Kilenc élet

Tudni akartam, tényleg olyan gyászos kis komédia lett-e a Kilenc élet, mint amiként hónapokkal korábban elhíresült. Pontosan az az egyöntetű kritikusi és nézői utálat áradt Barry Sonnenfield nyári állatos filmje felé, mint pl. a Jack és Jill vagy a 2004-es Macskanő szereplésekor. 

Most, hogy láttam a démont, magam is osztom a közvéleményt. Volt már szerencsém idén egy béna macskás komédiához a Keanu-val, de a Kilenc élet a témájában negatív csúcsot állít fel hamis dráma, üres karakterek és nem vicces slapstick-humor terén.

Bámulatos sablonparádé a premissza. Tom Brand munkamániás üzletember szinte sosem fordít időt a családjára. Az élet azonban móresre tanítja őt: aznap, mikor kislánya szülinapjára vesz egy macskát 

a macskasuttogó Felix Perkins-től, balesetet szenved, és a lelke "Mr. Szőrmók" testében tér magához. Ha örömöt visz a családja életébe háziállatként, újra emberré válhat. De iparkodnia kell: cégét épp eladni készül az egyik embere, és az orvosok se tarthatják pár napnál tovább életben az embertestét.

Bődület, mennyire kong szellemileg és lelkileg egyaránt az összes itteni karakter, különösen olyan színészekkel, mint Christopher Walken, Kevin Spacey vagy Jennifer Garner. Walken, mint rejtélyes kisállatkereskedő még a legelviselhetőbb pontja a filmnek, amely valóságos epidémiája a sekélyességnek. Spacey és Garner akkor lesznek hihetők házaspárként, mikor én müncheni sörgyáros: előbbinek a frappáns mondásai, Garnernek pedig a helyes-asszony-pofija az, ameddig az alakítása terjed. 

Az ügyintéző, aki Tom cégét eladná, kört vert a Macskanő Sharon Stone-jára visszataszítóság terén: olyan ellenszenves már ránézésre a pali, hogy az már komikus. Tom felnőtt fia pedig egy ordítóan nagy semmi, a forgatókönyv legnagyobb ökörsége is őhozzá köthető. Mindjárt mondom, mi is az...

Családi vígjátékhoz képest sem a humor, sem a dráma nem tud kóbor morzsáknál több ingert összekaparni. Tom Brand - amely név, ha jól sejtem, a "brand new Tom Cat" anagrammája lehet - egy üzleti szemszögből is kiszámíthatatlan, önimádó seggfej, aki ott rúg bele az emberekbe, ahol csak bír. Semmit nem látok benne vagy körülötte, ami kedvelhetőségre adna okot.

A film azt az ezeréves formulát próbálja elsütni, ahol 

1. egy kisiklott lelkű/életű valakivel természetfölötti dolog történik, 
2. új helyzetében új szemszögből kényszerül szemlélni régi életét,
3. olyan helyzetek elé kerül, ahol legrosszabb vonásait elkezdi felismerni, és törekszik azok kijavítására, 
4. így mire krízishelyzet bontakozik ki, a tanultakat bevetve megvédheti a hozzá közel állókat. 

De itt semmi sem működik. A protagonistát jellemérése elején és végén is csak utálni lehet. Nemcsak ok-okozat szintjén teljesen nonszensz, hogy pontosan mit, hogyan, és miért kellene ETTŐL, a macskalétből megtanulnia. És fölöttébb különös, hogy újgazdaghoz képest a sztori valószerűtlenül egysíkúra festi meg a régi életét - dacára a tetőnél bemutatott ejtőernyős belépőjének. 

Nem lehet kivenni a változás kontúrjait, mert a helyzetek és a szereplők körülötte tompák és élettelenek. Az egész családi szál hosszan és eseménytelenül döglődik: a feleség, a fiú és lány csak mosolyognak a kamerába, a taszító szöszi ex-feleség és porontya meg mintha a Hamupipőkéből szöktek volna ide! És az szolgáltatná később a feszültség fokozását, mikor kétes vállalati üzelmekről hallgatunk mindenféle sablondumát. Családi vígjáték, emberek...!

Sonnenfield tényleg azt hiszi, hogy a gyerekeket érdekli ez a sok halandzsa építkezésről meg részvény-tulajdonjogról? Tom cége, a FireBrand épp szoros versenyben áll Észak-Amerika legmagasabb felhőkarcolójának építéséhez, de a távollétében igazgatótanácsa önállósul - élükön a rohadék menedzserrel, aki még eutanáziát is javasol Tom nejének, Larának. Amellett, hogy épeszű üzletkötő ilyet a büdös életben nem kockáztatna meg - pláne nem nyíltan -, a cég megmentésének köze sincs ahhoz, amit Tomnak meg kell tanulnia az életről. 

És most jöjjön a meggy a tortahabon! Macska-Tom kiküzdi, hogy felnőtt fia rátaláljon egy titkos iratra, mely szerint őrá hagyta a részvényeit. Felfedezi, fölmutatja a papírt, de kitessékelik, mert még nincs ratifikálva. Erre az ifjú Brand... öngyilkosságot akar elkövetni! MI VAN?! Le akar ugrani apja épületének a tetejéről, látszólag azért, mert azt hiszi, kudarcot vallott, holott még ügyvédnél se járt az irat eredeti példányával. És mikor tényleg leugrik, még szemeznek egyet Mr. Szőrmókkal a zuhanás közben! Ezek után nem az jár a néző fejében, hogy a dúsgazdag cirmos és családja hogy fognak újra egyenesbe jönni, hanem hogy miféle állatfaj 5 (!) tagja hordta össze ezt a forgatókönyvet. 

Na de ne álljunk meg itt, akadnak még nyalánkságok errefelé...!

1. Mikor Mr. Szórmókot hazaviszik, első dolguk, hogy szabadon hagyják randalírozni meg a szőnyegre pisilni.
2. Kicsit sem furcsállja Lara, hogy "Szőrmók Úr" kinyitott egy szekrényajtót, ahol whiskyt töltött magának?
3. Csak másnap csinálnak neki almot, akkor is a kajája mellé öntve.
4. Mikor Purkins bemutatkozik Tom családjának, mitől vicces az, hogy felveti a bajkeverő macsek kasztrálását? "Nem vagyok a szóvivője."
5. Visszatérő geg, hogy belassítják Szőrmók-Tom ugrásait és vetődéseit á lá Mátrix.
6. Két biztonsági őr az épületben kitalálja, hogy jó buli lenne a számukra idegen gyalogszőröst kicsit kínozni.
7. A gonosz beosztott meg bekómál és macskatestbe kerül a végén, hogy aztán feltehetően ugyanazt az utat járja be, mint Brand???

Nem vagyok lesújtva tőle, hogy ez Barry Sonnenfeld produkciója: a népszerű Addams-család és Man in Black szériák mellett olyan macskakaparásokat is ő rendezett, mint a Vadiúj vadnyugat, vagy a Rumlis Vakáció (RV). Engem csak az lep meg, hogy összesen 2 vagy 3 pillanat kivételével az egész mű egy vágatlan, idegrángásos kíntorna, a macskának és nekünk is. Inkább gondoskodnék egy lánymacska összes utódáról 3 generáció idejére, minthogy ezt a másfél órát még egyszer át kelljen élnem.

A Kilenc életre 5-ből 1 fénykardot adok.