Alex Proyas Dark City-je azt a határt feszegeti, ami ez embert a hús-vér robottól elválasztja. Sok filmrajongó atmoszférája és témája miatt tartja borzasztó nagy becsben ezt a produkciót. Valóban hátborzongató belegondolni, hogy egy külső erő naponta cserélgeti a lakosság emlékeit és környezetüket.
John Murdoch akár Neo előfutáraként is felfogható. Különleges képessége, hogy csaknem immunis az eljárásra, azonkívül óriási pszichokinetikus hatalommal bír. Ám addig nem kényszerül odafigyelni sem erre, sem az emberek körüli ellentmondásokra, amíg a legújabb életébe nem csöppen, többszörös gyilkosként. Elkezd megfigyelni olyan dolgokat. hogy:
1. A városban sosem süt a Nap;
2. földönkívüli üldözői nemcsak képesek jelenlétüktől bárkit azonnal elaltatni ("Aludj!"), de őtőlük ered John pszichokinetikus ereje;
3. éjfélkor kivétel nélkül minden polgár kómába zuhan;
4. a város szó szerint teljesen átrendeződik minden éjjel;
5. a városhatárt téglafal keríti el
6. és - némi menekülés után - hogy a város valójában az űrben lebeg, egy erőtér révén.
Már azt is szép teljesítménynek tartom, hogy nem akarták robbanások és nyílt hajszák sokaságát felhalmozni. Ez a mozi elsősorban sokkolni törekszik az embert, és erre időnként valóban képes is. Ígéretes a témája, példásan nyomasztó hangulatot teremtenek köré, és a konfliktus Murdoch és az "Idegenek" között végig képes izgalmat, feszültséget generálni. Thrillerként tehát a nézői elvárásokat még jól teljesíti a Dark City. Science fictionként felvázol egy saját szabályrendszert, mely alapján az Idegenek képességei és eszközei működnek - beleértve a várost.
A probléma ott van, hogy a film az emberek manipulálhatóságával próbálja elfüggönyözni az egyik legnagyobb betegségét: a karaktertelenséget. Murdoch-on kívül még 2 férfi, Schreber és Bumstead, valamint egy Emma nevű nő áll az események középpontjában - a film kezdetén épp John neje. Ezeknek a szereplőknek abszolút semmi színezete nincs. Reakcióik majdnem minden esetben hamisak, életszerűtlen a cselekvésük.
Schreber alakja bosszantóan kotnyelesnek és ijedősnek tűnik nekem. És ezt csak részben indokolhatja, hogy az Idegenek bábja. Felügyelnie kell a kísérletsorozatot, ugyanakkor falazni kezd Murdochnak miután lement és beszélt vele. Elhiszem, hogy az ő helyzetében természetes a rettegés, de ahogy ezt kifejezi, az nemcsak bizalmatlanságot áraszt, de nagyon egysíkú észjárást tükröz a tudásával együtt is.
Schreber alakja bosszantóan kotnyelesnek és ijedősnek tűnik nekem. És ezt csak részben indokolhatja, hogy az Idegenek bábja. Felügyelnie kell a kísérletsorozatot, ugyanakkor falazni kezd Murdochnak miután lement és beszélt vele. Elhiszem, hogy az ő helyzetében természetes a rettegés, de ahogy ezt kifejezi, az nemcsak bizalmatlanságot áraszt, de nagyon egysíkú észjárást tükröz a tudásával együtt is.
A felsőbbrendű lények közül is megneveznek néhányat: Mr. Hand, Mr. Quick, Mr. Sleep, Mr. Book. Az igazi külsejük már komolyan vehetőbb, mint mikor "álcázzák" magukat, illetve tőrrel hadonásznak. Jellemük viszont ugyanannyira egyféle, mint a nevük. Tudom, hogy efölött sokan szemet hunynak, mondván, hogy földönkívüliek, nem reagálhatnak olyan fejlett, emberszerű módon, mint ugye mi, emberek. De azok a sorok, amiket váratlan események fogadásakor mondanak, legalábbis gyermetegek: "Nincs több, Mr. Quick. Mr. Quick halott." "Szegény, szegény Mr. Quick." "Olyanná válik, mint mi." "Vagyis nekünk kell olyanná válnunk, mint amilyen ő."
A faj tagjai közül Mr. Hand az, akiben esetleg némi rejtett személyiségjegy felfedezhető. Nemcsak fölényes tudatú, mint Mr. Book, hanem a ravaszságnak a nyomai is megtalálhatóak benne. Murdock emlékei kapja meg a férfi helyett, hogy előre tudja, kiket-miket kereshet és hol, mik az egyes emlékfoszlányai között a lehetséges összefüggések.
Azonfelül, hogy 1 konkrét szereplő sorsa se tudott megragadni engem, a cselekményben is zavart pár dolog. Egy az, hogy a Strangers faj tagjai működtetik ugyan az egész várost, mégse tudják, mikor mi történik benne. Miért? Elég fejlettek a műszaki berendezéseik Dark Cityt fenntartani és egyenként számon tartani a lakosok emlékanyagát. Hogyhogy tudják, mikor Murdock valamit átformált a tudatával, de azt mégse, ha egy ember egyik helyről a másikra megy?
Van egy központi kérdés, amivel a film semmit nem kezd, pedig leginkább arra lettem volna kíváncsi benne. Tényleg mássá válik-e a homo sapiens, ha emlékeit és környezetét kicserélik, hozzáidomítva másokéit is? Énszerintem: persze, hogy mássá válik. De nem így. A jellemünket csak részében szabják meg emlékeink. Az emlékeknek van pszichikai lenyomata, illetve az emberek ösztönösen éreznék, ha az emlékei között ellentmondások feszülnének. Nem bízna bennük.
Továbbá: felismerni és kutatni az összefüggéseket vagy visszásságokat a fajunk alaptermészete, ezért létezhet a civilizációnk. De a film jóformán minden esélyt elmulaszt/megtagad, hogy árnyalja az emberek személyiségét.
Továbbá: felismerni és kutatni az összefüggéseket vagy visszásságokat a fajunk alaptermészete, ezért létezhet a civilizációnk. De a film jóformán minden esélyt elmulaszt/megtagad, hogy árnyalja az emberek személyiségét.
Az egyik helybéli, akivel Bumstead beszél, elmondja, hogy hiába próbál régebbi emlékeket feltárni: egyik se érződik valódinak. Ezt a kiutalást teljesen rosszul ragadják meg. Az egyedüli eset, amikor a történet másban is keresi az egyéniség mibenlétét, mint az emlékeiddel életed is kicserélődik. És azzal ér véget, hogy a férfi bemutat egy megoldást Murdochnak: a metrószerelvény alá veti magát. Hogy Murdoch az egyedüli, akinek sikerül rájönni a nagyméretű "űrcsalásra", az mindenképpen gyenge megoldás. A film azt sugallja, hogy természetfeletti hatalommal bíró egyén kell legyél, hogy "az ösztönök" révén utat törj a hamis emlékeken keresztül.
Érdekelt volna, hogy pontosan mennyi ideje is folyt pontosan a kísérlet. És egyáltalán, mi a kísérlet pontos célkitűzése, azon túl, hogy az "ő megmenekülésükre" szolgál? Milyen információk szűrhetőek le az állandó emlékcserélgetésből? Elméletileg nem bírják ki a napfényt, ezért kell állandó sötétségnek lennie. És újfent csak azt kérdezem: ha még a Napot is irányítják, miért nem tudják pontosan, mit csinál Murdoch, az áruló Schreber és a melléjük szegődött Bumstead?
A számítógépes effektusok a filmben igényesek lettek. Az átrendeződő épületek képe olyasmi, amit később a Mátrix és az Incepció is alkalmazott. Amikor Murdoch - Schreber injekciója által - egyenlő küzdőféllé válik Mr. Bookkal, a küzdelem elég intenzív. Egymásnak hajigálnak tárgyakat, lebegnek, sőt közvetlenül is egymásnak feszítik a tudatuk taszítóerejét. De aztán Murdock egy kést, amit felé irányítottak, vissza tud irányítani a taszítóhullámon át Mr. Book nyakába. Egyszeriben képessé vált legalább 20-szoros erejű támadást is intézni ellene? Hogy lehet az, hogy egyedül Mr. Book, a faj valószínűsíthető vezére használja azt a pszichokinetikus erőt, mint Murdoch?
Ami pedig a zárást illeti, elcsépeltebb talán nem is lehetne. Murdock átveszi az Idegenek világformáló szerepét Dark Cityben, s így gyakorlatilag ő lesz Isten. A gépek és a saját ereje segítségével visszaadhatja bárki emlékeit, visszahozhatja a Napot vagy Shell Beach-et, ahová eredetileg ki akart jutni. Meglehetősen kényelmes végkifejlet egy amúgy is kétdimenziós alaknak.
De miután ez megtörtént, találkozik Emmával a tengerparton, és nem mond el neki semmit az igazságból. Elvileg innentől kezdve akármikor megtehetné. És ha Emma még mindig Emmaként emlékszik magára, aki John felesége, hogyhogy nem ismeri fel Murdochot?
Összességében elmondható, hogy a film maga is egy kísérletnek a terméke. Egy szürreális témát próbáltak meg ábrázolni és tárgyalni benne. Viszont a megoldásai csak vizuális téren mutatnak kreativitást (azon viszont nagyon). A jellemrajzok, a cselekményvezetés és dialógusok csapzottak, sokszor unalomig el vannak nyújtva az átvezető jelenetek.
A Dark Cityben még most is az hiányzik legjobban, hogy amit mutat, az csak alig érint egy valóban elgondolkoztató témát. De annak a témának semmit nem tárgyal ki a lehetséges aspektusaiból. Nem találunk más okot végigkövetni az eseményeket, mint a vizuális adalékok. Amit mutatnak, azt szóban alig, dramaturgiailag pedig szinte nem is tárgyalják. Számomra mindebből 1 nagy tanulság jött le: Murdoch jött, látott és győzött.
Érdekelt volna, hogy pontosan mennyi ideje is folyt pontosan a kísérlet. És egyáltalán, mi a kísérlet pontos célkitűzése, azon túl, hogy az "ő megmenekülésükre" szolgál? Milyen információk szűrhetőek le az állandó emlékcserélgetésből? Elméletileg nem bírják ki a napfényt, ezért kell állandó sötétségnek lennie. És újfent csak azt kérdezem: ha még a Napot is irányítják, miért nem tudják pontosan, mit csinál Murdoch, az áruló Schreber és a melléjük szegődött Bumstead?
A számítógépes effektusok a filmben igényesek lettek. Az átrendeződő épületek képe olyasmi, amit később a Mátrix és az Incepció is alkalmazott. Amikor Murdoch - Schreber injekciója által - egyenlő küzdőféllé válik Mr. Bookkal, a küzdelem elég intenzív. Egymásnak hajigálnak tárgyakat, lebegnek, sőt közvetlenül is egymásnak feszítik a tudatuk taszítóerejét. De aztán Murdock egy kést, amit felé irányítottak, vissza tud irányítani a taszítóhullámon át Mr. Book nyakába. Egyszeriben képessé vált legalább 20-szoros erejű támadást is intézni ellene? Hogy lehet az, hogy egyedül Mr. Book, a faj valószínűsíthető vezére használja azt a pszichokinetikus erőt, mint Murdoch?
Ami pedig a zárást illeti, elcsépeltebb talán nem is lehetne. Murdock átveszi az Idegenek világformáló szerepét Dark Cityben, s így gyakorlatilag ő lesz Isten. A gépek és a saját ereje segítségével visszaadhatja bárki emlékeit, visszahozhatja a Napot vagy Shell Beach-et, ahová eredetileg ki akart jutni. Meglehetősen kényelmes végkifejlet egy amúgy is kétdimenziós alaknak.
De miután ez megtörtént, találkozik Emmával a tengerparton, és nem mond el neki semmit az igazságból. Elvileg innentől kezdve akármikor megtehetné. És ha Emma még mindig Emmaként emlékszik magára, aki John felesége, hogyhogy nem ismeri fel Murdochot?
Összességében elmondható, hogy a film maga is egy kísérletnek a terméke. Egy szürreális témát próbáltak meg ábrázolni és tárgyalni benne. Viszont a megoldásai csak vizuális téren mutatnak kreativitást (azon viszont nagyon). A jellemrajzok, a cselekményvezetés és dialógusok csapzottak, sokszor unalomig el vannak nyújtva az átvezető jelenetek.
A Dark Cityben még most is az hiányzik legjobban, hogy amit mutat, az csak alig érint egy valóban elgondolkoztató témát. De annak a témának semmit nem tárgyal ki a lehetséges aspektusaiból. Nem találunk más okot végigkövetni az eseményeket, mint a vizuális adalékok. Amit mutatnak, azt szóban alig, dramaturgiailag pedig szinte nem is tárgyalják. Számomra mindebből 1 nagy tanulság jött le: Murdoch jött, látott és győzött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése