Kedvencek temetője

Marha vagy? 

Keresd direkt az eldugott, fenyegető helyeket piti okokból!

Nagy marha vagy?

Támasztasd föl egy ilyen eldugott, fenyegető helyen, akár halálos túlvilági erők révén is a kislányod házikedvencét!

Nagyon nagy marha vagy?

Támasztasd föl ugyanezekkel a halálos túlvilági erőkkel magát a kislányodat is - persze csak miután külön kiástad őt a koporsójából, hogy idehurcold a hulláját!

Kapitális nagy marha vagy?

A feltámasztás után istápold és babusgasd az újdonsült gyilkos hajlamú zombilányodat, magasról téve minden intő jelre, mígnem a család többi tagjából is gyilkos hajlamú túlvilági zombi lesz – veled együtt!

Dr. Louis Creed és felesége, Rachel a két gyermekükkel együtt Bostonból a vidéki Ludlow kisvárosába költöznek. Szomszédjuk, az öreg Jud avatja be őket a közeli kisállattemető sötét titkába: mögötte, az egykori indiántemetőben feltámadnak az oda elásott holtak, de mint veszélyes, rothadó zombik. Ezt teszi Louis a kislánya, Ellie macskájával, Church-csel, később pedig magával Ellie-vel is, mikor a kislány balesetben meghal. De vajon tényleg azt a kislányt kapta-e vissza, akit szeretett…?

Megint egy remake, megint egy King-adaptáció. A Kedvencek temetője egy érdekes alapötlettel és foltokban félelmes atmoszférával is tud szolgálni, plusz még egy elvesztegetett jó alakítással Amy Seimetz-től a régi traumáját hordozó feleség-anya szerepében. Ígéretesen – bár kicsit elodázva – kezdik megalapozni a hangulatot, aztán az egész rémisztő légkört mind inkább taccsra teszik a film gyarlóságai: 

• a vékonyka és fantáziátlan cselekmény, amit alig tart össze valami kis narratíva;
• a még vékonykább szereplők tobzódó önáltatása – elsősorban a dokié –;
• hogy a morális dilemma a szeretteink feltámasztásának áráról soha nem kerül előtérbe;
• illetve az, ahogy fél órával a vég előtt már abszolút a hentelésekre támaszkodik a riadalomfaktor. 
  

Rengeteg horror pont azért fullad szokványosságba, mert a készítők félnek okosan tárgyalni a fő problémát, vagy felépíteni az áldozatjelölt szereplők személyiségét. A temető egy természetfölötti eszköz, amit egy karakter fölhasznál: gyanútlanul egy állattal, majd szándékosan a saját gyerekén. 

De könyörgöm: látta az eredményt Church-ön! Így akarta a lányát is viszont látni? Hogy így létezzen tovább? Maga a halállal, veszteséggel szembenézés nehézsége, illetve a halálból visszatértek identitása itt a kulcstéma, de a film nem elég okos vagy bátor, hogy ezt éretten boncolja. Megéri-e a "feltámadás" így, vagy sem? Ugyanaz-e az élőholt, mint aki éltében volt, vagy csak annak torzképe - esetleg a sötét feltámasztó erő eszköze? 

Ellie-n keresztül lett volna egyszerre riasztó és tragikus rémtörténet ez. Nem nehéz belátni, hogy a végkifejlet mindenek előtt Louis hibája volt, de ahogy ő, úgy Rachel sem tanulta meg kezelni azt, ha személyes tragédia éri. Még azt is elég nyilvánvaló, miért is akarja Ellie megölni szeretteit: az "újra egy család legyünk" az ő felfogásában azt jelenti: mind ugyanolyan élőholtak lesznek, és hiába tagadják meg az élő szülők a gyerekük gyilkos torzképét, ha ők maguk is azzá válnak.  

Szánalmas jelenet volt az élőholt Ellie méltatlankodása: neki nem tetszik a tény, hogy mostantól ő élőhalott, sem az, ahogy szülei reagálnak erre. Simán el tudnám pedig ezt képzelni egy érdekes lélektani folyamat részeként: a jólelkű kislány, akinek egy sötét erő visszahozza kedvenc háziállatát, előbb külső szemlélőként látja és érzi, hogy az élőholtaké egy sokkal rosszabb, torzabb létezés, mint az élőké. Majd mikor ő "éli át" azt, már nincs meg az a lényege, ami emberivé tette, így a képe a családról kiüresedik és eltorzul, teret engedve a családgyilkosság ötletének. Mindebből a filmen csak annyi tükröződik, hogy a zombi lány teste enyhén rothadós, ijesztően viselkedik, és a halottságtól akut vérszomjat kapott. 

Egyszerűen sablonos és kacagtatóan naiv vadbarmok a szereplők, de elsősorban a családfő, hisz az ő halálpárti izgágasága önt olajat a tűzre. Talán logikusnak kéne tartanom, hogy aki nem fél kislányának a halálról beszélni, az nem fél túlvilági erőkkel se kokettálni, hogy a halálból visszarántsa őt. De ahogy ez kifejeződik, az valahogy kiábrándítóan szánalmas. Vártam és vártam, hogy a figurákban megcsillanjon valami érdekesebb is annál, minthogy egy család részei és hogy veszteségek érték őket. Hát nem; a legizgalmasabb bennük az, amikor már járkáló hullákká vedlettek a vége felé, és mit ad Isten: addigra már a cselekedeteiknek is lett némi értelme...!

Az állatmaszkos felvonulás az erdőben egy másik csapnivaló horror-remake-et, a The Wicker Man-t juttatott az eszembe, és mindkettő a feledésre ítélt horrorújrázások listáját bővíti, harmatgyönge történettel, unalmas és zavarodott karakterekkel, igazi kiérlelt mondanivaló nélkül. Ugyanakkor a Kedvencek temetője legalább nincs túljátszva, az alapötletében van ígéret, és a sztori természetfölötti elemét tudatosan próbálja felhasználni az egyik szereplő. 

2/5-öt adok a Kedvencek temetőjére. Kihasználatlan lehetőségként tekintek rá téma és érzelmi töltés terén is.