Greenland - Az utolsó menedék

Gerard Butler és Morena Baccarin valahogy emberibb „amerikai átlagcsaládot” prezentáltak nekem a Greenland-ben, mint az ilyen egy tucat-katasztrófafilmek zömében lenni szokott. Ez azonban csak a színészek érdeme: kémiát éreztem köztük, drukkolni tudtam a figuráiknak, hogy a gyerekkel együtt átvészelhessék a világvégét. Kár, hogy a stáb bátortalan munkája sztori, karaktermélység, dráma, témakibontás, szóval a szokásos "mellékes" dolgok terén fantáziaszegény lett, külsőre pedig inkább egy zsenge tévéfilm benyomását keltik.

Szóval a Clarke-üstökös (talán a sci-fi-író Arthur C. után?) sok darabból áll, melyek széttöredezve tartanak a földfelszín felé, és a legnagyobb töredék kréta-kor-végi erejű kihaláshullámot okoz majd, mikor becsapódik. Ezért Washington titkos SMS-ekkel üzen a kiválasztottaknak, akiket spéci csuklópánttal ellátva katonai bázisokra, onnét pedig a grönlandi szuperbunkerekbe vinnének. John Garrity építészmérnököt is kiválasztják ugyan, de az általános zűrzavarban ő, felesége Allison és beteg kisfiuk, Nathan elszakadnak egymástól.

Tömören: szimpi sabloncsalád az unott sablonarmageddon ellen. Karcolja egy ilyen végítélet-helyzet várható történéseit: fosztogatások, főúti dugók, a barátok hátrahagyása, a kormányterv embertelen cinizmusa, és a bázisőrség dilemmája, hogy mely esetben kerülhetik meg a szigorú protokollt. Az a mozzanat maradtam meg bennem leginkább, hogy egy segítő idegen párból a pasas mégis elveszi Nathan-t Allison-tól a pántja miatt, hogy a saját kölykének hazudva próbáljon bejutni: tipikus esete annak, mikor a túlélés felülírja az erkölcsi normákat. De ezekből egyrészt túl kevés van, másrészt egyik problémát sem járják körül; a film ürügyként, pofátlan amatőrséggel kezeli azt, amiről elméletileg szólna: egy esemény, ami horderejében a dínók kihalásával vetekszik! 

 

Továbbra is úgy érzem, hogy katasztrófamoziknál tilos, hogy a tartalom legyen az első. Nincs erős kézzel kiragadva semmi ebből a futószalag-világvégből, a műfajtól szokott felszínességgel és feledhető, Deep Impact-szerű látvánnyal van előadva az egész. Ahhoz képest, hogy 3 ember hányódása áll a középben, csak a helyzetből eredő legevidensebb problémákkal gyűlik meg a bajuk, és valahogy sikerül majdnem egy időben összefutniuk a találkapontként megadott nagyszülői háznál. Ja, és mellesleg: mikor az anyai nagyapa elmondta, miért is nem akar velük tartani a biztonságba, az elmém „csatornát váltott”, és képzelt interjúban vallattam a stábot, hogy mégis hogy képzelték ezt!

 

Kinézetre sincs rendben a film, holott ez a műfaj mániája. Hiába halljuk a rádióban és tévében, hogy így a becsapódás, úgy a következményei az emberiség egészére nézve, a világkrízis sosem kelti egy globális léptékű, a teljes ökoszisztémát fölborító őskáosz benyomását. Költséghiányról árulkodnak a logikai bakugrásoktól sem mentes effektek, pl. az égboltszín változása, vagy a legvégén az élet nagy kihalása után megbámult madarak.

 

 

A Butler-Baccarin-duó ennek a filmnek a nem túl nagy lelke, és csak miattuk tudom azt mondani, hogy nem sértően rossz film Greenland – Az utolsó menedék. Semmit nem nyújt, amit nem láttunk másutt, a néhány emberséges jelenete dacára is megalkuvó, házifeladat-szagú mű.