Batman: A Sötét Lovag Visszatér - I. rész

Szeretek arról találgatni, hogy vajon mi állhat egy-egy filmprojekt jóváhagyása mögött, vagy hogy milyen megfontolásból lett olyan egy megaprodukció, amilyen. Mi volt a közvetlen minta? De a Batman V Superman, vagy akár az egész élőszereplős DC-verzum esetében a válasz könnyen kiolvasható: 

1. Zack Snyder Man of Steel-e, 
2. és A Batman: A sötét lovag visszatér 1.-2. 

Meg kell mondjam: ügyesen pozícionálták ezt a mesterművet, hogy profit terén is siker arasson (ellentétben az amúgy szintén kitűnő Batman: A rém álarcával). Minden idők legnépszerűbb Bat-regényének rajzfilm-átirata, melyet Chris Nolan saját "Sötét Lovag"-zárórészéhez csatolva (alig 2 hónappal később) adtak ki. Másik küldetését szintén ellátta: sikerült kitapogatni, milyen irányban érdemes a hősikont újragondolni a DCEU számára... vagy legalábbis újrastilizálni.

Most már értem, hogyan kaphatott az 1. rész 100%-os értékelést a Rotten Tomatoes-on a kritikusoktól, majd a 2. része közel ugyanennyit. Felemelőbb kézi rajzolású művel már nagyon régen nem kötöttem ismeretséget.

Üdítően hatott rám, mennyire érett, puhítatlan, felemelő és könnyen beleélhető feldolgozás ez. Nemcsak egy idősebb harcos pszichéjébe kalauzol érdekfeszítő módon; megmutatja - mint Nolan Bat-folytatásai - a társadalom egészére gyakorolt hatását. A mi valóságunk szabályai szerint kell játszania, az élet és az idő terhét leküzdve visz végbe dolgokat, melyek logikus visszhangja Gotham-en a legendáját táplálja.

10 év telt el, mióta utoljára látták a Denevérembert, és már a 70 éves James Gordon is nyugdíjra készül. Gotham Város utcáin azóta eluralkodott a köztörvényes bűnözés, a polgári lakosság állandó félelemben él. Az öreg Bruce Wayne-t azonban másik énje nem hagyja nyugodni, és újra felölti a jelmezt. Első sikerei után a Mutánsokat, a város legveszélyesebb bandáját veszi célba.

Kettébontani a történetet a Returns esetében okos húzás volt; Jay Olivia rendező és társai így kiküszöböltek két olyan visszásságot, amit pl. a The Dark Knight Rises-zel szemben gyakran felhoznak:

1. koherensebb, nincs annyi sok történéssel megpakolva (a TDKR cselekménye felér a BTDKR két részéével együttvéve),
2. és így tisztábban tudnak 1 bizonyos forrást követni (a TDKR Frank Miller: The Dark Knight Returns-e mellett a "Knightfall" és "No man's Land" képregényekből is építkezett). 

Teljes szívvel a főszereplő mögé tudtam állni lelkületében és döntéseiben - akárcsak a történet során az új Robin. Ám nemcsak azért, mert jól esik látni, hogy egy nyugdíjas korú hősfigura így formába képes hozni magát. Persze: Christian Bale-éhez képest ennél a Bruce-nál korban és maszkos idejét mérve is indokoltabb az évtizedes "önnyugdíjazás".


Izgalmasnak találtam ennek az embernek a személyiségét, és hihetőnek az okot, amiért ismét beszáll a játékba. Kényszerérzete a bűn elleni harc iránt sosem hagyta őt igazán nyugodni: balesete a versenypályán jelzi, hogy Batman, mint lényének része jóval több holmi adrenalinfüggőségnél, s olyan módon nem is "kezelhető".

Eredeti motivációja, a Thomas és Martha Wayne-t ért rablógyilkosság mind gyakrabban tör fel tudatalattijából, és a TV-ben is folyton bűnesetekről hall - köztük régi ellenségeiről. "Még nem végeztem." Kicsit sajnáltam, hogy a lerágott szülőhalálon túl 1 személyes tragédiáról se látunk flashback-et; Dick távozását és Jason, a 2. Robin halálát mintha háborús veszteségként fogná föl - vagy legalábbis ezt mutatja Gordon és Alfred felé.

Fantasztikus a rajzfilm üteme és atmoszférája: már az első negyedóra egyszerre ágyazza meg a visszatérés belső és külső eredőit. Bruce-t rémképei és az öregedés mellett a hiábavalóság tudata kísérti: fénykora annyira nem hagyott mély nyomot Gotham-en, hogy a fiatalok puszta mítosznak hiszik A Köpenyes Keresztest. Valóságszagú, ahogy az egész "modern" városképből árad a letargia: a felszínen minden olyan hétköznapi, értelmetlen. A lakosok passzívak, senkinek nincs mersze kihívni maga ellen a sorsot, s ezzel még nagyobb teret hagynak a jogtiprásnak. 

Ez rögtön valami magasabb rendűvé emeli Bruce hadjáratát, minthogy "nem tud élni Batman nélkül". Vagy ő tesz önhatalmúlag rendet, vagy senki. Mikor otthon alteregója hangja üldözi, vagy újra átéli egy múltbéli emlékét, az nem pusztán pszichés deviancia, ahogy azt a tévében szereplő pszichiáter állítja be.

Létezése célja, a változást akaró küzdőszellem nyilvánul meg ebben. Batman a Miller-féle tükörben a milliomos igazi valója, nem 1 ember 3 rész-személyiségének egyike (magánember-Bruce, playboy-Wayne és Batman), mint Nolannél.

"Te nem vagy több, mint hitvány héj. Egy rozsdás csapda."

Bármilyen fizikai vagy élettani korlátba is ütközzön, Wayne igazán önmaga csak A Denevérember identitásával lehet.

A férfi és szimbólum egy és ugyanaz.

Kétarccal, mint sürgősebb problémával is egész ügyesen bánik a forgatókönyv. Amiképp Bruce, Harvey sem képes a "normális" élet szabályai közé szorítani magát, így ő is engedi a sötétebbik énjének, hogy bekebelezze őt.

Nekem csiszoltabbá teszi ebben az iróniát az, hogy Dent nem csúfítja magát vissza. Hiába lett szabad ember és műtötték meg: a "másik arc" nem tűnhet el a személyiségéből úgy, mint a külsejéről, mert Dent azt érzi/fogja föl saját igazi mivoltának.

"Most legalább mindkét fél egyezik." A film egy percig se csinál titkot a két férfi hasonlóságából; ezzel is kevésbé elcsépelt a dráma. Egyébként a félig torz arcú/elméjű Dent még is illik felvezető körként egy olyan főgonosz elé, aki egy már teljesen kívül-belül torz, vadállatszerű szörnyeteg. 

A Mutáns Vezért biztos nem fogom a legjobb DC-gonosztevők közé sorolni, de a maga primitív módján tekintélyt parancsoló alak. Akár egy nagyra nőtt falkavezér a felségterületén. Batman szemszögéből ő az igazi próbatétel, a saját démonának elfajzott tükörképe.

"Mutasd magad! Állj ki velem, bolond, és én kinyírlak! Lásd, ki uralja Gotham City-t!"
"Jól van, fiam: mutasd meg!"
Itt már nem vadászik fegyveres gonosztevőkre, hanem szó szerinti ütközetbe vonul. És külön tetszett nekem, hogy míg a TDKR-ben Bruce-t éri készületlenül a vele egyenrangú fél kihívása, addig itt ő a kihívó, mégis még durvábban helyben hagyják. 

Követőkre szert tenni logikus utóhatása a nyílt hőstetteknek, és Carrie Kelley-t jobbfajta példának tartom erre. Nem éreztem sem idegesítőnek, sem kotnyeles, túlfűtött rajongású tininek. Hiába menti meg Batman életét a Mutánsok táborában, meg kell dolgoznia érte, hogy Bruce és Alfred elfogadják őt a Denevér társának. A tény, hogy lány, és hogy fedetlen arccal próbál bűnüldözni, azt én beépített kritikának fogtam föl a retro képregények röhejes Robin-szerkójáról. 

Hihetetlenül lelkesítő és sokatmondó lett Batman diadala, egyáltalán nem próbálták azt potyaklisékkel túlheroizálni. Bruce-nak nemcsak a veszélyzónában jön kapóra az új "katonája": Carrie feltűnése egy jó ötletet kínál arra, miként iktassa ki ellenfele seregét külön csaták nélkül. Kétarc bérenceivel szemben a Mutánsok példaképüket látják a Vezérben, az ő tekintélye kovácsolja fenyegető erővé őket.

Ezt a tekintélyt pedig csak úgy zúzhatja szét, ha nyílt harcban, de testét és tudását egyszerre használva küzd meg vele. "Múltkor a vadságával keltem versenyre. Ez volt a hibám. Okosabbnak kell lennem." És nemrég olvastam valakitől egy nagyon okos észrevételt, miszerint Bruce anatómiai ismerete részben édesapjától is eredeztethető, aki orvosként praktizált. "Ez itt nem mocsár. Ez egy műtőasztal. És én vagyok a sebész."

Ragyogó példáját látom az emberi elszántságnak mindabban, amit Wayne átél és keresztülvisz a 1. felvonásban. A hangulat és a morális tartalom szervesen kiegészítik egymást: a Mutánsok felbomlásával az állampolgárok felbátorodnak, hogy tegyenek az erőszak ellen, sőt: a banda egy szilánkja "Batman fiai" néven afféle önkéntes polgárőrséggé alakul. Ha itt lezárul a történet, azt már egy kerek befejezésnek könyveltem volna el így, ahogy van.

Rengeteg TV-híradás illusztrálja, miként tükrözné vissza a fősodratú média a Denevér körüli felhajtást és az emberek véleménykülönbségét róla. "Belefáradtam, hogy róla hallok. Miért nem hagyja annyiban a dolgokat, ahogyan mi?" Ebben is érettebb a BTDKR a legtöbb élőszereplős szuperhősmozitól, pl. a Robotzsaru, Spawn, vagy bármilyen Marvel. És apropó Robotzsaru: nagyot néztem, mikor utánalestem, hogy a címszereplőt Peter Weller, vagyis Alex Murphy személyesíti meg! Egyébként az összes hangszínésszel teljesen meg voltam elégedve. 

Jobban járok, ha zárás előtt még szót ejtek a cliffhanger-ről. Egyszerűen tökéletes az, ahogy a legvégén megelőlegezik Joker-t: még a Batman Kezdődik Joker-kártyáját is kiütötte nálam az a jelenet! A katatón állapotban vegetáló tömeggyilkos mind gyakrabban hall Batman-ről a TV-ben, és ez lassan beindítja kicsavart elméje fogaskerekeit; kirázza a hideg az embert attól, ahogy "Drágám!"-nak hívja őt. Az elején hosszan láthattuk, amint Bruce-ban fölébred az igazi mivolta: most - annak hihető vonzataként - az antitézise is feléledt végül. 

Kompetens Batman-rajzfilmet már láttam ugyan A rém álarca óta, de olyan igazán átütő élményt egyet sem - ezidáig. Kiválóan megírt, rendezett, animált és előadott alkotás, ami a legtöbbet hozza ki alapanyagából. Bizonyos értelemben itt egy "fél film" zongorázza végig mindhárom nolani munka alapvetését: 1.) Bruce Wayne pszichológiai útja Batmanig, 2.) tettei-ideái hatása Gotham-re, és 3.) a város jövőjéért vívott tusa egy kemény öklű vezéralakkal. Évének egyik legkiválóbb termése.

A 2. résszel majd külön foglalkozom, de az 1.-t máris az elit kategóriába sorolom: 5/5.