Macbeth

Nagy nyomású vérgőz és csurig töltött színpadiasság elegyedik, hogy ne lássuk a ködben a tartalom hiányát. Ezt az összhatást váltotta ki belőlem a 2015-ös Macbeth. Azonnal lerí róla, hogy Justin Kurzel ausztrál rendező minek szánta: színpadi mű, mozgóképen. Valamennyi gyermekbetegsége ebben gyökerezik: meg se próbál a film, a mozi formanyelvére átlényegülni, emiatt többnyire szenvelgő, elnagyolt, eszeveszett módon túljátszott. 

Macbeth parancsnok és hű barátja, Banquo jóslatot kapnak 3 lidérctől. Macbeth rövidesen Cawdow thánja, majd Skócia uralkodója lesz, ahogy utána majd Banquo fia is. A jóslat beteljesül: mikor Duncan király Macbeth házának vendége, hataloméhes felesége meggyőzi a királygyilkosságról. Macbeth a trónra kerülve egyre paranoiásabbá válik: rémuralma előbb "csak" néhány ártatlan ember vérét követeli, majd országszerte nyomort és rettegést szít maga körül.

Stílszerű, hogy Kurzel William Shakespeare talán legsötétebb darabjához a képileg eddigi legelborultabb filmes átiratát készítette el, igazi szilaj, erőteljes stílusú tragédiát. Képi világa egy rideg kor reménytelenül nyomasztó festménye. Katarzisperceiben a vérszínű füstgomolyag ragyogóan festői, tökéletesen adja vissza az antihős őrületének elburjánzását, az elméjére rászálló vörös ködöt. Pénzbe fogadnék, hogy Adam Arpakaw operatőrt is jelölni fogják az Oscar-on. A kevés helyszínt a készítők sokszor ábrázolják nagytotálban, egyértelműen a színdarab monumentalitását tükrözve. 

Mind Michael Fassbender, mind pedig Marion Cotillard brilliánsak a szerepükben, bár egyik sem valami jól megírt szerep. A karakterek egyszerűen elpózolják a szerepüket, és elszavalják a dialógusaikat, monológjaikat. De a történet rémesen vontatott és töredezett, szinte abszolút nincs is cselekmény, alig történik benne valami. Megjegyezhetetlenül sekélyesek a mellékszereplők. Lady Macbeth alakja is inkább egy károgó vészmadárként maradt meg bennem, mintsem előrelátó negatív figuraként. Férjével egyedüli tényleges motivációjuk a nagyravágyás, a hataloméhség. (A nyitányban ugyan látjuk, ahogy Macbeth-ék eltemetik egyetlen gyermeküket, de őróla később 1 szó sem esik: mindössze azon sopánkodnak, hogy - talán a jóslat/átok miatt - nem lehet több utódjuk.)
Körvonalaiban tényleg egy epikus alkotás türemkedik itt elő a ködből, és azt kívánom, bárcsak hagyná, hogy belesodródjak a belsejébe, a világába! Mert pontosan ettől taszít el engem a movie azzal, hogy folyton a színpadi előadások jellegét akarja imitálni. És bármilyen vonzó lehet színház-rajongóknak az archaikus beszéd, számomra elidegenítő és merev. Magyar szinkronnal talán még rosszabb: néhol szabályosan végigcsikarta az idegszálaimat, néhol meg nevetség tárgyává tett elvileg véresen komoly jeleneteket.

Mikor az egyik skót nemes hírét veszi, hogy családját Macbeth kivégeztette: "Az én pelyhes csibéimet! És A KOTLÓST!"
Mintha A Maszk egyik rémhamisan szinkronizált szövegét hallanám: "ELDURRANOK!"

Ami a vékony és zavaros cselekményben tetszett, az legalább annyira Fassbender érdeme, mint a rendezőé. Ráláttam Macbeth vívódására a gyilkosság előtt: ő egy harcos vadállat, tele ambícióval, és a 3 lidérc jóslata óta egyre többször teszi fel a kérdést: megéri-e? Többet tett a királyságért, mint bárki más, nagyobb jutalmat is érdemelne. Különösen azután, hogy - hite szerint - Isten hírnökei is vigyáznak sorsára. Macbeth valódi antihős, negatív karakterfejlődéssel: minden véres tette elmossa benne előbb az erkölcsi gátlást, majd ahogy ez lerakódik a tudatára, a józan értékítéletére. 

Na ez másik, ami jó értelemben szórakoztatott vele kapcsolatban. Amikor léhán, heherészve mond valamit, vagy a kardjára meredezik, az mókás látvány. Ráadásul végre a sok színpadiaskodás után normális emberi nyelven beszél. És ez vezet majd oda, mikor ellenfele, Malcolm a véres porfelhő homályában megütközik vele: Macbeth úgy hal meg, ahogy legdicsőbb napjaiban élt: harcosként. Nem igazán értettem, hogy ha anyaszült halandó nem sebezheti meg, akkor itt miért is veszít, de hátha más több rációt lát ebben.

Talán az is belejátszik a véleményembe, hogy finom szólva ódzkodom a színháztól, de nem tudom a lelkemben azt a művészeti életteret a moziéval egybemosni. Ezen áll vagy bukik a hatása, és sajnálom, de énbennem a papíríz, a fejletlenség érzetét kelti. A 2015-ös Macbeth-ben minden a képekre és a színpadi modorra van kihegyezve. De a tartalmi "cuccok" - sztori, karakterek, problematika, stb. -  terén  igenis gyenge, foszlányos. A szereplőket pedig már hallgatni is önmagában véve kiszívja az ember életkedvét.