2012. február 5., vasárnap

A 200. BEJEGYZÉS! - Honfoglalás

Solar Eclipse
100. cikkemhez hasonlóan az újabb "jubileumot" itt a blogon is egy magyar film taglalásával fogom megünnepelni - márha ez annak minősíthető. A honlap olvasói mellett külön megköszönöm a kommentelőknek, hogy  véleményezték az írásaimat, illetve, hogy kiegészítő észrevételeket tettek azok tartalmával kapcsolatban.  


◘♪ ۩♫ ¿ ♥ ۞♦ ☻║▬ஜ ☺ ♠► ○ ♣  •◘ ۩♫ ¿ ♥ ۞♦ ☻║▬ஜ ☺ ♠► ○ ◘♣  ♪ ۩۞



Honfoglalás


A magyar közönség többnyire ellenérzéssel fogadja a történelmük híres eseményeiről szóló mozgóképeket. A '96-os Honfoglalás szinte elsőként merül fel, ha ez a téma. Sokan utálkoznak olyan vonásain, mint:
  • a vánszorgó cselekmény;
  • hogy Franco Nero-ra bízták egy mitikus történelmi alak életre keltését;
  • hogy a szűk költségek korlátozzák a sztori;
  • a végigvezetett szálak és kapcsolódási pontok hiánya;
  • és hogy Koltay Gábor rendező túl dokumentumfilm-szerűen ábrázolja a filmbéli történéseket.


Azt kell mondjam, jogosak a bírálatok. Koltay abszolút megelégszik a mitikus alaphangulat megteremtésével. A jelmezek és a tájkép mellé a zenei aláfestés is többnyire megindító. Nem is az atmoszférája hiányos ennek a műnek, hanem a szerkezete. Cselekmény, drámaiság, párbeszédek, vágás: mindaz, amit a néző szabad szemmel nem lát. Vannak szilárd jelenetei. Személyes kedvencem az a 2 perc, ahol a törzsek vezetői vérükkel megpecsételik a szövetségkötést - még azelőtt, hogy a sámán idegesítő hangja tönkretenné az egésznek a hangulatát.
De az a 2-3 jelenet nem visz el a hátán teljes 1 és 3/4 órás műsoridőt. Sok az időhúzás, a szervesen egyik sztoriszálhoz se kötődő sallangmomentum. Ahelyett, hogy egy kiterjedt, feszesre megírt szkriptet követve építenék föl a történetet, sokszor és hosszan elnyújtva mutogatják a térség különböző tájait, vagy épp az emberek köznapi foglalatosságait.


Nem haragszom sem a rendezőre, sem alkotására. Elkészültének célja egyszerűen az volt, hogy létezzen. Magyarország 1100. évfordulójára kellett felmutatnunk egy "nemzeti filmet". A probléma ezzel csak az volt, hogy a magyar állam - mint köztudott - nem tudott vagy nem is akart külön tőkét pumpálni az elkészítésbe. Ezért van az, hogy a forgatókönyvet módosítani kellett, hogy kevés embert tudtak mozgatni  a tömegjeleneteknél - azokat is igénytelenül -, hogy sok az üresjárat, és hogy a dramaturgia jóformán minden feszültséget nélkülöz.
Franco Nero-t megnyerni Árpád szerepére nyilván bíztató fejlemény volt Koltay számára. Nemzetközileg ismert színész: ha ő játssza a főszerepet, a filmet többen nézik meg idehaza, külföldön pedig országban lehetlesz forgalmazni. Mielőtt szitkozódni kezdenénk: tudták, hogy ez nem garancia. Nero nem a Honfoglalás várható sikere miatt vállalta a főszerepet: eleve nem kért érte hatalmas összegeket. És bár az ő maga nem tanult meg magyarul csak ezért, a jelmezében szerintem kellően "magyarosan" nézett ki.


Külföldi udvartartások és államfők alig szerepelnek, a székelyek és a kijevi nagyfejedelem kivételével csak követeket és küldötteket látunk sürögni-forogni. A történelmi hűséget hibaként nem rovom föl. Ha az új verzió a cselekményt és a karakterek viszonyrendszerét építi, nem bánom, hogy nem lehet egy tankönyv alapján kiszámítani az egész filmet. De itt nincs stabil vízió! Az események színtere, kalibere is nagyon beszűkített, megint az alacsony büdzsé miatt. És különösen zavart, hogy a besenyők rajtaütése Etelközön válaszlépés nélkül marad, még egy zárófelirat vagy narráció sem próbálja feloldani a függőben maradt ügyet.

Amit pedig már nem lehet a pénzhiányra fogni, az az, hogy sok drámainak szánt jelenet túl patetikusra sikerült. Legfőképpen:
  1.  a sámán már említett imaszövege;
  2. Árpád fia, Levente szavai udvarlás és elhalálozás közben;
  3. vagy Metód püspök enyhén szólva pofátlan hangvételű prédikációja a tábortűznél.
A színészek vagy komoly, révedező tekintettel merednek, vagy túldramatizálttá tesznek egy-egy pillanatot. Ezt pedig nem lehet a korabeli gondolkodásmódra és szokásokra fogni. Nem tudja érdekelni a nézőt Levente halála, mert semmit nem láttunk tőle, ami miatt többre tartanánk az Attila-vérvonal újabb sarjadékánál. Árpádot lehet sajnálni fia elvesztéséért, meg talán - nagyon talán - a besenyők által "levágott" embereket. A csenevész Leventét, vagy a morcos arcú, hatalmáról leköszönő Álmost aligha.

Apropó Álmos: a mű talán legokosabb mondatát ő fogalmazza meg Árpádnak a sziklaperemnél: "Mi csak azért becsüljük az életet, mert tudjuk, hogy egy napon véget ér."
Amikor pedig a családról esik szó, kíváncsi vagyok, nem utalni próbálna-e ez a 2 korábbi ellenvéleményre az öregtől és az egyik fejedelemtől. Egy népcsaládnál az összetartás az első, nem hogy eleik sírjánál maradjanak, mégha már alig lehet ott megélni. Árpád vezérlő fejedelemként olyan dilemmát kezel, amit szerintem sok mai családfő át tud érezni, nemcsak Magyarországon. Régi vagy új otthon? Maradjunk, ahová a család gyökerei kötnek, vagy építsünk új jövőt új földön?


A Honglalás számomra mindig is helyet fog kapni, mivel egyike azon kevés filmeknek, amiket gyerekként filmszínházban láthattam. Sem nekem, sem iskolatársaimnak nem nyújtott maradandó élményt; olyan érzetet hagy maga után, mintha a Magyar vagy Duna Televízió egy délelőtti ismertetőjét szemlélnénk. Vérszegény munkadarab, arra viszont alkalmas, hogy valami tisztább víziót adjon erről a kevéssé ismert történelmi korról.

Ha a témáján kívül más is összetartaná, én is többre tudnám tartani.


2 megjegyzés:

Slater4 írta...

Tulajdonképpen én nem láttam ezt a filmet.Amikor a TV-ben ment belenéztem úgy 5 percre, és azonnal elkapcsoltam.Borzasztó vlt, nem igaz, hogy nem lehett egy normális költségvetésű filmet forgatni.
Amit írtál sem lelkesít arra, hogy mégis megnézzem.Borzasztó film lehet, és ezt egy "nemzeti filmként"(!)emlegetni...
Hát ez tényleg borzasztó, egyszerűen nem találok jobb szót.Undorító, és ezt ritkán mondom filmre.
Hol vannak már az olyan jó filmjeink, mint a Tizedes meg a többiek...

Angelus írta...

Tudok még ilyet: Rejtő Jenő sztorijait se tudjuk rendesen megfilmesíteni: A három testőr Afrikában például egy utálatos fércmunka.