2015. november 22., vasárnap

Legújabb testamentum




Nagyon ismerősnek tűnt az, ahogy a Legújabb testamentumot általában jellemezték a világhálón. Nem szó szerint idézve, talán így foglalták össze:

"polgárpukkasztó európai művészfilm, harsány, abszurd képekkel felrázó szatíra."

Pont ilyesmit olvastam régebben a Dogma és a Mocsok c. filmekről. Mindkettőt szerették a kritikusok, nekem önmagukban nézve mégis lelketlen, sok-sok blaszfémiával villogó dramady-roncsok voltak. Úgy éreztem, mintha a "művészien abszurd", "társadalomkritikus" képsorok csak elkendőzni próbálnák a roncs forgatókönyvet, visító műdrámát és hulladék karaktereket. Féltem a jegyvételkor, hogy ismét ilyen bakot lövök Jaco Van Dormael belga rendező új Biblia-szatírájával.





„Isten létezik, és Brüsszelben él.” Mogorva, zsarnokoskodó, züllött kispolgár, aki "az Univerzális Basztatás" jegyében kicsinyes, bóvli törvényekkel sanyargatja az emberek életét. Ea nevű 10 éves lányának egy napon betelik a pohár: feltöri apja számítógépét, és SMS-t küld a világon mindenkinek, hogy ki-ki mikor fog meghalni. Megszökik, hogy bátyja, JC példáját követve apostolokat gyűjtsön, és testamentumot írasson. De vajon mihez kezd a fél emberiség most, hogy mindenki tudja, hány napja van hátra az életéből?

Tetszett! Szórakoztatott, humoros és drámai lencsén át nézve egyaránt! Filmként ugyan kissé csikorogva áll kerek egésszé, de meglepően tartalmas és közvetlen. A legőrültebb ötletekből egy okos, tempós, néhol hisztérikusan kacagtató modern mesét rittyentett, kifütyülve a nyugati életforma szürke egyhangúságát. Személyes hangon, sokféle embertípus szemén keresztül vágja az arcunkba mennyire a mindennapok csapdájában ragadva élünk a legtöbben, a megszokás és bizonytalanság korlátai között. Nem köntörfalaz, nem keres kibúvót: mindennek az oka a filmbéli Isten-gúnyrajz, aki lányát üldözve saját bőrén tapasztalja meg saját sorstipró törvényeit.

Nagyon bejött nekem a mű őszinte, hol könnyed, hol feketehumora, mindaz az az elképesztő, képtelen vágy, ami az emberekből előtör, hála Eának. Pedig ők is csak átlagpolgárok, akik "úgyis mindegy"-alapon kitörnek az önmegtagadás börtönéből, amiben eddig éltek: egyikük egy cirkuszi gorillában találja meg élete párját, másik bérgyilkos létére beleszeret egy művégtagos nőbe, mert nem sikerült kinyírnia. Egyszerre szívszorító, mulatságos és abszurd: a poénok nagyobbrészt elmések, egymásra tudnak épülni a csattanóik. 
Nem semmi képzelőereje van ennek a belga rendezőnek: a legvadabb, köszönőviszonyban sem lévő gondolatokat tudja úgy egybekalapálni, hogy az legtöbbször vagy felvidító, vagy érdekes/elgondolkodtató. A végtelen aktasor és az isteni számítógép ötletét is felismertem a Minden6óból. Jézus rövid cameóját az elején örültem, hogy nem csomagolták valami obszcén vagy altesti vicc köntösébe. "JC" a sztori szerint az - alighanem az Ószövetség Jahve-Istenét reprezentáló - apjuk ellentétpárja, az igazi emberi értékek képviselője, aki Eának az apostolötletet adja.  
 


HR_Film_The Brand New Testament_01.jpg
Két ellenvetésem mégis volna. Az egyik, hogy mindez a nonszensz fantáziakép gyakran túl lazán kapcsolódik: a különböző szereplők történetei úgy tűnik, mintha csakúgy lebegnének térben és időben. Ea, hajléktalan jegyzője, Victor és az apostolok sorsa jól elkülöníthető, részletes háttér-történetekkel. Csak hát a sok-sok természetfeletti őrület jobban is illeszkedhetett volna azért egymáshoz...
A másik: keveselltem a dialógust és tennivalót a már egybekovácsolt társaságból. Kárba veszett a jelenet, ahol Isten rátalál Eára és Victorra: elviccelték, pedig azt épp nem kellett volna. A bérgyilkos és a művégtagos nő végül összejönnek ugyan, és a lányruhás fiúval Ea különösen jóban lesz, révén, hogy neki csak 1 hete van hátra. De a több közös cselekedet és szóváltás jobban is tudná összekötni a főbb karaktereket. Hiszen még Ea félszeg anyját is megihleti, hogy 2 gyereke együtt éppen 1 baseball-csapatnyi apostolt gyűjtött, és - istennő lévén - csodát tesz a halálraítéltekkel. (Ügyesen megoldották egyébként, hogy a befejezés boldog legyen, de ne lógjon ki a film egészéből.)
 


Az ember tragédiája ma az, hogy még mindig sorsszerű szabályok szorítanak minket egy merev életritmusba, megnyomorítva a lelkünket. Ez azonnal kapcsolatot teremt a nézővel, és a Legújabb testamentum príma kódex rá, mekkora hatalom és felszabadulás, ha a megszokás szabályait kivágjuk a kukába, és elkezdünk szívből élni.






Nincsenek megjegyzések: