2017. szeptember 18., hétfő

Szél Folyó (Wind River)


Faggattam magam, hogy vajon nemcsak a komor téma és környezet miatt tartom-e a Wind River-t az év egyik legjobbjának. Nincs jól körülírható műfaja, nem dramatizál túl semmit, és éppen emiatt nem megjátszott. Ez egy igazi filmalkotás, hús-vér figurák visszafogottan ábrázolt, de szívbemaró gyötrelmeivel, nemcsak egy fő bűntény keretein belül.


Cory Lambert wyoming-i rezervátum vadőre, aki a hóban megfagyva talál rá egy 18 éves indián lakos, Natalie holttestére. Ám a nyomozás iszonyú lassan döcög, ezért Jane Banner, a tapasztalatlan FBI-os Cory-tól kér segítséget, hogy megtalálják, aki felelős a lány haláláért. 

Taylor Sheridan rendezése látszólag minden stílust nélkülöz, viszont pont emiatt baromi őszinte, nem köntörfalaz. Ez a kisváros és maga a vidék, ami hivatalosan egy "rezervátum" része, valójában egy Senki földje. Nincs itt semmi, amit valódi életnek lehetne nevezni, csak a gyilkos hideg meg a fásultság! "Törvényt", mint olyant inkább csak a természet szolgáltat errefelé: aki egyszer eltűnt - főleg, ha indián -, az halott ember, akárki vagy -mi is végzett vele.  "Nincs itt semmi! Csak ez a kibaszott hó!"
Sheridan ebből az alapszituból egy nagyon kényes, valószerű problémát használva farag komoly bűntényt. Natalie-t ugyanis "megölték", hanem a halálba üldözték: a nő éjjel kényszerült elfutni a rajta erőszakot vett bagázs elől, és emiatt repedt szét tüdeje a benne megfagyott levegőtől. Sok filmben láttam már, hogy a hatóságok joghatóságon vitáznak, de itt nyomós ok van rá, és érthetően vezetik le, ami üdítően hat.

Hiába spártaian egyszerű maga a bűnügy, a felderítése mégis feszültségdús. Egyre közelebb érünk a viperafészekhez, míg végül kitör a nyílt mészárlás. Tetszett, hogy pont ez elé rakták be a jelenetsort, ami feltárja a végzetes éjszaka részleteit. Sheridan fütyül a műfaji besorolásra: amint a megfejtés földereng, akcióthrillerbe csapunk, és mihelyt az egyik tettes "kifogy" a cinkosaiból, visszaívelünk a komor dráma területére.

Biztos nem mindenkinek lesz ínyére, hogy nincs holmi "nagy végső leszámolás" a főszereplő és a banda utolsó élő tagja között. Cory ugyan dettó arra a sorsra ítéli őt, mint a pasas és haverjai Natalie-t. "Ő harcos volt. Te legfeljebb 100 méterre jutsz majd. De ez nem a szokott hollywood-i bosszúklisé, amit a western-ek és akciófilmek már rég unalomig koptattak. A Wind River-ben szövegektől a beállításokig arra emlékeztet minket: ezen a vidéken a túlélés a lényeg. Minden nap, egy életen át.
Cory és ex-neje ugyanúgy veszítették el lányukat, ahogy Natalie-t az ő családja: tudja, hogy nincs értelme külön bosszút állni. Ezért olyan színtelen és közömbös, mint az a fehér pokol, amiben a tettesnek hiába kell futnia az értelmetlen kis életéért.


Ahogy a táj, a szereplők nincsenek túlszínezve, de a gyűrődéseik igaziak. Nem lehet nem szomorúsággal látni, mit jelenthet ezen az Isten háta mögötti helyen rekedve leélni egy egész életet, úgy, hogy bármelyik napon örökre eltűnhetsz. Sőt: ha azzal a tudattal továbbélni, hogy valami emberformájú mocskok büntetlenül vehették el tőled valamelyik szerettedet. "Ha eléred az autópályát, szabad vagy."  

Úgy középtájig tarthatott, mire meggyőzöttem róla, hogy Elizabeth Olsen Jane-je nemcsak a Sicario-ból Kate nyers másolata. Mindkettő fiatal női ügynök, aki először szembesül a kietlen vidék farkastörvényeivel. Ám a Sicarióban ezeket tényleg Kate szemén át fedezzük föl, míg Jane-t "csak" próbára teszi az eset:
  1. előbb a nyomozás körüli huzavona,
  2. majd a terep és a rajtaütés kegyetlensége, ahol kis híján maga is elpusztul.
Indokolt, hogy ő megmarad, míg a helybéli rendfenntartók nem, mert mutat föl annyi észt és eltökéltséget, hogy kibírja a csapásokat. Olsen és Jeremy Renner utolsó szóváltása gyönyörűen emberi: Jane saját szemszögéből átesett a tűzkeresztségen, túlélése pedig igazolja Cory-nak, hogy érdemes továbbmenni. Egy ilyen mély fájdalmat soha nem enyhítenek a könnyek, de az csak hiábavalóan teszi rosszabbá, ha magadba fojtod.


Csak idénről tucatnyi filmtrágya készítőit hazazavarnám, amiért fele ilyen erős mondandójú filmet nem bírtak kiizzadni. A Wind River (mely nem úszta meg a fölös magyar alcímet) voltaképp egy precíz, naturalista western, amely ellenségeként kezeli bármelyik műfaj sémáit. Kínos emlékeztető, hogy Amerikában "a törvény" nem sokat tud - vagy akar? - tenni indián rezervátumok lakóiért.

Erős darab.











1 megjegyzés:

Slater4 írta...

Helló!
Rég írtam igazából azt szeretném megkérdezni, hogy nem írnál egy cikett a batman dak kingth returns animációs filmről? Az az egy picit fura, hogy két részből áll és inkábba másodikrésézről olvasnám a vélményed, abban ugyanis SUperman is zserepet kap.