A Lovasíjász - Dokumentumfilm helyett oktatóvideó

„Kaszás Gézát azzal vádolják, hogy giccses és pátoszos filmet készített rólam. Pedig nem is csinálhatott mást, hiszen ilyen az életem.”

(Kassai Lajos)

Két dolgot előre leszögeznék:

1. A Lovasíjász valójában nem dokumentumfilm. Hivatalosan talán annak tüntetik föl, de igazából nem sokban az. Ez egy reklámkampányfilm, egy sportág és tágabban egy kultúra népszerűsítésére készült oktatóvideó. Hogy akként tekintve mennyire jó vagy nem jó, azt nem firtatom.
2. De én filmként néztem végig, nem oktató- vagy reklámanyagként. Úgy nézve pedig nagyon is nyomasztó, lelombozó érzést hagyott bennem hátra. És nem hiszem, hogy azért, mert ne lennék elég magyar a szívemben vagy az önazonosság-tudatomban. Nem ezen múlik. 

Kassai Lajos íjászvilágbajnok egy speciális harcművészeti iskola alapítója és oktatója, hivatásos hun-magyar hagyományőrző. Számos rekordot tart, és hazánkkal együtt 35 országban honosította meg a lovasíjászat sportágát; 2003-ban hungarikummá nyilvánították módszerét. Ezt az ősi harcmodort, és az azt megalapozó filozófiát igyekezett Kassai és Kaszás Géza rendező minél több emberrel megismertetni a Lovasíjász elkészítésével. Kassai maga ismerte be: nem igazán fontos számára a kritika, amíg ezt a célt sikerült véghez vinniük. A film csupán ennek az eszközéül szolgál. 

Kedves egészségükre! De engem akkor is maga "az eszköz" érdekelt. Ahogy össze lett rakva, ami ténylegesen átszűrődik a célkitűzéseiből, és amit nekem személyesen élményként nyújtott. Ami pedig nem sok.

Gyéren kitöltött, távolságtartó, gyakran önelégült és sulykoló hangnemével a Lovasíjász sokkal inkább elidegeníthetett volna a magyar szellemi örökségtől - már ha bármilyen mozgókép képes lenne erre. Bemutat egy tisztelendő és hasznos példázatot, de összetéveszti a figyelem-felhívást az érdeklődés felkeltésével, és kudarcot vall abban, hogy a lovasíjász harcmodor és lelkület szeretetét, értékeit ne csak elszajkózza, de meg is fogantassa bennünk. Ez a film nagyon is kirekesztő hangnemben adja elő tudásanyagát, és érezhetően úgy kezeli célközönségét, mintha ők is mind Kassai újoncai lennének, akiknek egyszerre dobogó szívvel kell őt nézniük és hallgatniuk. 

Kaszás filmje tökéletesen Kassai alakja köré épül, így a kettő nagy gyengéje egy és ugyanaz: a rossz kontaktuskeresés. Kassai egyszerűen nem tudja ténylegesen átadni, amit temérdek, a filmbe lövöldözött erkölcsi szózatával mondani próbál, és amit később illusztrál is nekünk - főleg lőgyakorlatokkal. Elismerésre méltóak az elért eredményei, de mint tanító 1 percig nem bíznám rá a világról alkotott képem, amit pedig erőteljesen formálni akar. Hiába mondja Kassai, hogy amit ő kínál, az csak egy lehetséges út és módszer, a modorából és a film tálalásából igenis az árad, hogy ez az egyetlen igaz út, igaz szemlélet.

Ironikus módon pont az a pár perc fogott meg a legjobban, ami a leginkább kitérőnek tűnik. Kassai egy Obrusánszky Borbála nevű kutatóval és egy kínai tolmáccsal tart egy hajdani hun település területére. Nyíltan kimondják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia másfél száz éve egy hazug doktrína, a finnugor-elmélet alá adja a lovat, míg a hun-magyar rokonság kutatását máig nem karolta föl. "Ez a hazugság meddig tartható fenn?" 

Szerintem ezzel akarta Kaszás Kassai munkájának a tágabb motivációját megmutatni: miközben idejétmúlt oktatásunk még mindig finnugorozik, ő fel akarja támasztani az igazi magyar éntudatot a saját maga által létrehozott iskolával és módszertannal. De ez nincs tisztességesen végiggondolva, ok és okozat nem kapcsolódnak rendesen a film üzenetében.


Pedig a tőle elhangzottak egy jókora részével még egyet is tudnék érteni. Hasznos intelmek hangzanak el a sportember Kassaitól, pl. a házi- és vadon élő állatok megbecsülése; erőnlétünk folyamatos fejlesztése; a magunkról való gondoskodás szabadsága. Amikor arról beszél, hogy a ló tanít meg valakit lovagolni, és az íj lőni, valószínűleg arra gondol, hogy mindenki a maga tempójában tanul meg bánni ezekkel - feltéve, hogy magát az élővilágot már megtanulta tisztelni.

Időnként viszont a Lovasíjász látványosan rácáfol saját intelmeire, és ezt nem veszi észre. Elhangzik pl. hogy a képzés egyik irányelve, hogy az egyént és a közösséget párhuzamosan fejlesszék, és látjuk is, mennyi munkát fektetnek a gyakorlati kivitelezésbe. De ezt - és minden mást a kiképzés jellegében - az egyedüli szemléletigazságként állítják be, nincs eltérő vélemény, érzület vagy perspektíva. Mikor eligazításnál az egyik lány a könnyeivel küszködik, a bölcs tanár egy futó "ne sírj"-jal rendezi le, és ha hibáznak, ehhez hasonló stílusban szól hozzájuk: „A fiúk leégtek! Most jönnek a csajok! Sokkal ügyesebbek.” 

Nem sok lelkesedést váltott ki belőlem a sok nyilazógyakorlat, illetve a mozdulatsorok gyakorlása a csoportedzésen. Kérdem én: hol van mindebben az egyén? A saját út, az én keresése, a gyarapodás öröme? Talán ott foglalkozott Kassai végre "az egyénnel", mikor a tábortűznél a hibáikról beszéltette a gyerekeket? Ez nálam nem értékek közvetítése, hanem manipuláció. Nem hozol közelebb semmilyen szellemiséget másokhoz, ha azt érezteted, hogy a te módszered az egyedüli út, bármennyit erősködsz is szóban, hogy nem az a célod. "Nem az ősöket (Kassait) kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek." 

Szóbeli bölcsességeken túl a montázsokat és a zenét is halmozza a Lovasíjász; szinte 5 percenként jön egy újabb. A zenei összeállítást üdítő érzés hallgatni, a csoportok gyakorlatozásai fegyelmezettek. De ezek a látványosságok is sorrend nélkül követik egymást, a kiképzés logikája, maga a gondolatmenet mögötte szaggatott, és kétértelmű jelzéseket küld a néző felé. Mintha a filmnek nem is volna szerkezete, oda meg vissza vágtázunk egyik témarészletről a másikra.

Ha nem is feltétlenül ösztönzőbb, de célszerűbb lett volna folyamatában látnunk, ahogy a program továbbépíti egyetlen tanuló vagy tanulócsoport lelki, szellemi, végül fizikai mivoltát. Akkor hogyha végül vizsgáznak, azzal tényleg valami nagyobb érték válik a sajátjukká, és Kassai feltehetően továbbörökíti azt a sokat emlegetett hun-magyar szellemiséget. Jobban tudna építkezni a tartalom, és az egésznek a hangvétele is jóval emberközelibb lehetne. 

"Fajtiszta" magyar alkotás a Lovasíjász, de ettől még egyrészt nincs jól kitöltve, másrészt belezavarodik a saját mondandójába, amiből hiányzik a többféle nézőpont. Nem egy meditációhoz hasonló összhatást kelt, hanem egy rideg antipropagandát közvetít, amiből kedvünkre válogathatunk, mely mondások és kameraszögek tetszenek. Instrukciókat adagolni és inspirációt nyújtani messze nem ugyanaz.