Jack Reacher 2. - Nincs visszaút

Tom Cruise berezelt. Oly sikerrel bebetonozta magát akciófilmek, sőt akciószériák reklámarcaként, hogy paradox módon elfelejtett kockáztatni szerepválasztásaiban. Nekem ugyan az első Jack Reacher, illetve az alapját adó Lee Child-regénysorozat kimaradt az életemből (mily meglepő...!), de anélkül is éppen elég a viszonyítási alapom. A Nincs visszaút monoton, sehová ki nem futó sablontermék, ami szabályosan el van ájulva fő sztárjától, és rajta kívül nem kínál semmi izgalmasat. 

Jack Reacher hírét veszi, hogy Susan Turner hadnagyot, a régi katonai egységének a vezetőjét vád alá helyezik hazaárulásért. Reacher egy percig se kajálja be a hivatalos verziót, és épp mikor őrizetében megölnék a nőt, megszökteti. Ahogy lassan felfejtik egy katonai magáncég összeesküvését, Reacher megtudja, hogy létezik egy lehetséges lánya, Samantha, aki semmit nem tud Reacher múltjáról. 

Nem akarok sót vesztegetni erre a fércműre: a történet elképesztően sivár, meglepetésfaktor 0. Minden színész rutinból játszik, a karakterek egy mondattal összefoglalhatók, motivációik már 20 éve döglöttek a beléjük rakott kliséhalmaztól. Cruise ismét egy majdnem-Bond sztereotípia, mindent ért és lát, néha fegyver van a kezében, néha meg ő maga a fegyver. A gyenge írás és rendezés miatt érdektelenné válik, hogy mindenáron földi halandóként, hús-vér fickóként akarják itt ábrázolni a férfit. Csak egy leszerelt katonát látunk, akiben messze az a legérdekesebb, ha valakinek épp szétrúgja a seggét.

Cobie Smulders és Danika Yarosh élő szociális hirdetések: előbbi a feminista kemény nő, a másik meg a lázadó szöszi, aki szed valamit. Észbontó, mennyire egy nem-működő kamucsalád benyomását keltik Cruise-zal hármasban. Susan folyton panaszkodik, hogy Reacher nőként kezeli őt és nem egyenrangú félként, ami semmivel nem teszi komolyabbá őt, és végképp nem ellensúlyozza a jelleme szürkeségét.

Samanthát ide-oda ráncigálják s talpraesett kislány és a meggondolatlan panaszláda között, kiegészítve egy kis apakomplexussal. Nemhogy szorosabb köze nincs Turnerék ügyéhez, de a DNS-teszt után kiderül: végig tudta, hogy ő nem is Reacher lánya. Az elcsépelt zárópercek alatt mindkét nő uniformisban búcsúzik Jack-től: Susan katonai egyenruhában, Samantha pedig az állami iskolaegyenruhában, amit utál. Vagyis mind a hárman szétmennek a maguk útjára, és semmi se változott a film végén az elejéhez képest.

Edward Zwick-től én már kaptam hideget (Szenvedélyek viharában) és meleget (Vérest Gyémánt), és a 2. Jack Reacher-mozit mint a huzat az első szalmazsákba vágnám be. Minden téren erőtlen, túlszőtt és néhol kiborítóan érzelgős. Mintha egy családi sitcom-epizódot farigcsáltak volna át konspirációs thrillerré, amiből hiányzik a személyesség, a siker izgalma. Zwick-nek és Cruise-nak örökké hálás leszek Az utolsó szamurájért, de itt csak rabolták az időmet.