A majmok bolygója - Hajnal

"Ezt a világot soha nem ismerheted meg! És mindig félünk attól, amit nem ismerünk."

(Batman Kezdődik)

Hivatalos magyar címén A majmok bolygója - Forradalom. Tengerentúli kritikák ódákat zengtek róla, mint ritka szintlépő folytatásról, külön kiemelve a majmok fantasztikus vizuális életre keltését, és az egyszerű érzelmi rezonanciát, amit a jóérzésű emberben képes . Elmésen játszik a nézői elvárásokkal is - anélkül, hogy a cselekmény összezavarodna.  Míg a Rise (...) az emberszintű majom születését narrálta, addig a Dawn (...) evolúciójuk egy új szakaszát meséli el nekünk: az ősközösségi állapot felbomlását, az épülő kultúra deviánsabb oldalát. Maguk a majmok rendszerint emberibben viselkednek itt, mint mi magunk.

10 évvel a san fransisco-i lázadás után a majmok által széthurcolt vírus megtizedelte az emberiséget, a civilizáció helyi darabkáira hullott. Közben a Caesar vezette majmok létrehoztak egy fejlett törzsi kommunát az észak-amerikai erdőkben. Békeközpontú szabályaik ellenére ellenszenvvel viseltetnek az emberek felé, akiket évek óta nem láttak, bár tudják, mi történt a világukkal. Így mikor a helyi emberközösség a majmok territóriumán lévő erőművet próbálja használatba állítani, egyre jobban kiéleződnek a 2 közösség ellentétei - egészen a nyílt összecsapásig.

Tetszik, hogy Rupert Wyatt utóda, Matt Reeves logikus irányba vitte tovább a történetfonalat. Reeves ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy fél emberöltő teljen el időben a 2 rész között, hogy hihetőbb legyen a majmok társadalmi fejlődése. Itt már nem elnyomott népcsoportot látunk Caesar társaiban, hanem szervezett, egyenrangú kisközösséget a szétszéledt emberek helyi csoportjával. És ezt nem is haboznak nyílt látogatással a tudtukra adni, miután a Malcolm vezette felderítőket hazaküldték a területükről.

A legtöbb kritika, amit a sajátom írása előtt elolvastam, egyetért abban, hogy az emberszereplők elég sovány jellemrajzokat kaptak:

• Malcolm békepárti
• tinédzser fia, Alex tehetséges rajzoló
• élettársa, Ellie ex-ápolónő, kinek lányával a vírus végzett.
• Dreyfus, a helyiek választott vezetője pedig fiát vesztette el.

Ugyanaz a helytelen írásmódszer, mint az előzményfilmnél: az emberalakokra alig 1-2 háttérinfót és viselkedésformát testálnak rá, hogy a nem emberi szereplőkre több nézői figyelem irányulhasson. Malcolm csapatának mintha a homlokára lenne tetoválva: "Veszélyes változást hozunk a nyugodt, békés életetekbe!" Az emberi szereplők valahogy nem elég előrelátóak vagy intelligensek; nem próbálnak messzebbre következtetni, mint amit a forgatókönyv 2 fázis között engedélyez nekik. Ez veszélyes, mert valamennyire lohasztja a sorsukért való aggódásunkat.

Merevnek és kissé primitívnek éreztem, hogy a kapcsolatteremtés minden lépcsőfokát külön-külön, kimérten és megrágva végig kell tapodnunk az elején:

1. Felderítők szemét-agresszív seggfej tagja riadtan fegyvert ránt egy kóbor majomra;
2. a fegyvertől megriadt majom védekezően vicsorog,
3. amitől a szemét-agresszív seggfej tag még agresszívebb lesz, és lelövi.
4. A kishitű csapat lehüledezi a beszélő majmokat, majd lesajnálják a lelőtt állatot.
5. Malcom az áram miatt visszamegy a majmokhoz és győzködi őket.
6. De! Állítólagos hozzáértése miatt magukkal kell vinniük a szemét-agresszív seggfej tagot az erőműhöz,
7. aki aztán naná, hogy elrejti a fegyvereit az azokat begyűjtő Caesar elől,
8. és naná, hogy megint riadtan előrántja a csövet a majmokra és immár a majomvezér saját újszülött gyerekére is.
9. Miután most bezzeg már Malcolmék is hajlandóak távol tartani a szemét-agresszív seggfej tagot a tárgyalási zónától, 
10. addigra Caesaréknak már persze, hogy fogytán a türelmük velük szemben! "1 nap!"

Koba engem Maguára emlékeztet Az utolsó mohikánból: vad, bosszúszomjas, ugyanakkor kétszínű és fondorlatos. Ketrecmúltját soha nem feledte el, és szíve mélyén mindig is azt a sorsot kívánta az emberi faj egészének. Félelmetes antagonista, mert a kegyetlensége az első rész óta finomodott, csiszolódott. 

Aljas tettek sorozatával szít viszályt ember és majom között:

• Vérfagyasztó pillanat, ahogy játssza a hóbortos szelíd állatot 2 emberőrnek. Lenézően heherésznek rajta, majd hirtelen egyiket, majd másikat kegyetlenül lemészárolja.
• A zsákmányolt automatával lelövi Caesart, veszélyesnek titulálva emberszeretetét a saját fajtájukra nézve. 
• felgyújtja az otthonukat, hogy mindkét gaztettéhez az embert tegye meg bűnbaknak,
• és miután a táborhelyüket lerohanták, velük együtt Caesar közeli híveit is bebörtönzi. Aki ellentmond neki, az új vezérnek, az az egész majomnép ellensége.

Malcolmék jószándéka aligha, de a viszály kitörésének képsorai bizony belemarnak a néző szívébe. Az első osztályú fényképezés, a majomsereg inváziója és a tűzvész önmagukban szuggesztív hatásúak. A lángokon keresztülvágtató Kobát igazi kegyetlen hadvezérként láthatjuk, aki minden addigi korlátot felold magában az embergyűlölet előtt. 

De ez nemcsak hatásvadászat, izmos dramaturgia húzódik mögöttük. Épphogy sikerült Malcolm missziója; erre Koba képében megjön a romlás, minden összeomlik - akár az emberi civilizáció a vírus miatt (amely eredetileg épp a majmokkal terjedt szét a Földön). Egyetlen jeleneten belül Ellie, Alex és Malcolm megbecsült vendégekből üldözött prédákká válnak. A jóérzésű személyt egyszerűen elszomorítja, hogy egyetlen gonosz lény ennyi fájdalmat és halált zúdít midenkire úgy, hogy talán soha nem derül ki a sok szenvedés valódi forrása.

Részben ezért kicsit meseszerű megoldásnak tartom, hogy a lelőtt Caeser életben marad, és mindent elrendezhet. Malcolm, Ellie és Alex kidülledt szemekkel találnak rá. Vajon a sokkhatás miatt mered az égre? És nem túl nagy véletlen, hogy épp az azóta elhunyt gazdájának, Will Rodmannak az otthonában találnak helyet, ahol elláthatják? Értem én, hogy mi célt szolgál ez. Caesarnak erőre kell kapnia, a videófelvétel saját gyerekkoráról és Willről pedig szándékaiban is új erőt ad neki: miről is szól ez az egész konfliktus, mi a helyes, miért rossz Koba forradalma mindannyiuknak.

Koba árulása és a vele való küzdelem Caesert 2 fő felismerésre vezeti rá:

1. Egyik, hogy - mint azt felnőtt fiának bevallja - nem akarta engedni a változást. Az izoláltságukat jogosan tartotta a béke zálogának, de nem tudott boldogulni vele, mikor a helyzet Malcolmék jövetelével megváltozott.
2. A másik, hogy a béke akadálya nem feltétlenül az ember. A gyilok, a tisztán ártó szándék ember és majom lelkét is eluralhatja, ha megadja magát a félelemnek, és nem enged teret a bizalomnak. Legyen az bármilyen törékeny.

Kobát az egész alapfelállás valahogy a viszály hordozójaként, az összeomlás élő vírusaként pozicionálja. Kissé túl negatívra festett karakter, de ez a párhuzam szerintem jól látszódik rajta. Koba nem egyszerűen elárulta Caesart és elveit. A majmok legalapvetőbb törvényét ("Majom nem öl majmot.") úgy szegte meg, hogy azt ürügyként használva leigázott embert és majmot egyaránt. És az ő halálával véget is ér az ostromállapot.

A párharcuk végén, a nagytorony állványzatán lógva Koba is e szabállyal huzakodik elő a győztes Caesarnak: "Majom... nem öl... majmot." Itt örömmel tapasztaltam, hogy az alkotók nem akarták eljátszatni a "nagy lélek megbocsátóságát" a protagonistával. Caeser először látja saját szemével Kobán, hogy nem indulatból lőtte őt le. Egykori fegyvertársa már nem pusztán agresszív vagy gyűlölködő, hanem tudatosan aljas; immár létezni sem tud másként, mint eleven rombológép. "Te... nem vagy... majom!"

Míg az emberek közti dialógusok gyakorta kissé fantáziaszegényekre sikeredtek, a majmok mozgása, mimikája és gesztusai egyediek. Utólag be kell ismernem, hogy a majmok beszédkészsége mindkét filmben hihetően lett ábrázolva. Az interneten azóta találtam olyan hiteles videót, amelyen egy majom, illetve kutya is képes volt 1 vagy 2 szót érthetően kiejteni.

Apropó beszéd: sajnálom, hogy nem kerül sor olyan mélyreható beszélgetésre Caesar és Malcolm között, mint ami Zaius és Taylor között volt a '68-as produkcióban. Mindketten vezetők, feleségük van és fiuk, s idővel egy radikális szövetségesükkel kerülnek szembe (Dreyfus és Koba). Mielőtt a majmok kivonulnak a városból, mindketten tudomásul veszik: teljes béke nem létezhet. A majmoknak fel kell fedezniük a bolygót, az embereknek pedig le kell számolniuk az "uralkodó faj" énképével. Stílusos megoldás, hogy a legelső és legutolsó képkockán is Caesar szemeit látjuk extraközeliből: ez mindvégig az ő története, az, ahogy ő látja saját megtett útját a majmok népének élén.  

Hihetetlenül kedves képsorok, melyeken Caesar legyengült feleségét és csecsemő gyermeküket mutatják.

Ennek kapcsán tenném szóvá a Dawn-nak egy olyan hibáját, ami szerintem horrorfilmekből átvett sallang. Ez pedig: a bájos és kegyetlen percek éles váltakozása a film első felében. Ez néhol hatásos, néhol meg fárasztó. Ahogy Koba kétszer is átveri és megöli a 2 emberőrt, hatásos lett. De amikor Malcolmék seggfej útitársa másodjára fog fegyvert a majmokra, azon én nem "meglepődtem", csak felszökött bennem a higanyszál...!

Örömmel veszem tudomásul, hogy a franchise-nak még mindig van akkora presztízse, hogy neve alatt egy stúdió kimondottan időtálló munkát törekedjen kiadni a kezéből. Alighanem a nyár legjobb moziművével van dolgunk: drámai, tanulságos, érdekfeszítő kisregény, amely erősen megérleli az emberben, hogy becsülje meg a békét, és igenis szabaduljon meg az előítéleteitől - nem pusztán csak etnikai értelemben. Az újraindult vonal egyetlen nagy kézifékje eddig, hogy minél kevesebbet látunk embert, annál elmésebb a film. Ezt pedig azért nem kéne.

A Dawn of the Planet of the Apesre "Nagyszerű" minősítést adok. Egy hajszállal még jobb is, mint az elődje; nagyon reménykedem, hogy a 3. rész még ennél is merészebb lesz megoldásaiban.