Lélekpark

"Akarsz látni valami furcsát és misztikusat?"

Pesten Vera, a cinikus ifjú rendőrnő egy idős, depressziós társat kap maga mellé Laci személyében. Ketten kell, hogy kivizsgáljanak egy roppant különös ügyet: egy meztelen férfi kerül elő az állatkerti krokodilok között, zavartan és emlékezetkieséssel. Nem sokra jutnak, ám mint kiderül, nem egyedi esetről van szó....

 

Csak a hazai filmipartól már nem kevés gépre kötött trágyát láttam, de ez a "misztikus thriller" Horváth Illés és Odegnál Róbert rendezésében most kiborított. Úgy tűnt, sose fog véget érni, pedig csak 80 perc volt: cselekménye kb. annyira izgalmas, akár egy vidéki falu utcái hajnali 2-kor, sörreklámba illő színészi játékkal, és olyan nyomozati szállal, ami a totális érdektelenségből jut el végül az abszolút röhejig. Akkora orbitális nagy ökörség lett az utolsó negyedórája, hogy hirtelen azt hittem, egy másik film kezdődött el még az előző közben: valami formátlan amalgámja egy Grimm-mese horror-remake-ének meg egy Y-akták-epizódnak.

 

A két főszereplő merő porhüvelyek: Horváth László Attila alakítását míg élek nem jövök rá, mire föl díjazták a portói nemzetközi fesztiválon: jól adja ugyan a kókadt vén piás zsarut, de ez kb. olyan, mintha a léha rakodómunkást játszaná el valaki. Staub Viktória Verája pedig annyiból tevődik össze, hogy néha kocog, bénán szemétkedik, és sebész apja eltűnése is képbe kerül az ügy során. Magányuk és hogy nem tudtak továbblépni múltjaikon mit sem szépíti, milyen dúsított unalombomba mindkét karakter.

Maga a misztikum-oldala az egésznek már a felvezetéskor elvérzik: agysorvasztó volt hallgatni ezt a nonszensz tervet, hogy az embereket miért és hogyan változtatják át állatokká. Mintha összelopdostak volna ötleteket hollywood-i sikerfilmekből, hogy sebtiben gyúrjanak belőlük egy ízetlen-sületlen tréfát. Az még esetleg hihető részlet, hogy a visszaváltozás szétzilálja az áldozatok – köztük Vera apjáénak – elméjét, de akkor se tudtam komolyan venni: 

1. ha ez az átváltozós szál metaforaként értendő, úgy az üzenete kipárolgott a kész alkotásból, 
2. ha viszont szó szerint, hát Adam West és Burt Ward épkézlábabb bűnügyeket oldott meg a 60-as években. 

Már a nyomozás is kb. olyan izgi benne, mint egy hangyaséta: a helyi rendőrök akkora fabábuk, hogy fűrészelhetők, a kikérdezettek is üres, egymondatos papagájok. És nem elég, hogy a rejtély megoldásán rekedésig kacag az ember, a lezárása is egy nagy semmi.

 

Lélektelensége a Lélekparkot sereghajtó-státuszra ítéli nálam: a rövid játékidő dacára csak a saját életét érzi még sivárabbnak tőle az ember. Olyan suta, bizarrnak is hitvány filmhulla, amit „misztikus thrillerként” címkézni szinte már bűncselekménynek tűnik. Sőt a forgatás indítékául a pénzmosást se zárnám ki...