MACHETE

Álomprojektjeikbe a valódi filmesek apait-anyait beleadnak, hogy valami rendkívülit hozzanak össze. Robert Rodriguez a Machete abszolút teremtőatyja: alapötletétől a tartalmi-technikai munkálatokon át a hangig mindenből kivette a részét. John Woo művei, a western műfaja és a 70-es, 80-as évek B-mozijai által inspirálva olyan szabálytalan akcióőrületet szállított le, mely láttán a nézők maguk is latin-amerikainak képzelhetik magukat, miközben veszettül jól szórakoznak a film stilizált, látszólag teljesen öncélú világán. 

Isador Cortez, fedőnevén Machete volt Mexikó legjobb szövetségi ügynöke. Parancsnoka árulása miatt egy Torrez nevű drogbáró kivégezte feleségét és lányát. Az azóta eltelt 3 évben Machete eltűnt, és most egyszerű rakodómunkásként tengeti az életét Dél-Texas-ban.

Ez megváltozik, mikor egy Booth nevű újgazdag felbérli, hogy ölje meg John McLaughlin szenátort, az illegális bevándorlók önjelölt ellenségét. De felültetik: Booth bérgyilkosokat küld rá, miután rákente a valójában kampányfogásként kreált ál-merényletet.

Eközben Sartana Rivera a bevándorlási hivataltól épp az illegális határátlépőket segítő Hálózat után nyomoz, mikor a sors útjába tereli a mexikóit. Ketten kiderítik, hogy McLaughlint és Booth-ot nem más pénzeli, mint Machete ellensége, Rogelio Torrez.

A 2010-es Machete olyan, mint egy bikáknak felírt szíverősítő: adrenalinlöketet ad, jobban lüktet tőle a véred, vakmerőbbnek és felszabadultabbnak érzed magad a közönyös világ szarságaival szemben. Tudom, hogy a film fő vonzereje, szexepilje a stílusa: dugig van vérrel, csonkolással, pornókkal kelhetne versenyre pucér nők és fegyverfétis terén. De ezek csak stíluskellékek egy fordulatos történet és direkt sztereotip, mégis izgalmas emberalakok körül. 

Rodriguez forgatókönyve csupa kliséből és túlkapásból kotyvaszt részegítően friss, kiszámíthatatlan egyveleget. Csupa faék-egyszerű archetípust vesz elő, akik mégis életre kelnek, mint hús-vér emberkék. Minden akad itt korrupt politikustól a taco-árus népvezérig, de a cselekmény zsonglőrködik velük: mind kapnak teret és műsoridőt, még egysorosaik is frappánsak.
"Azt hittem, Machete nem pötyög." 
"Machete halad a korral."

Gyakran olyan irányba rántja sorsukat a történet, amit nem lehet előrelátni. Az egyetlen, amiben biztosak lehetünk, hogy Danny Trejo baltaarcú mexikóija maga köré vonzza az embereket, és igazságot oszt. "Ennek a patkánynak géppisztolya van, és mindenkit kinyír, aki az útjába kerül, bazd meg!" 

Helyben vagyunk a bevándorlás témájával, ami kitágítja Machete vendettájának a horizontját! Mikor McLaughlin kampánybeszédet tart az illegális bevándorlás ellen, nem mindig mond ám hülyeségeket. Hosszútávon nemcsak arról van szó, hogy évente tucatnyi határsértő áthágja a törvényt. 

McLaughlin azzal a lehetőséggel riogatja szavazóit, hogy Texas szép lassan Mexikó részévé változik, miközben a növekvő idegen tömeg eltartása a helyi lakosságot terheli. "Addig csinálják ezt, amíg városként, megyeként, államként, nemzetként meg nem szűnünk létezni!" 

Ennek válságtünetéül szolgálna, hogy merénylőjének Machetét hiszik, egy latin-amerikai vendégmunkást, aki maga is feketén jött be az USA-ba. Lám: a "ragály" már itt van köztünk, már csak McLaughlin szenátor úr radikális módszerei működhetnek...!


Szinte biztos, hogy a rendező nem fogta föl, miféle tűzzel játszik. Ugyanis ami ebben a produkcióban csak kampányduma, az ma Európában valós etnikai-kulturális probléma. Ha nálunk valaki, aki nem rajong az amcsi filmekért megnézné a Machetét, nem is lenne olyan nehéz propagandahirdetésnek vennie: 

a kegyetlen nacionalisták öldösik szegény családos menekülteket, míg Luz, a főhős társa és a Hálózat feje a beszivárgásukon serénykedik. Hiába tudom én, hogy a 2 eset más tőről fakad: azt látni, hogy az illegális bevándorlók a jófiúk, az elnyomottak, akik joggal aprítják a nagy csatában a démonizált határvédőket, az ún. Önkénteseket. 


Ha nem nézem, hogy évekkel az EU migráns-válsága előtt járunk, még úgy is találni olyan részletet, ami miatt eltér a 2 eset:

1. Luz külön-külön rakosgatja föl búvóhelyén azok arcképét, akiket segít a Hálózat - külön táblán az eltűntekét. Így bizonyítja Sartanának, hogy nem arctalan tömegeket nyom be Texas-ba, akikre aztán szarik nagy ívben, hanem sok-sok egyént, valakiknek az ismerősét, rokonát. 
2. A prológus Mexikót tényleg egy lepusztult, sivár, reménytelenül korrupt földként festi le, ahol a Torrez-félék zsebében a hatóságok - még Machete régi felettese is. Ez nyomatékot ad annak, mikor Luz pokolnak nevezi a hazájukat, ahonnét tényleg bármi áron megéri odébbállni.

Aranykezű írás, ahol a forgatókönyv rendre meg tudja tréfálni a nézőt, anélkül, hogy az becsapva érezné magát. Miután a McLaughlint kompromittáló lemezeket Sartana lejátszatja a TV-ben, az személyesen megy a csatatérre a mexikóiak ellen. "Beszállok még egy utolsó vadászatra." 

Egyszerre hibbant, vicces és izgalmas húzás ez a részéről. Nem túl eszes krapek, így nem tudhatja, hogy Machete vajon mennyire tartja őt, Booth cinkosát is bűnösnek. És ha belegondolunk: hiába nyakig sáros, amit az illegális bevándorlásról prédikált, az részben még most is megállja a helyét. Ha az Önkéntesekkel kifüstölik a mexikóiakat, máris kedvezőbb színben tünteti fel magát. 

Sőt egy ponton mexikóiként játssza a cowboy-t, hogy mentse az irháját. Szórakoztató és tanulságos számomra, hogy egy állam képviselője ennyire ragaszkodik a pozíciójához, miközben a csillagos eget lehazudja a pórnép előtt. "Nem is itt születtem. Rühellem Texast, ezt a hőséget..."

A másik téma, amivel kezd is, meg nem is valamit a Machete, az a család. Luz tágabb rokonságként beszél a többi mexikói menekültről, akik Texas-szerte segítik egymást (pl. a csupa mexikóiból álló kórházi személyzet, akik Machetét próbálják bújtatni). 

Érdekesnek találtam, ahogy Machete és Booth egymást próbálják megleckéztetni. Machete pap fivére templomába viszi Booth nejét és ribanc lányát, Aprilt, 

Booth pedig keresztre feszítteti a Padrét, mikor egyikük hollétét se tudja meg. Baromira tetszett, ahogyan Machete később megtorolja a testvére halálát: nem tesz semmit. Éppen ő, a nagy aprítógép! Kinyírni akarta Booth-t, csak az ügy kaliberét látva elhalasztja, és végül, mikor rátalál a haldokló férfire, inkább hagyja, hogy elvérezzen - abban a tudatban, hogy családja halott. 

Booth-nak köze nem volt Machete felesége és lánya hajdani halálához, de a fivére megölésével rászolgált ugyanarra a kínra, mint főnöke, Torrez. Tudni, hogy a szeretteidet lemészárolták, rosszabb a fizikai kínnál, és jóval hosszadalmasabb is, mintha csak simán megdögölsz. "Rossz... mexikói fát... hugyoztál le."

Az pedig már tényleg a meggy a tortahabon, hogy épp drogos webpornós szajha April lövi le apácaruhában a szenátort, bosszúból az apjáért. Tapsolok Rodriguez fantáziájának, amiért ezt így kitalálta! A szenátor ugyan csak később, megérdemeltebb módon nyiffan ki, de a szálak ilyen kuszálódása egyszerűen frenetikus...!

Danny Trejo nem egy nagy színész, de Macheteként igazi retinamágnes. Irgalmatlan profi, aki a rosszakat gyümölcsként aprítja fel. Mint a 80-as-90-es akciósztárok többsége, ő is túlél minden robbanást vagy sérülést, a nők pedig izomból buknak a vad mexikói csődörre. 

De az sem igaz, hogy csak egy tompa agyú hentes egysorosokkal, mint sok Stallone- vagy Schwarzenegger-karakter. Leleményes fickó, akinek megvannak a maga elvei, szabályai, tudja, mit érdemes miért megkockáztatni, és eláll a szándékától, ha nyomós okát látja. Mikor Luz-nak kilövi a szemét az Önkéntes-vezér Von Jackson, a nő személyesen Machetére hagyja a saját önkénteseinek vezetését, és a férfi ezt végig fel is vállalja. 

Még azután is, hogy "A Nő" visszatér, és szétloccsantja Jackson agyát. 

Sztárparádéfaktort kipipálhatjuk. Robert de Nirótól az első ízben negatív figurát játszó Steven Segalig mindenki valahogy a részévé olvad ennek a szürreális, felturbózott világnak. 

Jessica Alba Arany-Málnáját enyhe túlzásnak tartom. Szerintem azt a szintet hozta, mint pl. Michelle Rodriguez, vagy amit ő maga mutatott föl mindkét Sin City-ben. Trejo-val ugyan kissé zsenge párost alkotnak, de ezen gyorsan a lendületes forgatókönyvnek hála nem akadtam fenn.

Az akció, a vadregényes helyszínek, a szándékos hatásvadászat és stiláris túlkapások tényleg olyan összképet adnak, mintha egy pazarul megcsinált B-filmet, vagy egy több millió dolláros trashmovie-t néznénk. 

Pont ezért voltak olyan pillanatok a harcjeleneteknél, amik már a film tónusához képest is hamisak lettek. Pl. hogy Luz teste a lelövésekor szembeötlően mocorog, vagy hogy Torrez átdöfése után még sétafikál és locsog, és csak ide-oda mozgatva magában a pengét purcant ki végre. Ez nekem illúzióromboló volt, trash-paródiáktól várom, hogy ilyesmit megengednek maguknak.

  

Azt érte el nálam a Machete, amivel westernek és B-mozik tömkelege sült már fel: vonzóvá és mulattatóvá varázsolt előttem egy tőlem létidegen világot, egy vesztőhelyet, ahol nincs korlátja a szabad életnek, de a vérnek és kapzsiságnak sem. Címkaraktere pedig egy vonzó szélsőség, egyszemélyes hadsereg, aki a legpikánsabb módokon bánik el ellenlábasaival.  "Miért lennék valódi személy, mikor már mítosz lettem?"

10-ből 8 pontot adnék rá. Danny Trejo legjobb filmje.