E.T. - A Földön Kívüli

"E.T." az egyik legismertebb űrlény-ikon a modern szinema történetében. De amiben igazán újító volt, hogy gyökeret vert a nagyvásznon a jószándékú földönkívüli alakjának, aki a mi valós jelenünkben létezik. Ez az idegen 

1. nem vérszomjas fenevadként öldösi az embereket;
2. nem repülő csészealjakból indít inváziót a Föld ellen;
3. és nem absztrakt vázlatlényként vegetál a távoli űrvilágában.  

Mielőtt továbbmennék, picit hadd adjak puskát az Olvasó kezébe. Aki magasztaló kritikát akar, az ezúttal rossz helyen kopogtat nálam. Nosztalgia nem köt a filmhez, gyermeki énemet sem mozdította meg olyan mértékben, mint rengeteg másik emberét. Az én ízlésemnek ez a movie túl naiv, túl érzelgős. Mondom ezt úgy, hogy pontosan ismerem a gyermeki lelkület (meg)szépítőerejét, a varázslatot, amely egy számára igen kedves mozinál megigézi a nézőt. 
Analitikus lencsén át nézve se egy rosszul megírt vagy megrendezett alkotás. Vannak fordulatai, konfliktusai, néhány érdekes ötlete. Viszont fogyatékai és parlagon hagyott aspektusai is. Ezeket megkísérlem egyenként összeszedni, hogy ne mondhassák azt a Cikkíróra, hogy "besavanyodott" lenne.

A sztori elég egyszerű: afféle családi matiné, keverve tudományos fantasztikummal. Kaliforniában egy Elliott nevű kisfiú talál rá E.T.-re, akit fajtársai sietve távozás közben hátrafelejtettek. Elliott és testvérei elrejtik házukban a lényt. Kiderül, hogy E.T.-t lassan betegíti a bolygónk bioszférája. Ezért a lény igyekszik megtanulni, miként kommunikáljon, és adja a gyerekek tudtára: "fel kell hívnia" az övéit. Mire minden készen állna a hazautazáshoz, a kormány kutatócsoportja megtalálja és elviszi a haldokló idegent. Így Elliottéknak görbe úton kell majd eljuttatniuk őt a találkozási ponthoz az űrhajónál.

E.T. figurája Steven Spielberg fantáziájából született meg, még a rendező gyerekkorában. Ennek megfelelően az E.T. - A földönkívüli is főleg gyerekszereplős; a gyereknézők ízlésvilágára szabták rá. Sokat bejátszik a mű népszerűségébe a nosztalgia. Az előző mozigeneráció számára a saját gyerekkorukat idézi meg a produkció: azt a korszakot, amikor az embernek minden joga megvan a naivsághoz, a jóhiszeműséghez, a bizalmat könnyebben odaadó világ-felfogáshoz. Erre a szemléletmódra és tónusra játszik rá nagyon erősen a movie.

1. kifogás: Öncélú korosztály-ellentét

Cseppet sem gond, hogy a film gyerekszemszögből meséli a sztorit. Jól ragadja meg a tényt, hogy a gyerekek nemcsak sérülékenyebbek a felnőttektől, de fogékonyabbak is az újra, a másság és a szokatlan elfogadására. E.T. összes barátja 17 év alatti; Elliott-tal még egy olyan különleges tudati kapocs is kialakul, ami idővel kihat a fiú egészségére.

Amivel nem értek egyet: direkt sarkítják a korosztályokat. Méghozzá elég élesen. A műsoridő 3/4-ében az összes felnőtt elvakult, közömbös vagy egyenesen elutasító személy. Ezt én nem tudom stílusjegynek tekinteni. Miért kell Spielbergnek azzal is gyerekpártibbnak mutatnia magát, hogy művében alig kószál felnőtt mellékszereplő, és azt a keveset megértésre képtelen, sekélyes lelkű vázlatlényként ábrázolja? Szándékos vagy sem: én ebben azt látom, hogy Spielberg lerombolt egy sztereotípiát a földönkívüliekkel, hogy aztán belesüppedjen egy másikba a földönbelüliekkel.

Ez az, ami engem nézőként leginkább elvágott az élmény egészétől. Nincs közös fogódzó a korosztályok között, a karakterek pedig önmagukban nem állóképesek. Értem, hogy E.T. vöröslő szíve hivatott jelezni: egyedül az ő szíve van teljesen a helyén. Vele érintkezve válnak jobb emberekké a szereplők.

Az a baj, hogy jobb karakterré még ettől se válnak a figurák. E.T. nélkül semmi érzelmi táplálékot nem kapna a néző szíve. Őrajta kívül még Elliott az, akinek érdekelni tudott a sorsa, neki is jobbára a lebetegedése után. A többiek pótalkatrészek, úgy kellett rájuk cibálni a forgatókönyvben valami történést, ami számít. Ilyen pl.

• mikor Gertie, Elliott kishúga megtanítja E.T.-t néhány szó kimondására,
• vagy amikor Michael, a fivér felfedezi, hogy E.T. lebetegedett.

2. kifogás: Hamis családmodell

Ellenszenves a számomra, mikor egy családi block-buster hamis képet akar átlagfamíliának bemagyarázni. Konkrétan utáltam a családanyát, Maryt. Nem hat meg, hogy 3 gyereket nevel egymaga: Mary határozottan az a fajta háziasszony, akitől értelmes férfinak menekülnie kell. Önámító, buta és vak; a száját folyamatosan csak sablonszöveg hagyja el, semmi reális önértékelése. És ami a legvisszatetszőbb benne: elemi szinten képtelen hinni a gyerekei szavaiban és tetteiben. Teljességgel alkalmatlan a szellemi nevelésre.

Nem beszélve arról, hogy gyerekei sokáig az orra előtt bújtatják E.T.-t. Az még viszonylag érthető, hogy megrémül a beteg E.T. és a beteg Elliott láttán - nyilván okot és okozatot látva bennük -, és elfut. De abban, ahogy fia győzködi, ő pedig meg se hallja, abban én egy fantáziátlan, mikroszál-vékony jellem vészriadóját látom. Indokolatlan, hogy Spielberg őt is beállítja a happy end-hez, az idegentől búcsúzkodók szűk körébe. Ez a beállítás Mary esetében nem szentimentális vagy felemelő, hanem csak velejéig cinikus.

És ha már "gyerekbarát"-hangvételről beszélünk: az vajon nem ijeszti meg a gyereknézőt, hogy az átlagporonty a saját anyjában se bízhat? Vagy hogy a kistestvérének is a szemébe hazudik, nehogy elárulja őket? "Mert a felnőttek nem láthatják őt."

Annyiban azért izgalmas volt az alapszituáció, hogy néhány gyerek - 16, 10 és 5 éves - kénytelen feltalálni magát, hogy egy ilyen egyedülálló problémát kezelni tudjanak. Elrejteni és vigyázni egy kreatúrára, aki nem ismeri az ő életmódjuk és szociális közegüket, és akit a NASA tudósai se tudnának egykönnyen megérteni. Kíváncsi voltam rá, hogyan boldogul a feladattal Elliott, Michael és Gertie: előbb elbújtatni, majd feltűnés nélkül kicsempészni.

3. kifogás: sci-fi-ként visszafogott

Meggyőződésem, hogy ha Spielberg kevésbé erőlteti, hogy elsősorban családi filmet forgasson, akkor egy érettebb sci-fi-dráma jöhetett volna létre. Ez tónusváltogatás a komoly és játékos között mérsékli az egésznek az élét, az ütőerejét. Ugyanez volt nagy problémám az Avatarral: szimpla sztori, túlidealizált hangvétel, elcsépelt békeüzenettel és sarkított, fejlődésképtelen jellemekkel. Ha nem súlykolják annyira a családi színezetet, az még nem megy a szívmelegség és szeretetteljesség rovására.

E.T. anatómiája és testagolása roppant érdekfeszítő a számomra. Eredeti, nagyon "idegenes" az alacsony termetével, a csőszerű nyakkal és széles fejjel. Ugyanakkor szeme, mimikája és testbeszéde nagyon kifejező, nagyon emberi. A felsőbb intellektushoz érzelmi skála párosul. Mozifilmben eddig E.T.-nek volt a leghihetőbb nem-humanoid külleme, amit egy lehetségesen létező idegenhez hozzá tudtam társítani.


Nyíltan nem mondják ki, de E.T. extraképessége egyértelműen telepatikus. A lény tudata olyan fejlett, hogy akihez igazán kötődik, az gondolatait és érzékeléseit is átveszi valamennyire. E.T. dobozos sört kóstol, tévét néz, miközben Elliot a biológiaórán feszeng, majd a kísérleti békákat szabadon ereszti az osztályteremben. Nem kicsit humoros zűrzavar.
Később pedig a képesség árnyoldala mutatkozik meg, mikor E.T. szervezetének állapotromlása a fiúét is magával rántja - épp mielőtt leleplezik őket. Tetszik, hogy mindezt folyamatában látjuk - bár elég nagy véletlen, hogy épp a mama kiborulásakor törnek be hozzájuk a kutatók.

Egy másik aspektusát demonstrálja E.T., mikor a kölykök lepedőve csavarva menekítik el, és a kocsibarikád előtt felemelkednek a levegőbe. Na ez az a fajta varázslat, ami a korosztályra fütyülve bárkit megfogat: logika és fantázia egymásra találása!

A Napfényben, ám főleg a Hold előtt elrepülő bicikli kultikus fénykép. Nemcsak a produkció szimbóluma lett mára, de a látványtechnikai fejlődésnek is. Annak a törekvésnek, hogy Hollywood szakemberei minél lenyűgözőbb vizuális panorámát tudjanak létrehozni a közönség szeme elé. Aláírom Spielberg döntését, hogy épp ezt választotta cége, az Amblin Entertainment címeréül.

4. kifogás: túl erős vallási felhang

Ahol a korosztály-ellentétet ennyire sarkítva ábrázolják, ott nem érdemes nagyobb morális dilemmákra számítani. A felnőttek rosszak, ám a vége felé előtérbe kerül az érző oldaluk, ahogy világossá válik E.T. üzenete. Ez az üzenet pedig olyan puhított és sima, amilyen csak lehet: szeressétek egymást, higgyetek a jóban és egymásban.


Keresztény-tanítást már a 80-as években is nehéz volt úgy megtenni tanulságnak, hogy ne válljon könnyű klisévé. Spielberg igen nehézkesen, formálatlanul bánik az allegóriákkal. Az ujj-érintés, mint köszönőforma Michelangelo egyik bibliai témájú freskóját idézi. A gyerekek anyját Mary-nek, azaz Máriának hívják, és a haldokló E.T. szintén "anyának" szólítja (a tudati kapocs miatt Elliott-tal). E.T. ittléte során előbb elhunyt, azután mintegy feltámadt a klinikai halálból, s végül visszatávozik a csillagok közé, ahonnan elérkezett. Távozását pedig átszellemülten figyelik, gyerek és felnőtt egyaránt. | "Ki nem születik újjá, nem láthatja meg Isten országát." |
Továbbá: itt vannak ezek a párbeszéd-részletek: "Hinni fogok benned egész életemben, minden nap." "Az ittléte csoda, Elliott. Ez egy csoda." Elég nyilvánvaló, hogy E.T. földi ittlétét Jézus Krisztus földi életével állítják párhuzamba. A baj mégsem ez, hanem hogy E.T. üzenete - kiegészítve a virág motívumával - semmivel nem több, mint a jézusi tanok legegyszerűbb frázisai. Egyetemes béke, szeretet és a megértés fontossága. Nem rossz dolgok ezek, de tényleg csak ezért az intelemért megérte leegyszerűsíteni majd' az összes karaktert?

Nem vádolom propagandával vagy vallási reklámmal Spielberget. Azt viszont felrovom neki, hogy egy elcsépelt tanulságot ilyen töményen és terjengősen tálal. Nem szolgált ez mást, minthogy így minél szélesebb vevőkör váltson jegyet a filmre, és minél több korosztály befogadja a tartalmát. Ezt hívják előemésztésnek.
Csak a tanulság miatt biztos, hogy nem érné meg végigkövetni az eseményeket. Én sem asszociáltam "varázslatra" vagy hittani prédikációkra, amikor E.T.-nek leállt a szíve, Elliott pedig gyászolta őt. Ez így magában egy szomorú és drámai pillanat. Ugyanígy jó érzés volt látni, hogy a fiú után az űrlény is újra feléledt, megmenekült. A búcsú pillanatát viszont inkább csak tudomásul vettem, semmint meghatódtam volna tőle.

John Williams klasszikus muzsikája igényes, mint mindig. Bennem személy szerint nem ragadtak meg annyira az E.T. zenetémái, mint pl. a Jurassic Park vagy a Superman soundtrack-je. De a mű atmoszférájához hozzátesznek, és jól kiegészítik azt.

Ez volt addig nemcsak a rendező, de minden idők legsikeresebb alkotása, letaszítva trónjáról a Star Warst. Joggal népszerű, ezt nem firtatom. De önmagában nézve messze túl érzelgős és idealisztikus, ennek alárendelve pedig szereplőit is letompították. Emellett a cselekmény jóval simább, fordulatszegényebb, mint amilyen a témához mérten lehetett volna. Jómagam ezt egy átlagos családi mozinak könyveltem el, amíg a "felboncolása" során rá nem találtam valami "nem-idealizáló" többletre benne.