☻۞ Transformers 2. - A Bukottak bosszúja ☺۩

A Transformers-folytatás tipikus esete az anyagi siker és a színvonal közti tátongó szakadéknak. Michael Bay utólag beismerte, hogy több vonatkozásában kontrollt vesztettek, miközben elkészült a produkció. Az akciójelenetek, gyors vágások és Megan Fox idomai jelentik a legkiemeltebb vonásait. Nem is fogok értetlenkedni, hogy sokaknak már ezekért megérte végigülni a filmet. 

Mi az, amit egy Transformers-hez hasonló popcorn-mozitól elvárhatunk? Legyen szórakoztató, velős humorral, ami még némi kis szimpátiát is kelthet a figurák iránt. Amikor egymásnak feszülő feleket látunk, akkor legyenek stílusos, nyomon követhető küzdelmek, melyek tétje, maga a konfliktus forrása végig érezhető maradjon. Így nem lesz se unalmas, se érdektelen; a feszültség mellett az események könnyed gördülékenysége is megmarad.

Papíron mindez jól hangzik, és relatíve könnyű kivitelezni. De mégha minden sablon, minden reklámadalék, szabvány- és klisépanel össze is ér, a feszültség fenntartásához nem elég feszt törni-zúzni. Nem elég néhány pózoló műíves mondat, ami a veszély nagyságát ecseteli. Nem dráma az, ha van 1 momentum, ahol az új - és neajdisten halálos - áldozatokért a főhős elereszt egy könnycseppet. De ami talán a legfontosabb: még egy agyatlan akciófilmnek is kell legyen annyi tartása, hogy nem tömik tele fars poénokkal. Ez már határozott méreg a feszültségnek: erre majd kitérek, mikor a szereplőkről beszélünk.

Koreográfia egyáltalán nincs a filmben. A tömény, szüntelen CGI alapból kissé bántja a szemet, és sose segít jobban kifejezni az aktuális helyzetet. Az összes harci szekvencia merő dobálózás különféle városi vagy netán űrbéli objektumokkal, esetleg test(alkat)részekkel. Alig lehet különbséget tenni a jelenetek és résztvevőik között (kivéve Optimust). Arról nem is beszélve, hogy képi világ nem tiszta, enyhén rozsdásnak érződik. Nincs miből megállapítani, mikor ki áll nyerésre a harcokban. Aminek leszakad valamelyik végtagja, az így talán megsebesült. Ami felrobban, az jó eséllyel veszített is.

Az előző film viszontagságait a lakosság szemmel láthatóan könnyen lenyelte. A kormánynak - valami igazán hihető fedőtörténettel - sikerült valami másnak beállítani a gépemberek történetét. Ahogy a Földön megmaradt Álcák rajtaütései sokasodnak, a média nyilvánvaló összefüggéseket nem talál meg. Sem a shanghaji álhírrel, ami az első csatajelenet, sem a korábbi bevetésekkor.

Az Örök Szikrát vagy Kockát direkt nem hoztam fel, mert az inkább kapcsolható az ember-szereplőkhöz. Kiderül, hogy egy letört szilánkja Sam Witwicky egyik ruháján maradt. És ezt pont aznap fedezi fel, mikor költözni készül. Ez a darab átég a padlón, ott energizál minden tárgyat, életre kelt - jobban mondva: transzformerizál - bizonyos háztartási gépeket, amik egyből Samnek esnek. A szilánk hatására Sam egy új, abnormális képességre tesz szert: matematikai képletek valóságos tengere rögzül az elméjében. Ezek az adatok nem folyamatában épülnek be, ahogy logikus lenne. Ehelyett vulkánkitöréshez hasonló rohamokat idéznek elő.

Van egy jelenet, amikor Sam egy vigyori, dilis professzor óráján lapoz. Aztán hirtelen pánikrohamot kap, kirohan a táblához, és gondolkodás nélkül elkezdi hadarni azt a temérdek salakot, amit az Örök Szikra szilánkja a fejébe juttatott. Én az előadó helyében javasolnám, hogy küldjék átfogó orvosi és pszichiátriai kezelésre a diákomat, aki láthatóan nem egészen van jól.

Mikaela továbbra is Sam barátnője, a srác pedig most először elköltözik hazulról. Ahogy az első részben nem értettem Mikaela hirtelen vonzalmát a zűrös srác iránt, most azt nem értem, miért tart ki mellette. Mit lát Samben egy olyan lány, aki láthatóan ráizgul a veszély minden formájára? És érdekes párhuzam, hogy Sam nehéz szívvel elküldi Űrdongót, miközben Mikaela félmeztelenre vetkőzik, hogy meglepje párját. Kapcsolatuknak olyan buktatót írtak meg a készítők, ami egy Asylum sci-fi-be illik. Az Álcák keresni kezdik Samet, ezért egy tökéletesen emberi nőnek látszó transzformer, Alice megkörnyékezi. Elkíséri őt Űrdongóban, aki ülésével fejbe üti, és egyik résén keresztül szó szerint lespricceli egy sárga folyadékkal! Mitől lenne ez például humoros vagy jópofa?

Második manővere még ettől is lehangolóbb: Samre mászik az ágyán, a srác ezt szabadkozva hagyja, és Mikaela rajtakapja őket. Nemcsak, hogy gyanakvás nélkül elviharzik. Ám aztán, mikor kiderül, hogy Alice egy transzformer asszaszin, Mikaela még mindig szidja őt, pedig az épület és környéke halálos veszélyben van. Persze a rombolás miatt kitör a pánik, úgyhogy legalább nem kell figyelmeztetniük senkit, és láthatunk egy újabb autós üldözést.

Egy külsőre teljesen hús-vérnek látszó nő, akinek a szájából és a - kamerával közelről mutatott bugyiján át - végbélnyílásából rángatózó CG-indák csapnak elő?!

A Witwicky-házaspár az átlagamerikai családot jelenítenék meg - ha nem parodizálnák ki azt. A szövegfüzet, amit - minden más szereplővel együtt - kaptak, vagy zavarba ejtő vagy üres, inkompetens sorokat mondat el velük. A családfő folyton lekicsinyli azt, hogy fia mibe keveredett 2 évvel korábban. Felesége meg egy olyan fantasztikusan idióta háziasszony, aki bármely késő esti kabarénak dicséretére válna. Legelső jelenete, hogy fia babacipőjével a kezében bőg, amiért a "kis babacipős fia" elmegy tőle. Botrányos ámokfutásai pedig csak akkor fizetődnek majd ki, amikor családjával együtt az életéért fut Egyiptomban.

Nemcsak az emberek vannak híján a személyiségnek. Korábban felhoztam, hogy a különféle formájú alakváltók se körülhatárolható jellemek. Sokuk még kinézetre is majdnem teljesen egyforma.

De ami még rosszabb: az egyéniséget a készítők végig a humor oldaláról közelítik meg. Ez ahhoz vezet, hogy szinte mindegyik transzformer röhejesen viselkedik:

• a Mikaelát megtámadó spionálca;
• a már említett álnő;
• a parazitagép, ami majdnem bemászik Sam szájába;
• a dumagép Ikrek;
• a vas-herezacskóval rendelkező ragadozó-transzformer;
• a Mikaela lábszárán szeretkező mozgást végző rovartranszformer;
• egy fémszakállú, szenilis transzformer, aki köhög, hörög, és fellengzősen "útmutatást nyújt" a kis csapatnak

Sokkal több robot szerepel az előzményhez képest, és ez sokat ígérő fejlemény. De a gépalakok közül tényleg csak Optimustól látjuk az értelmességet. Rajta is inkább a szavai alapján látszik. Megatron megalomán terve, hogy a Kocka révén uralja a Földet, lakóit kiirtja, és a Nap erejét is megszerzi magának. Őszintén: ez nem olyan terv, amit egy 7 éves gyerek is meg tudna írni? 

Van egy nádszálvékony mellékszál, miszerint a kormány Optimus és népe jelenlétét egyre jobban nehezményezi az elnök és a Kongresszus, de ez is valahol elveszlik a gyors tempót diktáló cselekményben. Pedig ezek azok a fontos vonalak, amikre több figyelmet kellett volna fordítani. 

A legbíztatóbb drámai szál, hogy Sam számkivetetté válik. Olcsó fogás, és a filmben elég nyersen van elővezetve. De amikor a világot egy idegen faj megzsarolja, és tömegek vesznek oda puszta figyelmeztetésként, akkor a kért ember kiadása tényleg vérbeli hajtóvadászatot eredményez. Ez az abszolút kirekesztettség - papíron. 
Űrdongó az egyetlen, aki érthető, hogy vele marad. Mikaeláról és a többiekről ezt kötve hihető: egyikük sem rendelkezik olyan személyiségjegyekkel, ami ezt indokolttá tenné. Egyszerűen az eseményekkel sodródnak, és vélhetően félnek, hogy a titkosszolgálatok esetleg elzárnák és megkínoznák őket információkért.

Optimus és később Sam halála a piramisoknál szintén a drámaiságot szolgálná. A fővezért fel kell támasztani, mivel csak ő jelent kihívást a legfontosabb veszélyforrás ellen. És bármilyen hihetetlen, amikor ez sikerül - megannyi üldözés, robbanás és mechanikus ütlegelés után -, Sam lelke szó szerint a Mennybe kerül. Jobban mondva: a transzformerek rozsdás Mennyországába. 

Ez a jelenet mutat rá a film legfontosabb hibájára: a készítőknek semmi önkritikájuk nem volt, amikor kiválogatták, mely ötletek növelik a kész film értékét, és melyek haszontalanok. Mintha bármi, ami jól hangzik, egyszersmind működőképes volna. Hát nem, korántsem. A feltámadás, a Bukott "újrabukása" és a végén a pihenőjelenet egy tankönyvi menetrendet követ. Egy vázlatot, aminek nem tudunk hitelt adni, mert előzőleg minden lényeges komponensét összecsapták az akciódússág kedvéért.

Ez a mozifilm több vonásában a Batman és Robinra emlékeztet. Ahhoz hasonlóan harsány, halmozza a  favicceket, és nagyon sok átgondolatlan eseményt sűrít magába. Egy két óra hosszú játékreklám, akárcsak ez. De a Batman és Robinban legalább volt valami gyermeteg meghittség abban, ahogy a jó oldal tagjai végül megmaradtak egymás mellett. Az abszurd viccek némelyike pedig legalább valóban nevettetőnek tudott hatni. Itt még ez a minimális élményfaktor is hiányzott.

Ami pedig Michael Bayt illeti: irreleváns, hány és mennyire jövedelmező Transformers-mozi köthető hozzá. Ez a darab rámutat, hogy mit enged meg a munkája részévé válni, amikor szabad kezet kap. Szánalmas ötletekkel pakoltak tele egy olyan forgatókönyvet, amely eleve gyönge, és Cybertron világának a gátlások nélküli megalázása.