Terminátor 4. - Megváltás

"Már annyi tudást halmozott föl... hogy öntudatra ébredt, és életre kelt."

(Star Trek: The motion picture)

Századunkra a Terminátor valahogy a sci-fi-k nagy számkivetettje lett. James Cameron kultikus dilógiáját 10 év után újra elővették; azóta a széria többször tulajdonost cserélt, igazi gazdára azonban sohasem lelt. Gyanakvóan fogadtam, hogy Cameron és Arnold Schwarzenegger is részt vesznek a legújabb feltámasztási kísérletben. Lelkük rajta: talán jövőre a Terminátort is sikerül olyan alapossággal és eleganciával restaurálni, mint idén az X-men-t.

A Terminátor - Megváltás mindazt az identitászavart magán hordozza, ami idáig jellemzi a sorozat egészét. Pár halvány ponton emlékszik rá, mi volt korábban (Sarah Connor fotója és hangja, Schwarzenegger arca a T-800-on, Kyle Reese, stb.), mégis próbál teljesen ösvényt kitaposni. A Terminátor 3.-at ért kritikák egyike, hogy csupán elődei gyors, gyakorta pihent agyú másolata volt. Ha egy sokkal sötétebb Terminátor a cél, miért ne kalauzoljuk el a nézőket a Pokol szívébe: a háború első, legnehezebb időszakába a Skynet és a maradék emberiség között?

Valahogy a ló túloldala sejlik fel előttem, ahogy ezt a koncepciót ráolvasom a Megváltásra. A nyers másolat nem vált be, csináljunk hát valami drasztikusan mást! Nem azt mondom, hogy szégyenfolt lenne, de egészében érezni rajta az önkép hiányát, az identitásválságot (ahogy Marcus karaktere se tudhatja, hogy  ő most ember vagy gép). A film kemény akcióthriller akar lenni a posztapokaliptikus jövőről, de próbálja mellécsempészni is a széria alapkérdését: mi a különbség köztük, emberek és a humanoid gépek között. De annyira kimért, mechanikus, olyan mértékben fejletlen színezet, stílus és elbeszélőkészség terén az egész, hogy az akción kívül semmi erőssége nem marad. Nincs igazi fantázia mögötte.

Christian Bale alakítására nincs panaszom, de útmutatás híján nem tud mit kezdeni az acélkemény gerillavezér gúnyájával. Ugyanaz a probléma John alakjával, mint az összes többi karakterrel: nincs identitásuk, személyiségjegyeik. Nem lehet igazán megkülönböztetni őket a korukon és nemükön kívül. Semmit nem látok ezen az edzett - és a jelek szerint már házas - fickón, ami alapján be tudnám őt azonosítani, mint John Connor, az ellenállás leendő vezére.
Külön zavaros nekem Connor viselkedése, mikor Marcus a fogságukba esik. A rendezés képtelen megragadni a helyzet drámáját: Connor nemcsak nem hisz a kilógó fémvázától ledöbbent Marcus-nak, de úgy beszél hozzá, mintha személyesen a Skynethez intézné szavait. Ő ölte meg az apját. Ő próbálta megölni az anyját. Miért? "Nem "ő"! Az!" Az előző ilyesminek nyoma sem volt, hogy a Skynet tudatilag jelen volna a szériatermékeiben. Connort egy nehéz felfogású ipsének látom, aki maga se tudja, mi ellen viselik ezt az áldozatos háborút. "Azt hittem, ismerem az ellenségünket. De az a valami; úgy érzem tőle, hogy semmit se tudok!" Nagyobb baj, hogy a nézők, sőt talán még maguk a készítők sem.

Sam Worthington hivatott pótolni Schwarzeneggert, mint az emberi gépharcos. Marcus Wright, az egykori halálra ítélt találkozik Kyle Reese-szel, John leendő időutazó apjával, fogságba esik, és Marcus egy Blair nevű pilóta révén Connorék bázisán köt ki. Marcus egy teljesen unérdekes macsó, akinek emberi szervei és szövetei, de fémváza és ideghálózata van. Az ő küldetése ebben a történetben bizonyítani, hogy legalább olyan emberi, mint John, vagy Blair.

Connor és Wright összefog, hogy kiszabadítsák egy Skynet-központból Reese-t és a többi foglyot. Marcus találkozik a Skynet-főprogrammal, minden adatot letölt a háborúról, az anyacomputer nagylelkűen megjavítja, és miután Marcus költőien megtagadja, hogy a gépek oldalára álljon, megmenti Johnt. Mi az, hogy: a végén saját szívét is felajánlja, hogy a haldokló férfi életben maradjon. Bár, hogy pontosan milyen kvalitások teszik a már felnőtt Johnt ennyire fontossá, az megint olyan részlet, ami sosem derül ki számomra.

Lássuk csak, jól értem-e. A Skynet terve az volt, hogy az emberek kezére játszanak egy olyan frekvenciakódot, ami ők titkos fegyvernek hihetnek a gépek ellen. És Marcus szerepe az volt az egészben, hogy idehozza Johnt? Nem kockázatos ez, tekintve, hogy a Skynet-nek abszolút semmi kontrollja nincs Marcus felett? Utálom, amikor egy film arról próbál meggyőzni, hogy minden és mindenki a "Nagy Ördögi Terv" része volt, holott kizárt mindent ennyire kikalkulálni a kívánt eredményért.
Mennyivel hatásosabb lett volna, ha tökéletesen emberi/állati küllemű és viselkedő egyedek egyetlen parancstól elveszítenék fabrikált személyiségüket, és becsapnának, mérgeznének, gyilkolnának? Pl. maga Marcus, akiben több szereplő még bízik is? Jól van, ennyit a csapdáról. Miért dönti el végülis egy egyszerű közelharc a túszmentés sikerét, Reese, a néma fekete kislány és a többi bebörtönzött ember életben maradását? 



Kérdezem ezt úgy, hogy itt végre tényleg izgalmas küzdelmet kapunk: látni, ahogy a jól ismert, Schwarzenegger-arcú Terminátor ellen a katona Connor, majd először még Marcus is tehetetlenek! Ezt leszámítva az akció és a látvány elég szokványos: az atompokol utáni jövőkép igazán sivár és egyhangú, romok és roncsok mindenütt, mindenki napra napra küzd/küszködik a túlélésért. Némelyik szekvencia mintha direkt utalás lenne Amerika közel-keleti háborúira.
Az új prototípusok, a T-600-ak inkább csak illusztris érdekességek, hogy lássuk, mik voltak a T-800-ak előtt az ellenség eszközei. Közel sem olyan félelmetes vagy szívós ellenfelek, mint a végére tartogatott sztárterminátor. Ha ez a felvonás valóban azt akarta ábrázolni, hogy az emberiség mennyire kiszolgáltatott és megfogyott, mennyire vesztésre áll, úgy ennek kifejezéséhez nagyon hiányzott a terror, a rideg fenyegetettség atmoszférája.

A felszínes szereplők és párbeszédek, karöltve a sokszor leülő, zavaros cselekménnyel megtették hatásukat. A Salvation alcímű fejezet pontosan azt érte el, amit a Terminátor 3. után Hollywood-ban el akartak kerülni: hogy még mélyebbre zuhanjon a nagy múltú széria életereje és folytathatósága. Egyszerűen nem találni az emberi tényezőt, a puszta kedvet azon, ahogy részenként és egészében megépítették. 5-ös skálán 2 csillagra értékelem.


Linda Hamilton: "Tökéletes volt két filmmel. Teljes kör volt, önmagában is éppen elég. De mindig lesznek olyanok, akik majd próbálják tejeltetni a tehenet."