Az ördög ügyvédje

Nagy szeretettel kívánok boldog újévet mindenkinek!

Mivel az ünnepek alatt nem búcsúztattam el illőképpen az óévet ezen a kis zugblogon, gondoltam, ideje pótolnom a mulasztást. Mivel sorrendben ez a 666. cikkem itt (egy-két még régebben törölt bejegyzést nem számítva), megpróbáltam valami alkalomhoz illő mozifilm-klasszikust keresni, hogy összeszedett véleményt hozzak össze róla. 

Megveszek egy kiadós társadalomkritikáért, és Az ördög ügyvédje bőszen szór bírálatot a fejünkre. Bibliai allegóriák tömkelegét veti be, hogy szabályosan kiráncigálja belőlünk az egocentrikus, modern világunk összes kis gyarlóságát. Arcunkba vágja az emberi lélek minden gyengeségét, a társadalmi ranglétra összes kísértését: gazdagság, hatalom, karrierizmus, gyönyörök, beilleszkedési kényszer. Mindez annyira könnyen tudja átformálni és eltorzítani az embert - főleg ha életünk minden napján ki vagyunk téve a csábításnak.  

Kevin Lomax gainsville-i sztárügyvéd egyetlen pert sem veszített eddig; az esküdtekkel a legbűnösebbnek látszó ürgét is felmenteti. Sikersorozatára felfigyelve egy new york-i ügyvédi iroda állást kínál neki, amit feleségével, Mary Ann-nel együtt elfogadnak. A cég tulaja, John Milton bevezeti Kevint a felső tízezerbe, rábízva egy milliárdos ügyfelük védelmét. Nagyravágyásáért azonban Lomax nagy árat fizet: nejét felőrli a magány és a megfelelés nyomása új baráti körük felé, sőt egy idő után pokoli rémképek is gyötrik. 

Vagy lehet, hogy az áloméletük valódi mivoltát kezdte meglátni...?

Díjazom, ha egy thriller egyszerre olvasható szó ténylegesen és metaforaként is. Bár Taylor Hackford végül az egész sztorit egyetlen nagy látomássá címkézi át, rendezése szó szerint és átvitt értelemben is működik. Ha szó szerint vesszük, hogy Kevin főnöke maga Sátán - sőt mint kiderül, a biológiai apja -, akkor is csak részben tehető felelőssé, mint főgonosz vagy bábmester. Ahogy Milton is mondja: ő nem tagadja a szabad akaratot, ő csupán rábeszél, sugalmaz, a helyzetet teremti meg, amelynek a kiszemelt engedhet vagy sem.  

A mű végig a tetőpont nagyjelenetére gyúr, ahol Kevin kérdőre vonja Miltont, az meg ömlesztve rázúdítja hibáit, a lyukakat a látásmódjában, amik révén hagyta lelkileg tönkretenni élete párját. Világos, hogy Al Pacino Ördöge mindannak az összessége, ami a mai társadalmunkban romlott: lehet okolni, gyűlölni, de végső soron kettőn áll a vásár. "Hiúság: tutira a kedvenc bűnöm."

Az ördög ügyvédje úgy zsonglőrködik a morbid teológiai poénokkal, amiről pl. a Dogma csak álmodhat. Néhányat hadd soroljak föl: 

1. a nyitány, ahol Kevin egy pedofil tanár ügyét nyeri meg, és még a gyerekáldozatból csinál bűnöst;
2. az iroda tetőteraszán az Ördög megkísérti a kiválasztottat, ő meg kb. azonnal belemegy;
3. hogy Miltonnak nincs hálószobája, mert "ő sosem alszik”;
4. Milton szavai Mary Ann-nek, hogy ő sem jött ki túl jól az "apjával" - vagyis inkább az "Urával"/főnökével, aki letaszította;
5. Babilon említése, és a sokféle nyelv, amit Milton és munkatársai használnak (ember nyelvének összezavarása);
6. a nagy-monológ Isten "perverziójáról": örökké elbámulná, ahogy bedilizünk a sok szabály és tiltás életen át tartó, szüntelen betartásába.

A 3 fő színész munkája nálam 3 alapeset:

• "erős alakítás", 
• "túljátszás" 
• "megfelelt". 

A többiek nem igazán fontosak a történetben; talán Eddie Barzoon, a Kevinre féltékeny vezérigazgató halála még úgy fontosabb fordulat. De az egész igazából családi játszma: a Lomax-házaspárt szakítja szét a férfi apja a saját terve érdekében, mindenki más csak eszköz ebben. Ami pedig Kevin vallásos anyját illeti, kimondottan álszentnek is találtam, és örültem, hogy nem kapott túl sok műsoridőt.

Charlize Theronra eddig nem figyeltem a filmekben, de itt ő az emberi középpontja a filmnek, mígnem a halálával ezt a funkciót átruházza Kevinre. Félelmetes és tanulságos volt egyszerre, ahogy ez a felnőtt kisvárosi nő az új társadalmi státuszuk csapdájában reked. keményen küzd a gazdag nővé válással, végül összezavarodik. A barátságosan közeledő ügyvédfeleségek szép lassan behálózzák azt, hogy miről mit gondoljon, pl. mikor az új lakásuk színét választaná ki. Okos írás, hogy első természetfölötti rémképe az egyik feleség szörnyetegarca: ők a státusz, a presztízs és jó hírnév démonai. Első csapás.

Hátborzongató, ahogy Milton a terror csíráit adagolja, az őrület örvényébe sodorva egy amúgy értelmes felnőtt nőt. Mary Ann bízik magában annyira, hogy tudja, ezek nem képzelgések, és ha a veszély okát nem is, a mibenlétét felismeri: mindaz, ami most az életük keretét adja. De elszigetelték, a depresszió és rettegés idegileg felőrölte, férjét pedig a munkája és egója egyszerre választja el tőle. Ezért lesz könnyű célpontja Milton rituális nemi erőszakjának, ami miatt szó szerint "hitetlen" férje beutaltatja, gyógyszert kap, és ezúttal tényleg ő maga fordítja a kést maga ellen. Sakk-matt. 

Keanu Reeves-re értettem azt, hogy "megfelelt" az ördögi ügyvéd szerepében. Sose tartottam egy hű-de-nagy tehetségnek - sőt a Mátrix nélkül szerintem már a pályán sem volna -, itt viszont jól hozta a nagyképű, sikereire büszke, ambiciózus férfit, aki ügyeinél minden apró részletet kiaknáz. Tetszett, ahogy a görcsös győzni akarását még az Ördög előtt is védi. Most a ő vádlott, és mikor rájön, hogy bűnös, végrehajtja az ítéletet: főbe lövi magát. Cseppet se találtam légből kapottnak Kevin nagy bűnbeismerését, több ponton kapcsolható az addig történtekhez:

• Milton kétszínű tanácsa, hogy foglalkozzon Mary Ann-nel, ami ugye a megoldás lett volna;
• Költözésükkor a pár éppúgy félt elszalasztani életük nagy esélyét, ahogy végül a férj elszalasztotta, hogy a nejét megsegítse;
• És ehelyett éppúgy cserbenhagyta, ahogy Eddie-t a járókelők, mikor megölték az utcán. 

A játékidő nagy részében szórakoztatott Al Pacino kissé túlfűtött alakítása. Nem tudom, vajon egy másik filmben komolyan tudtam volna-e venni az ő verzióját az Ördögről; de az biztos, hogy színt vitt a produkcióba. Viszont a lelepleződés után nagyon elszalad a ló Pacino-val, intenzívnek szánt mimikája néhol a nevetség határát súrolja. Mintha a színész maga sem bízott volna a forgatókönyv logikájában, ezért inkább túlnyomja az adrenalint, hogy mentse a helyzetet.

Nem is csodálom: a film egyértelmű gyenge pontja az Ördög grandiózus terve, amiért elvileg fel kellett áldoznia fia kedvesét. Milton a véres XX. század után hatalma teljében van, közeleg a millennium. Ezért Kevinnek a féltestvérével, az egyedüli másik méltó utóddal kellene hálnia, hogy aztán gyermekük legyen az Antikrisztus, Kevin pedig az ő birodalmának jobb keze. Elnézést: micsoda??? Ezen a ponton szétfolyik a bibliai jelképrendszer; nem értem, Hackford miért erőltette még a vérfertőzést is a motívumok közé. Majdnem elröhögtem magam, ahogy

Pacino valósággal felrobban, körülötte minden tüzet fog, a márványból kiolvadt nőalakok pánikolnak, az Ördög szajha lánya pedig pucéran fetreng a padlón. Tisztára mintha egy rockbanda zenevideóját néznénk! De végülis kimagyaráztam, hogy ez már a történet keretét adó látomás vége, összeomlása. Kevin megint a startvonalra kerül, a pedofil pali tárgyalására, és a vizionált rémmeséből tanulva elkerülheti mindazt a bűnt és helytelen döntést, amit abban elkövettek Mary Ann-nel.

Sok minden elé állít görbe tükröt Az ördög ügyvédje: a városi karrier- vagy családkép elé, a társadalmi életnek, a jog és az üzlet világának, a vallásos hitnek. Vegyes műfaji klasszikus, amely sokkol, felrázza az ember lelkiismeretét. Pacino és az effektek túlkapásai az utolsó harmadában elég zavaróak, és egy csomó tanulságot előre a szánkba rágnak, akár egy túlbuzgó prédikátor a misén. De ettől még bitang erős légkört teremtő, feszült pszichothriller és tanmese ez a nagyravágyásról, az anyagi siker erkölcsi áráról. Arról, hogy tudatosan, vagy sem, de életünk minden percében döntést hozunk az életünkről, a személyes meggyőződésünk alapján.

Az ördög ügyvédjére egy 4 per 5-öt adok.