300 2. - A birodalom felemelkedése

Mindenki az egyéni beállítottsága és elvárásai alapján dönti el, mennyire tud ajánlani 1-1 filmet másoknak. Ezt rögzítjük aztán a pontszámban, amit a filmekre adunk.
Ám létezik egy gyakori buktató, amibe tapasztalatból tudom, hogy egy mezei blogíró könnyen beleeshet. Minél több szintes skálán értékel (1-től 10-ig vagy százalékolás), az annál szorosabb és merevebb is. Kevesebb lehetőséget hagy "meggondolni magunkat", ahogy a filmek terén gyűlnek a visszatérő észrevételeink, és több/kevesebb hibájukat érezzük súlyosnak, mint mikor írásban véleményeztük őket.


Azért hozom fel ezt most, mert a 300-kritikám idején még én is kicsit merevebben, számegyenes-szerűbben képzeltem el a filmek ajánlhatósát. Most, hogy a folytatásáról készülük írni, időszerűnek tűnt megint némi nyilvános önvizsgálatot tartanom, itt helyben, leírva. 
Biztos észrevettétek, hogy manapság jóval kevesebbet cikkezek a blogon, mint régen, mikor belefogtam ebbe. Ennek egyszerűen az az oka, amit már biztos más bloggerektől is hallhattatok: csak akkor csináld, ha őszinte kedvvel, odafigyelve, de ruganyosan tudod csinálni. Egyéni szabályból az csak annyit állítson fel magának az író, ami még segít formába önteni a véleményét, ugyanakkor azért teret is hagy későbbi, új észrevételek számára.


Önvizsgálat letudva, jöhet a kritika.
:)

"Maguk csináltak ebből a félmeztelen senkiből világszenzációt."

(Gandhi)

Látványfilmhez képest meglepően leleményes koncepciót kapott a 300 - A birodalom hajnala.

1. Nem folytatni próbálja Zack Snyder kultikus 300-át,
2. nem előzményfilmje annak,
3. és nem is független az eredeti műtől. 

Miként Leónidasz mártírhalála is egy nagyobb, honvédő háború 1 mozzanatát képezte, úgy a második 300-mozi is saját cselekményének 1 mozzanataként kezeli az elődjéét. Nagyon ügyesen azt az illúziót kelti, mintha a 300 egy későbbi spin-off (oldalági történet) lett volna, kinagyítása a második film egyik szakaszának. A 300 végén is már egész Göröghon megvédésére készültek a hellének (ógörögök), így ez volt a logikus irányvonal a sztori továbbviteléhez.

Egyik kedvenc történelmi korszakomról révén szó, borzasztóan megörültem neki, hogy Frank Miller, a 300 rajzolója új lehetőséget látott meg benne. Új képregénye még ugyan Khsájársá (Xerxész) nagykirályról szól, de a mozis átirat összefonja az ő múltját Hellaszéval (az ókori Görögországéval). Mintha Xerxészt a végzet azért rendelte volna istenkirálynak, hogy meghódítsa a földet, amit még apja, Dárajavausz (Dareiosz) sem tudott. A folytatásban tehát nagyobb a látótér, nagyobbak a seregek, nagyobb az öldöklés közvetlen tétje. És a cselekmény katarzisára egy Thermopülai szintjén ikonikus csatánál kerül majd sor: Szalamisznál.

Leírás:

Themisztoklész athéni hadvezér 10 évvel ezelőtt megsebesítette Dareioszt Marathonnál. Miután a perzsa nagykirály meghal, legkegyetlenebb parancsnoka, Artemisia ülteti trónra Xerxészt, és az invázió élén útnak indul Görögország felé. Ezalatt Themisztoklész az egységes görög védekezést próbálja megszervezni. Leonidász özvegye, Gorgó azonban ezt megtagadja, így Athén magára marad a perzsa intervenció megállításában.

Azt hiszem, 1 igen komoly fogyatékra vezethető vissza, hogy az új rész miért nem számít közel sem egyenrangúnak a régivel. Nem tartja magát a saját alap-elgondolásához. Miközben a történet és a háború horizontját kiterjeszti egész Görögországra, a figyelem mindvégig a csatákon reked.
Sőt, a csatákon belül is csak a vérengzésekre figyel: taktika, szervezés vagy egyáltalán a gondolkodás jele alig-alig mutatkozik meg. (Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az egyik athéni, Scyllias a zűrzavar közepén szúrja ki saját fiát, mint hű harcostársai egyikét!) A produkció 3/4-e voltaképpen egy túlanimált mészárszék, ahol a sztorit meghagyták egy kettős bosszúkrónika szintjén. A 300 2.-ben kaszabolás a lényeg, az a film egyetlen összetartó ereje. Sajnos.

A párbeszédekről ordít, hogy ezt a filmet csak úgy behajították a box-office-arénába. Vagy kiábrándítóan laposak, vagy kínosan rájuk telepszik a pátosziság (pl. Gorgó királynő narrációjában és beszédeiben). Leginkább Themisztokolész, a főhős és fő stratégia kapcsán fájt, hogy nem kap éles, szellemes mondatokat. Hol vannak már az olyan finom iróniával vegyített, emlékezetes megjegyzések, melyekkel Leónidasz szolgált nekünk? ("Látod, öreg barátom? Több harcost hoztam, mint te.")

Az athéni vezér legfontosabb mondata nekem az volt, mikor emlékezteti embereit, miért is kell bármi áron magukkal vinniük a perzsákat a halálba. Nem egyszerűen "a hazáért", "a szabadságért" vagy más eszméért. Themisztoklész tudja, hogy Xerxész uralma a görög poliszok népére 2 dolgot hozhat: pusztulást és rabsorsot. A családjaik és otthonaik jövőjét védelmezik, épp csak annyira ügyelve saját életükre, hogy ne mindjárt elsőként hulljanak el a harcmezőn. (Egyes magyar szavakban is összeolvad a családi lakhely és az ország fogalma: "ott-hon", "haza-menni", "nemz-et".)

Szerencsére csak eleinte volt zavaró, hogy a producerek kb. annyit tudhatnak Göröghon történelméről, mint én a kvantumfizikáról. Nyilván nem nagyon érdekelte őket Miltiadész, Maratón valódi győzője, ahogy Themisztoklész sem igen nyilazta le a valóságban Dareioszt. Nem állítom, hogy kiakadtam volna ezeken, csak újfent megmosolyogtam a hollywood-i átlagműveltség szintjét. 
Nagyobb baj az, hogy a cselekményt jóformán semmi se tartja össze a látványon kívül. Láthatjuk ugyan, ahogy Xerxész isteni uralkodóvá, nos, vedlik. De a görög népekről, a konfliktus védekező feléről jóformán semmit. Mekkora blamázs, hogy a görög-perzsa háborúk nagy egészéről szól a mese, és maga Göröghon, a városnépek élete teljesen hiányzik a cselekmény sodrából! (pl. előkészületek, erőforrások, a poliszok érdekkülönbségei, politkai intrika, vallási előítéletek, vagy az állandó kishitűség, ami korábban Leónidasz toborzását is megnehezítette.) Themisztoklész talán 2 nyilvános vitáján túl semmi nem látszik abból, ami a hátországban történik!  

Tetszett a kontraszt Athén és Spárta, a két legerősebb polisz (városállam) között. Spártai szemmel nézve a vértanúság inkább extázist és örök dicsőség ígéretét jelentette a katonáknak. Athén viszont polgári állam. Az onnét jött harcosok is erős, bátor férfiak, de nem fűti őket az a hasznos fanatizmus, ami a spártaiakat oly félelmetes ellenfelekké tette. Ha kicsit több figyelmet kap, hogy mit jelent athéni szívvel és fejjel spártai bátorságot felmutatni, az a drámának is jót tett volna.

Van egy szcéna, ahol Xerxész bárdjával lemetszi a halott Leónidasz fejét - bizonyítandó, hogy még ő sem ért fel egy "istenkirály" nagyságához. Okosabb filmben ez jelezhette volna, hogy nem elég a katonai morál és egységtudat - mégha a legacélosabb is -. Legalább ilyen fontos fegyver a fürge ész, a leleményesség és a széles látókör, hogy az ellenség erejét részben őellene is lehessen fordítani.

Sullivan Stapleton Themisztoklésze kellően... más típus, mint a 300 protagonistája. De sokkal sótlanabb és stílusjegyekben szegényebb vezéralak, mint anno Leónidász: csak a mi gimis tankönyvünk alapján kaphatta volna egy érdekes, éles látású vezető jellemét az íróktól. Miután Artemisia tanúja volt a férfi harcászati tudásának, előbb megpróbálja bájaival átcsábítani, majd a férfi egy röhejgyanús szexjelenet közepén csalódást okoz neki. Nekem sajnos már az sem tűnt ki, mit láthatott Artemisia ezen a komoly, de karizmaszegény athéniben.
Picit még a szexjelenetről:

1. ahogy Artemisia és kiszemeltje elzihálják az aktust,
2. ahogy Themisztoklészt pucéran kitoloncolják, összes ruhájával a kezében,
3. majd mikor társainak konstatálja, mi történt a perzsa hajón,

ezek egymás után döngölik számomra a földbe az ő komolyan vehetőségét. És a katarikus csata közben még azt a lehetetlen sort is a fejéhez vágja ellenfele: "Bár ilyen kemény lenne a farkad!"

Elismerésem Gerard Butlernek, amiért nemet mondott a folytatásra. Felismerhette, hogy az új rész inkább kisajtolása a réginek, mintsem továbbgondolása. A 300-as szereplőgárda összes többi tagját sikeresen visszainvitálták. De mint pl. a Superman 4.-nél, a 300 2.-nél se tudja az eredeti gárda megmenteni az elhibázottan megírt movie-t. Azonkívül, hogy szinte semmit nem kezd velük a forgatókönyv, a kellő kémia is hiányzik a közös jeleneteikből. Nincs meg például Gorgó és Themisztoklész szóváltásában az a finom auraütközés, ami Leónidász és Xerxész találkozásának az ízét adta. Ezekhez a dolgokhoz a rendezőnek kell, hogy legyen drámaérzéke, nem elég mindent a díszletre és a színészekre ráhagynia.

Az egyetlen erős alakítás és mellékszál éppen a főgonoszé, Artemisiáé. Eva Green bevallottan régóta várt már egy kemény antagonista-szerepre, és a lehetőségekhez mérten ki is aknázza. Artemisia egy kiszámíthatatlan démon: olyan szadista embergyűlölet hajtja őt a görögökkel szemben, ami még "az istenkirályén" is túltesz. Xerxész a moziváltozatban szinte mellékszereplővé redukálódik - részben mert a mese szerint Artemisia táplálta benne évekig a bosszú gondolatát.
Ellentétben Milo-val a Pompeii-ből, Artemisiánál megfogott a személyes tragédiája. Kicsi korától kezdve másban sem volt része, mint erőszakban, lelki terrorban és vérontásban. Tudatosan vállalta, hogy az amúgy is irgalmatlan világon mindenkin túltegyen brutalitás és fizikai képességek terén. Tömeghóhér, de nyílt sisakos, győztes tömeghóhér. És mert áldozatai  sose tűnnek többnek derealizált hústömegeknél, senkinek se legyen bűntudata, ha nem az athéni győzelemért szorít, hanem  hogy a főgonosz valahogy túlélje az i.e. 480-as évet.

Noam Murro rendező szinte szolgai hűséggel vette át Snyder kedvelt látványtechnikáit:

• ráközelítések,
• a lassított majd újra gyorsított mozdulatsorok,
• a kötelező kockahasak 
• vagy a jellegzetesen kiemelt vértek és ékszerek.

Kicsit kevésbé tömény a képsorok színezése, mint a 300-nál: az óriási - a vízközeg miatt gyakrabban kékes - CGI-panorámák úgy félúton vannak egy valós tájkép és a 300 tájai között. Maguk az effektusok viszont néhol mintha sántítanának. Értem ezalatt pl. hogy észrevehető az egyik perzsa hajónál az olaj, amit a technikusok a kiáramló tűz megjelenítéséhez használtak.

Ígéretéhez híven a Rise of the Empire tobzódik vérben és tesztoszteronban. A 300-ból már jól ismert technika itt is adott: lassításokkal és hanghatásokkal növelik a harci mozdulatok dinamikáját, a vetődések és csapások ívét. Pompásan működik, és eleinte követhetőbbé is teszi a csaták közben a felek küzdelmét. Manapság ritka, hogy egy nem kimondottan horrorfilm vállalja a gore-t: nos erős a gyanúm, hogy a tavalyi kínálatból megvan a rekorder.
És ez bizony egy idő után visszaüt. Gondolom, nemcsak én untam félidőnél a szakadó testrészek és a fröccsenő művér repetitív mutogatását. Evidens, hogy még egy ilyen komor látványelem is monotonná válik, ha túl sokat mutatják arctalan senkiken, hisz így elvész a sokkhatás. Mintha csak ezt gúnyolná ki Artemisia azon tette, ahogy egy athéni rab levágott fejét szájon csókolja. (Meg kell hagyni, merészen groteszk kép.)

Kontárnak kell lenni ahhoz, hogy ennyire illúzióromboló befejezést kreáljanak egy epikus ókori armageddonnak! Egyszercsak feltűnik a megmentő görög hadiflotta, Gorgó királynével az élen... aki katonái élén maga is elkezdi lassítva aprítani a perzsákat, Themisztoklésszel a háta mögött. Mintha egy szteroidreklámot néznénk, annyira megjátszott az egész! Ennyire nem tudták palástolni a producerek, hogy már a leendő 300 3.-ra spekulálnak?

A "szálak elvarrása" is megint olyan valami, ami nem érdemes várni. Hirtelen félbeszakad az aprítás, mi meg mehetünk haza. Még azt sem tudjuk meg, hogy Themisztoklész végülis megbékélt-e a bűntudatával, hogy részben személyesen ő felelős Xerxész bosszúhadjáratáért. Athén felégetése után ezt kötve hiszem. De tanulmányaimból tudom, hogy Athénból száműzetve tényleg Perzsiában telepedett le, úgyhogy csak túltette magát rajta végül.

Remek ötlet, hogy nemcsak Szalamisz, de a csaták is szinte teljesen a tengeren zajlanak. Themisztoklész azért hajóhadat kér Spártától és a többi városállamtól, hogy Perzsia nagyhajóit - azok lomhaságát kiaknázva - minél nagyobb erőkkel oldalba támadják. Klasszikus támadási módszer, és sajnáltam, hogy ennyivel (+ pár tűzgolyó és 1 öngyilkos katona) ki is fújt a taktikázás.
A döntő csata előtti percekbe sikerült némi drámaiságot belecsöpögtetni, a zene fokozza a pillanat intenzitását, amint az athéni katonák elébe hajóznak a behemót perzsa flottának. Ezért is olyan kiábrándító, hogy maga az ütközet egyszerű tusakodás. Mintha 1-1 sima katona mozgatná a seregeket, nem 2 ország talán legjobb 2 hadvezére.

Összegzés:

A birodalom hajnala elbukott a minőség próbáján. Zsonglőrködik a harci montázsokkal, tartalmi ötletekben viszont nagyon "vérszegény". Mivel a 300 minél több népszerű vonását igyekeztek beletömni, az új részben abszolút nincs arányérzék. Zack Snyder 300-a egy egyszerű, de érdekfeszítő helyzetre épült, cselekményét rendesen tagolva végigvezette, időt fordítva a háttér-eseményekre is. A vizuális stílus a tartalmat hangsúlyozta ki, és nem élt önálló életet a konfliktus érintettjeitől. Ennek az alkotásnak a szó szoros értelmében "hiányzott a szíve".

A 300 - Rise of the Empire-re 2/5 a pontszámom. Mankóra ítélt mozimítosz, és ezt a mankót a jellegzetes látványstílusa adja meg neki.