The Commuter - Nincs kiszállás

Nem kéne haragudnom erre a filmre, több okból kifolyólag se. Végülis:

• Ez csak egy úgymond "sima kis akciófilm".
• Egyik kedvenc színészem, Liam Neeson van a főszerepben,
• aki legbeváltabb sztereotípiáját: a koros, hatóságnál szolgált, gyűrötten is kemény átlagprofit alakítja.
• Egy kaptafára készült Jaume Collet-Serra többi Neeson-ra szabott rendezésével, mint Az ismeretlen férfi, az Éjszakai hajsza és elsősorban: a Non-Stop.

Akkor miért is akarom a The Commuter - Nincs kiszállást több A4-es oldalon át az év első roncstelep-szökevényének titulálni, amit idén láttam?

Mert egyetlen színészóriás távolról sem elég, hogy egy produkció működjön, bármilyen elnéző is legyen valaki. Egyszerűen:

• Lényegtelen, milyen zsánerbe tartozik és mennyire ambiciózus film;
• Nem számít, hogyan facsargatja forgatókönyve a cselekményt;  
• Fölösleges kiemelni, milyen témakört érint, ha az csak dísznek lett rágórva. 
• Hiába színészkedi és akciózza ki Neeson a beleit is, hogy megszolgálja fizetési csekkjét;

a The Commuter egy semmilyen, halódó, lélektelen zajkoncert! Nem elég, hogy halálra meg vissza untam magam a "történetétől" és a, pff, "szereplőitől", sosem tudtam többnek érezni bekrepált lélegeztetőgépnél Neeson karrierje számára! Ez a film mindent úgy tálal, hogy véletlenül se tudja érdekelni a nézőt! Az összes akciójelenet és thrillermajmoló összeesküvés-elmélet dacára, amit beletömködtek, bennem csak az üressége hagyott nyomot - de az rettentően. 

Michael MacCauley ex-zsaru, aki már évek óta biztosítási ügynökként tartja el családját, minden nap ugyanazon az útvonalon ingázva munkahelyére. Egy nap csakúgy ok nélkül felmondanak neki, amit nem meri elmondani családjának, csak a volt kollégáinak.

A vonaton egyszercsak leszólítja őt egy Joana nevű titokzatos nő, aki egy afféle játékra invitálja: találjon meg egy oda nem illő személyt az utasok között, és ha vállalja, egy táskában 100.000 dollárral sétálhat haza. De csakhamar kiderül, hogy valami őrült játszmába rángatták bele, ahol az utasok, sőt saját családja élete is a tét része.

Mintha Collet-Serra még hírből se hallott volna olyasmikről, hogy fantázia vagy realitásérzék. "Szövevényes bűnügy" jogcímén megint a terrorizmust, a nemzetbiztonság, az állampolgár életét és privátszféráját semmibe vevő hatalmi érdekek témájával fáraszt minket, mintha a régi Bush-kormányzat fizetett propagandagyárosa lenne. És nemcsak, hogy újat nincs esze ágában mondani az elénk górt témákról, még amit eddigi filmjeivel mondott róluk, azzal is hebehurgya, síklapos tálalásban huzakodik elő megint.

A szokott akciófilmes sémákon kívül mást nem fogunk itt találni:

• a mit sem sejtő bűnbak főhőst váratlanul ejtik a mélyvízbe,
• a teherbírása a rosszarcok ellen már szuperhős-kategóriába fordul,
• kötelező kapkodni, mert szorít az idő, 
• mindenki gyanús, csak az nem, aki mégis,
• és rejtélyes "nagy hatalmú emberek" bármikor bárkit kinyírhatnak a főhős közelében,
• sőt a hatóságiakat is ők rángatják kötélen.

stb.

Karakterekről ne is álmodjunk: Neeson önmagát játssza, filmbéli családját egy banki TV-reklámból szedték, a többiek meg mind fapálcikák végtagokkal. Egyszerűen semminek nincs mélysége, nem kap ingert a néző, hogy egyáltalán érdekelje, ki kicsoda és a lehet a szerepe. A konfliktus annyira elvont és levegőben lógó, hogy képtelen valódi feszültséget generálni.

Mintha egy Asylum-forgatókönyvíró Agatha Christie-t utánozná ezzel a katyvasz összeesküvős sztorival, amihez már az agyrém, minek egy szerencsétlen ex-zsarut pécéztek ki. "Joana" pedig az a féle öntelt, nagyképű boszorkány, akik miatt kitalálták a máglya általi kivégzést. 

Vannak ezek a suta, tettetett pillanatok, amikor a film többnek próbál látszani, mint ami ténylegesen. Például itt ez a misztifikáló pszichiáter-szöveg Joanától, hogy ami hétköznapi apróságnak tűnik egy személynek, az másnak a sorsát döntheti el. Demonstrálva ezt azzal, mikor a Michael-lel dumálgató idős utast leszállás után a kocsi elé lökik a gyalogátkelőnél. "Nem: maga ölte meg őt." Az egész filmet ez az erőltetett mesterkéltség lengi be. De ugyanígy nem kezd semmit pl. azzal, mikor - még a bevetőnél - Michael a 2008-as válságról papol: volt megtakarításuk, mégis egy pillanat odalett. És csakúgy kirúgják. Na bumm: szart se érsz a rendszernek, le vagy sajnálva.

Liam Neeson eddigi egyik leghitványabb, legsematikusabb filmjével kezdhettem 2018 moziidényét. Megannyi jó, sőt kiváló filmszereppel a háta mögött becsülje magát és minket annyira, hogy egyikünk idejét sem pazarolja ilyen sivár, hulladékzúzdába való akcióvackokkal, mint a The Commuter - Nincs kiszállás!