65

 

Adam Driver, aki három ízben is alakíthatta Darth Vader unokáját, egy józaneszű iparágban simán találhatna jobb szerepeket, mint a Scott Beck és Bryan Woods duó 65-jének főhőse, Mills. Sajnos ő sem tudja megmenteni ezt a fércet, mely simán beillik a sorba 

• a számos nagy-költségű, de untatóan agypuha Jurassic Park-folytatás, vagy
• a számtalan kis-költségű, de legalább jó röhejes Jurassic Park-utánzat mellé.

65 millió éve egy látogató kényszerleszállást hajtott végre a Földön, mivel épp 2 éves űrmelót vállalt beteg lánya, Ninive Nevine gyógykezeléséhez. Ám nemcsak szegényke halálhírét kell Mills-nek mihamarabb megemésztenie, hanem utastársai hulla mivoltát, hajója kettészakadt állapotát, plusz azt a véletlenek ne-tovább-ját, hogy pont ma van a napja, amikor is esedékes a dínókat kipusztító aszteroida becsapódása itt: a Földbolygón! Némi öröm az ürömben egy Koa nevű kölyök társasága, aki nem is beszéli a nyelvét.

 

Simán el tudom képzelni, hogy sok millió évvel ezelőtt (is) létezhettek interplanetáris humán civilizációk a távoli kozmoszban (vagy akár itt a Földön is). A 65 azonban vajmi keveset tett érte – vagyis hát éppen hogy NEM tett – a világképem gazdagításáért. 

Ez a mű iránytalan, fantáziaszegény, fájóan monoton, sőt néhol kifejezetten bosszantó is! Ürügyszag lengi be a nem olyan rossz alapötletet és Mills könnyzacsis háttérsztoriját is; a történet összes alkatrésze bármikor bedobható zsebklisé. Raktárnyi filmre használtam már a „sablontermék” kifejezést, de ez a film tényleg 100%-ban az!

                                                  

Driver és Ariana Greenblatt közt kifejezetten fars az összhatás, és ez most egyértelműen a fakezű rendezőpáros sara! Az, hogy Mills és Koa nem tudnak egymással szót érteni még hagyján, de ahogy ezt a zavart kezelik, az egyenesen infantilis! Mills végig azt erőlteti, hogy parancsszavakat lök oda a gyereknek, mint valami kutyának, ráadásul vissza is él a bizalmával, mikor eltitkolja Koa elől, hogy a szülei odavesztek. 

Napnál világosabb, hogy ez a 2 fabábu a másik veszteségét lenne hivatott kipótolni a szorult helyzetük közepette. Ezt viszont csak finomra munkált dramaturgia tehetné személyessé és átélhetővé, nem az, hogy behajítjuk őket a közösbe, és majd magától (a színészektől) szerethetővé változik a dolog!

 

 

A 65 egyedüli erőssége a késő kréta-kori élővilág látképe, plusz a dinók elöli futrinka tényleg alapszintű izgalma. De ez nem sokat nyom a latban, ha a film 3 fronton is jól láthatóan vereséget szenved:

1. a sci-fi-aspektus építésekor több ész,
2. a túlélőhorror-mivoltához több gerinc,
3. az érzelmi töltéshez pedig több szív

kellett volna az időhúzó cselekmény és léha sablonhalmozás helyett.

Egy 2/5-tel búcsúzom a Beck-Woods-duett prehisztorikus előadásától.