolult, mégis didaktikus kémsztori, olyan szereplőkkel, akik sorsa nem elég érdekes vagy megragadó.

Jennifer Lawrence alakítására nincs panaszom, de drámai élt nem tud adni figurájának. Dominika protezsált "femme fatal", történeten kívül is belül is. Anyja egész életében óvta lányát Ivantól, átlagos kispolgári életet éltek, de azért sejthető, hogy a moszkvai Nagyszínház túl nagy presztízsű hely, semmint hogy valaki pusztán tehetséggel sztárrá válhatna ott.

Dominika egész alakja egy sebzett, de sebezni is képes verebet jelenít meg, akinek megvan a lelki tartása, hogy megfeleljen és kibontakozzon Oroszország újdonsült ügynökeként. Mintha a végzet - vagy inkább a nagybácsi - csak arra várt volna éveken át, mikor Dominika készen áll majd a hazáját szolgálni.

Tetszett, ahonnan a film elindult, sőt azt is, hogy Dominika nem gyámoltalan bárány, aki farkasok közt tanulja meg kicsikarni magából a ridegséget: riválisát, aki miatt lesérült, a legvédtelenebb pózban üti halálra a zuhanyzóban. De a film túlzottan felkonferálja a saját sztárját, míg a bizonyításban nem elég alapos.

Dominika csáberejéből, sőt magából a "tanfolyamból" konkrétan hiányzik az erotika! A vágy felkorbácsolásának képességét a Vörös Veréb sose tudja igazán érzékeltetni. És ezt később se tudják a készítők kicsiholni, amikor már Nash és a lány között szexuális kapcsolat létesült.

Egyszerűen mondvacsinált köztük a vonzalom, az elválásuk pedig ugyanúgy hidegen hagyott, mint a képernyőn Dominikát. Nem beszélve arról, hogy kb. fogalma sincs Moszkvának, mit ügyködik 2 jelentés között a kedves "unokahúgi". 

Míg a kémjátszma alakulása hamar ellaposodott nekem, 2 dologra voltam kíváncsi, ami a figyelmemet ébren tartotta. Egyik, hogy Dominika vajon hogyan fog megfizetni Ivannak, amiért belecsalta őt ebbe a csapdaéletbe. És bár a túszcserekor történő halála elég felemás szájízt hagyott, igazat adtam Dominikának, hogy előzőleg csőbe húzta. Nash-től meg úgy válik el, mintha csak egy éjszakás kaland lett volna mindaz, ami köztük volt. Praktikus az ő szemszögéből, csak nekünk nézőknek ez összecsapott és semmilyen búcsú.

A másik, amire a film végül nem ad világos választ, hogy miért engedi Moszkva, hogy visszatérjen régi életéhez. Persze, a sikeres munkáért kitüntetik, anyjáról gond nélkül tud majd gondoskodni a jövőben.

De az alkotás végig olyan képet fest a titkosszolgálatról, mintha még a KGB korában élnénk, ahol persze az amerikai fél tagjai a jófiúk. A színfalak mögött hagyják, hogy Dominika úgy éljen, mintha mi sem történt volna. A befejezés a telefoncsörgéssel teljesen a levegőben lóg, hiába sejthető, hogy szükség esetén hazája visszahívhatja, míg csak él. Ez a terjengős, néha felcsapkodó légkör jellemzi végig a Vörös Verebet, korhatárbesorolástól függetlenül.

A "csúnya, rossz" putyini Oroszország üdvöskéje tehát nem egy vibráló, emlékezetes hölgy - még kevésbé a kémrománc, melyben Budapesten része volt. Azt hiszem, már azért is hálásnak kéne lennem, hogy hazám fővárosa önmagaként szerepelhet egy álomgyári produkcióban - még úgy is, ha a film sutácskán próbálja hidegháborúszerűre festeni a hangulatvilágot.

A Vörös Verébre 5/10-et adok, ami 5-ös skálán már elég egy 3-ashoz. Átlagos: felét végzi el a feladatának.