Creed 3.

Sorszerű párhuzam virít Michael B. Jordan és Jonathan Majors, a Creed 3. két főszereplője között. Bár tehetségüket már előtte is bizonyították, mindketten a Rocky spin-off-szériája révén robbantak be a filmes köztudatba – egyik az 1. másik a 3. rész fókuszában. És mindketten egy-egy MCU-alszéria fő rosszarca szerepében tették meg a következő nagy karrierlépést, az 1. Fekete Párduc, illetve a 3. Hangya antagonistájaként. Látni, ahogy ez a két „titán” működő alakítással, kémiával és drámával feszül össze a ringben szinte már garancia rá, hogy a Creed az erős mozifilm-trilógiák rettentő kurta sorát gyarapítja. De csak szinte.

 

Adonis Creed profi ökölvívói karrierje során már mindent elért, és gazdag üzletemberként vonul vissza a ringből. Felbukkan azonban gyerekkori barátja, Damian, akivel szinte testvérek voltak. Damian is profi bokszolónak készült, de egy balhés éjszaka során fegyvert rántott, hogy „Donnie”-t megvédje, és 18 éven át kellett a sitten vegetálnia. Testi ereje és ambíciója azonban a régi, ezért most arra kéri Adonis-t: adja meg neki az esélyt a bajnoki övre – ahogy apja, Apollo adta meg a szintén amatőr Rocky Balboának. A meccs azonban rémálommá válik Adonis-nak: nemcsak a régi bajnok, az ő protezsáltja kerül kórházba, de kiderül, hogy Damian átverte ő. Az ügy tehát komoly számvetést és törlesztést követel a családapától.

 

Kicsit sem izgatott, hogy vajon Sylvester Stallone cameózik-e ezúttal vagy sem, ezt rögtön le is szögezném. Az már annál inkább, hogy ne csak a franchise eddigi 6+2 filmjéből variálgassák a különböző történetelemeket egy újabb trilógiacsináló darabhoz. És ez a félelmem sajnos igazolást nyert: a Keenan Coogler–Zach Baylin íróduó javarészt a Rocky 3. és 5. történetpaneljeit összetoldozva egy középszerű történetet hozott össze, ahol a szereplőket jobbára a külsőségek, a karrier, a múlt sötét titkainak páni takargatása jellemzi, mint valami afroamerikai telenovellában.

 

Az alakítások helyükön vannak, de Jonathan Majors mindenkit lesöpört a színről: szeméből vibrál az elesettség vagy épp a mindenkit félresöprő arrogancia. Damian kettős érzéssel néz Adonis-ra: elismeréssel, hogy a balhés kiskölyök, az ő segédhaverja bajnokká küzdötte föl magát, de megvetéssel is, hogy felszínes showman lett, aki a múltját – vele együtt – eldobta, miközben Damian álmát és vágyott életét élte őhelyette. "Te adtál kesztyűt az én kezemre? Ha jól emlékszem: te hordtad az ÉN kesztyűimet." Jó kis motiváció, és mögötte jól látszódik az a tömény önzés, ami Damian-t rossz baráttá, az álmát vak dicsvággyá, a kérését pedig érzelmi zsarolássá torzította. 

 

Ez a kettősség lehetne a film nagy ásza, de olyan fokú taplóság és kommunikációhiány virít a szereplők között, hogy „az árulás” inkább farzsebből elővett klisének érződik: a klasszikus „egy szörnyet teremtettem”–felismerés, ami után a főhős újra föl kell, hogy húzza a kesztyűt. Ahogy a Rocky 3. első felében, a Creed 3.-éban is felszínes reklámsztár lett a főhősből, aki nem veszi észre, hogy a külsőségek foglya lett. De ez itt rosszabb! Adonis mintha kirakatházasságot élne Biancá-val, jóformán oda se figyel párja érveire, amíg Damian meg nem alázza a férfit az utcán. 

És értem én, hogy az elfeledett/elfeledni akart gyerekkori balhéi befolyásolják, de egy 40-es apa arra neveli a néma kislányát, Amarát, hogy bokszfogásokkal „védje meg magát” a szemétkedő diáktársaktól? Látom, mi akar itt lenni a karakter fejlődési útja, de olyan tákoltnak és forszírozottnak tűnik, ami már felszínes alakká degradálja Adoniszt.

 

Ha ez a franchise valamihez ért, akkor az a meccsek látványossá tétele, de azokat is főleg Majors töltötte meg élettel. A belépők szerfölött giccsesek, a kötelező edzőmontázsokban pedig volt egy mozzanat, aminek láttán napalmot akartam dobni a forgatási helyszínre: a formába rázódó Adonis a híres-hírhedt HOLLYWOOD-betűsornál pózol! Sem őt, sem a növendékét nem éreztem sose rátermettebb harcosnak, mint Damian-t, ezt a Clubber Lang-kaliberű verőgépet. De persze a formula megköveteli, hogy a főhős a végső párbajt nem veszítheti el, és úgy élhet tovább boldogan családostul, mintha mi sem történt volna. Sőt annyira jó arc, hogy még egy abszolút semmit se tisztázó, röpke bocsi-szóváltást is lezavar a bezzeg most újra a megszeppentet adó, áruló ex-cimbijével! Röhej...

 

A Creed 3. külsőre tisztesen összerakott, de lelkileg korlátolt sportdráma: állandóan a szokványosság és felismerhetőség talaján tartják, a felszínes értékrend béklyóit aggatva szereplőire – sőt voltaképp magára a sportágra is, amennyi szabálytalanság következmények nélkül marad. Biztos kézzel levezényelt vér- és egófürdő, de sajnos az önirónia, vagy az izmosabb világkép és mondanivaló „luxusa” nélkül.

3/5-öt adok rá. Középmezőnyös.