Téboly

Toprongy kocsihajszás Összeomlás a morci Russel Crowe-val. Sokadik film, ahol a rendszer taposómalma addig tapossa a bérrobot embert, míg az életen át gyűlt dühe kitörése szét nem feszíti az összes szabályt. Rendes írás híján viszont a Téboly max. álmában szól erről: helyette Crowe magán-show-jává züllik egy bekómált színészkarral, akiket a tempós, de üres cselekmény úgy kavarogtat, mint mosógép a szennyes ruhát.

 

 

Rachel Hunter válófélben lévő átlaganyuka: munkája alul fizet, szétszórt, folyton késik. Egy reggel a fiát, Kyle-t vinné épp iskolába, mikor telefonon kirúgják, és ezért ingerülten rádudál az előtte tökölő sofőrre. Pechére az illető, Tom Cooper egy goromba fráter, akinek már nincs vesztenivalója az életben: instant rögeszmét követve elcsórja Rachel okostelóját, és azzal elkezdi vadászni a nőhöz közel állókra, hogy megleckéztesse őt.

 

 

Végig úgy éreztem, hogy semmi nem hajtja ezt a sztráda-thriller-t a fő sztár rutinján és az alapszitu relevanciáján kívül. Mit ér egy kritikus témára – az állandó érzéketlenség rohanó, de szögletes világunkban – filmet fölépíteni, ha ugyanez a film a saját témájáról túl mafla okfejtéseket szőni, majd azokat szervesen befűzni a sztorijába? Helyette nézegethetünk egy élőszereplős Tom és Jerry-rajzfilmet, csak itt az üldözött „egér” egy nagy semmi, és az alapszitu spontán érdekességét (pl. mikor Tom egy kávézóban kinyírja Rachel ügyvédhaverját, és szarik a törvényre) nem táplálják további kreatív vagy legalább tényleg kedélyborzoló történések.

 

 

Ezek az emberek nem „elérzéketlenedett” polgárok, hanem alvajáró hülyék, akiket 0 a túlélési ösztön. 80 perc helyett még fél óra se lenne a produkció, ha Rachel, ez a teljesen sivár, egydimenziós porhüvelyfigura kicsit az eszére hallgatna. Szemet szúró, ahogy többet zihál és iszkol fejvesztve, minthogy bárkitől segítséget kérne. Egy slasher-horrorban az ilyen üres libák az elsők között hullanak ki; még azt sem hittem el róla, hogy egyedülálló szülő, és nem valami hétvégi kolis bébiszitter.

 

 

A Tébolyt a tempós rendezés és egy Russel Crowe a talonban menti meg a teljes érdektelenségtől: sima üldözős thriller-nek is csontsovány, nemhogy korszerű társadalomtükörnek. Nem vállalhatatlan, csak nem ér másfél órát az életünkből.