Godzilla Kong ellen

 

Hát, ez a kaiju-verzum eddig nettó ugyanaz, ami a legtöbb Marvel-produkció: hiába tudja az éppen soros főikont a maga fakulatlan küllemével életre kelteni, a stúdió sablonlácaitól sehogy sem szabadulhat. A Godzilla-reboot és a Kong: Koponya-sziget, ha nem is voltak okos munkák, de érződött rajtuk a főszereplő szörny tisztelete. Az ő kilétük köré épült a történet; drukkolni tudtam, hogy győzzenek más szörnyek ellen, és sikerüljön az egymás mellett élésük az emberekkel. Ebből az érzésből aztán szinte semmi se maradt nekem A szörnyek királyában; maga Godzilla elveszlett az aggályaikon túl nem létező emberkék és az effektjeiken túl nem-létező szörnymárkanevek között.

 

Azóta 5 év telt el a történet szerint: Godzilla „jóhírét” jócskán megtépázza a médiában támadása az Apex Cybernetics telephelyén, az emberek elfordulnak tőle. A gyanús tech-cég ezért expedíciót indít a titánok ősotthonára, a még feltérképezetlen Belső Földre, hogy ott energiaforrást szerezzenek fő művükhöz: egy mechanikus Godzillához. Közben érlelődik a természetszerű ősi párbaj a megagyík és a fogságban tartott megamajom, Kong között.

 

Konkrétan a Godzilla vs. Kong nem egyéb, mint a Batman V. Superman kaiju-kkal: van egy pár perces rombolóverseny a két legenda között, a film többi része meg gyér körítés gyér emberalakokkal, plusz egy csattanónak szánt 3. szörnnyel, akit a két dulakodó nagyfiú közösen kell, hogy eltángáljon.

Maga a párbaj, az egésznek az apropója jó lett: kivehető, hogy a két óriás nemcsak üt-vág, cselezni is próbál azért. Mutatós, ahogy Kong régi fejszéje – amit a Belső Földön kotort elő – blokkolja Godzilla atomlehelletét. Elválásuk pillanata tetszett leginkább: az a pár másodperc több méltóságot ad Godzillának ebben afilmben, mint ahogy a történet bánik vele. Bevallom, a küzdelmük legalább annyi sajnálatot keltett bennem, mint izgalmat, ugyanis én már mindkét titánt kedveltem az önálló filmjeikben. És az is piszkálta a csőröm, hogy ez a darab éppúgy félvállról veszi a polgári áldozatok nagyságrendjét és hangsúlyát, mint a Transformers-széria, vagy mint a DCEU.

Bár a párbaj kitalálhatóan döntetlenül zárul, főszereplőként az est vesztese Godzilla. Akárcsak az emberfigurákat, őt is birkaként tereli ide-oda a cselekmény, amíg el nem kecmergünk a nagy bunyóhoz. Megint a BVS csilingel a fülemben: a forgatókönyv ott is vér izzadt, hogy ürügyekkel démonizálja az addig „megmentőként” tisztelt nagyfiút a médiában, holott csak engedni kellene az addigi működése árnyoldalait sorra venni, hogy aköré épüljön természetes módon a folytatás. És mint a BVS-nél, itt is akad egy nagyzási mániás, dilis üzleti nagykutya, aki a maga csodaszörnyének teremtésén buzgólkodik, hogy aztán egy jelentéktelen senkiként bukjon bele.

 

Kong a maga CGI-valójában piros pont: továbbra is tekintélyt parancsoló lény, akiről leolvasható, hogy kb. mire gondol épp. Igazinak hat a kapocs közte és a Jia nevű bennszülött kislány közt a Koponya-szigetről, akivel jelbeszéddel kommunikálnak: hiába sejtem, hogy ezt a szálat csak a korhatárbesorolás miatt írhatták a sztoriba, jobban megragadt ez bennem, mint akármi más humán fronton a filmből.

 

Illetve egy dologról érdemes még beszélni: Mecha-Godzilla. Mesterséges titán létére remekül néz ki, csak az örök mumus, a forgatókönyv ad rohadtul gyenge indokot a létezésére. Érdekelt volna, hogyan tákolták össze ezt a hipermodern Mű-Süsüt, hogy a Belső Földnél lelt, azonosítatlan erőforrás ilyen zökkenőmentesen feltölti és működteti? Atomhányásban még le is nyomja az eredetit, ehhez képest a filmbéli kis csipet csapat szerencsétlenkedése miatt nyílik esélye Kongnak szétcincálni a fémdögöt. 

Kongon mérhető egyedül le az, hogy nem tartunk pontosan ugyanott a Godzilla Kong ellen végén, mint az elején, vagy akár az előző rész zárásakor: visszakapta szabadságát, hű maradt ahhoz a pár emberhez, akik becsülték őt, és megértette, hogy Godzilla nem feltétlenül az ellensége.

 

Maradt a kockázatfóbia és az eredetiség hiánya a már hetedik éves kaiju-verzum újabb hozadékában. A készítők itt csak a címbéli párbajt dolgoz(hat)ták ki rendesen, de csak arra várva ücsörögnünk olyan, mintha egy csomagolópapírral teli dobozból kotorásznánk ki 2 kis apró Kinder-figurát. Kötve hiszem, hogy újszerű, szerzőibb szörnyfilmet valaha is kapni fogunk a titánokról, mert a lassan évszázados műfajt érzésem szerint direkt lenézik a stúdiómogulok.

 

A Godzilla Kong ellen 5-ös skálán 2-est kap tőlem. Erőtlen, száraz munka, egy közepesen izgi, kisfilmnyi bunyóval a vége felé.