Picit
más arányokkal, de Antoine Fuqua és Denzel Washington ugyanazt adta elő a
második, mint az első Védelmezővel. Kőkemény akció, de kiszámítható fordulatok.
Ráérzős felvezetésű, de egyúttal szétszórt és terjengős is. Emberi
mellékszereplőket prezentál, de a történetük öncélú melodrámába fordul a
narratíva rovására.
A cselekmény röviden: Robert
McCall csendes életet él sofőrként, de időnként harci tudását kamatoztatva
átlagembereket ment ki a bűn karmai közül. Egykori kollégája, Susan Plummer
látszólag rablógyilkosság áldozatául esik, de a szálak felfejtése végül Robert régi partneréhez, Dave York-hoz vezetnek, aki Robert hivatalos halála óta bérgyilkos
lett. York és cinkosai elrabolják McCall szomszédját, a művészsulis Miles-t,
tálcán kínálva McCall-nak alkalmat, hogy leszámoljon az egész bandával.
Homlokára van tetoválva
ennek a filmnek, hogy átlagos. Eredetiséget nagyítóval se találni benne: Washington közelharc-jelenetei még mindig ütősek, de attól még tipikus
bosszútörténettel van dolgunk, aminek a rutinos mozizó kívülről fújja a sémáját. A visszavonult profit visszarántja múltjába egy áruló kolléga, aki megöli főhősünk
régi barátját, és mikor amaz a nyomára bukkan, elrabol egy jelenlegi,
nem-olyan-régi barátot – csalétekként a főhősnek és ürügynek a filmbéli
tetőponthoz. Nevetségesen egydimenziós a főgonosz, hidegen hagyott a nyomozás menete.
McCall védjegye, a
stopperóra csak a bevezetőben van ott, mikor egy török vonatról kiment egy
anyjától elrabolt kislányt. Erős forgatókönyvnél ez akár sejtetőelem is lehetne: az új veszély, amivel a főhős szembekerül, nagyobb és kiszámíthatatlanabb, és a bevett
módszerei most nem biztos, hogy beválnak. Itt viszont csak
azt jelzi, hogy Fuquának nem volt fontos az időbeli feszesség: legalább ¾ órát kell
várni, mire beindul a fő szál, addig meg hosszan időzünk Robert fuvarozott
ismerőseivel. Ez egy pontig ad ugyan némi emberséget az amúgy pofonegyszerű thrillernek,
de túl sokáig húzzák vele az időt.
Miles életszerű, de
kétdimenziós karakter: az érző, külvárosi srác, aki anyját próbálja eltartani,
és ezért a helyi gengszterek vonzáskörébe kerül. Egyértelmű, hogy McCall a saját,
gyilkolással teli életútjától tereli el Miles-t, mikor a bűntanyán provokálja,
hogy őt lője le elsőként, amit ugye nem tud megtenni. McCall már rég elveszítette
az élete párját, Miles pedig később egy lány iskolatársának mesél a rajzáról, amin egy szuperhőst mintáz McCall-ról.
Tulajdonképp egy vezeklési
folyamat leegyszerűsített vázlatát kapjuk meg:
- a magányos gyilkos vadidegen életeket ment, lelkiismeretének törlesztve a véres múltjáért;
- felesége után most egy jóbarátját is elveszíti, ráadásul egy rossz útra tért másik fegyvertárs miatt;
- ugyanakkor egy másik életet, aki épp most készül rossz útra térni, fizikailag és morálisan is megment.
- A film zárójelentén pedig már némán, megnyugvással nézi a tengert a régi házából.
A
Védelmező 2.-re egy közepes értékelést adok. Ezerszer látott önbíráskodó história,
akárcsak az első rész. De van annyi önfegyelme, hogy mindig megőrizze komolyságát, és
a maga miliőjén minden szál elvarrására gondol – akárcsak a főszereplője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése