Amerikába jöttem 2.

Ez már pofátlanság! Megint egy sok év után előhurcolt, tökhamis-tökfölös nosztalgiavonat, aminek majd' minden porcikája úszik a verejtékben. Eddie Murphy azt kapja az Amerikába jöttem 2. alatt, amit megérdemel, mégpedig saját magától: úgy próbál egyik népszerű régi filmje fényében sütkérezni, hogy az e célból összedobott folytatásban sikerült teljesen jelentéktelenné válnia. Ami pedig helyette kerül előtérbe, attól szanaszét unja magát az ember a székében.

 

Akeem herceg és Lisa 30 éve él boldog házasságban Zamunda élén, 3 leányzó szüleiként. Mivel Akeem agg édesapja betegeskedik, Akeem hivatalosan is felveszi a királyi címet, de új hercegnek nincs jelölt – hiszi ő. Ám kiderül, hogy egy queens-i vad randiból született egy törvénytelen fia, aki a Lavelle névre hallgat. Nosza: Akeem és hű útitársa, Semmi megint átruccannak Amerikába, hogy idepaterolják az ifjút az anyjával együtt. Közben a szomszédos Nextdoria pózer tábornoka, Izzi bele-beleüti az orrát Zamunda ügyeibe, sőt akár lányát is hozzáadná a trónörököshöz.

 

Nem leszek irgalmas: ordít a lélektelenség erről a filmből, akármennyi pénz ment a díszletekre és jelmezekre, akármilyen cinikusan is reklámozza magát az eredeti Amerikába jöttem szimpatikusabb pillanataival. Egyik ismerős hely vagy arc, fő- vagy mellékszál sem tudott húrt pendíteni bennem, Kicsit sem vicces vagy bájos, viszont dühítően semmitmondó és sokszor zavarba ejtően primitív.

 

Nem érdekeltek a zsémbes Lisa és a szociális csődtömeg Akeem vitái. Kicsit sem tudott meghatni Lavelle lapos önkereső monodrámája, a románcának érzelmi töltete pedig kb. nem-létező. Hergeltek a kongóan üres mellékszereplők benyögései. Maga a trónutódlás körüli hercehurcát NEM veszem be, hogy ne lehetne „csak úgy”elintézni a leányági örökléssel egy meseszerű vígjátékban. Kétharmada eltelt a filmnek, mire végre látni Akeem-on, hogy csak érettebbé kellett tegye az a 30 év, mikor Lavelle a városi esküvőjén beolvas az apjának. „Régen én is ilyen voltam. Nem olyan bátor, mint te, Lavelle Junson, de ismerem az igaz szerelmet.” Vagyis: szűk két órányi céltalan vánszorgás után a már 50 fölötti család- és államfő eljutott oda, ahol az első film végén. Bravó...!

Összefoglalva: Egy évtizedek után, valós humor, sztori és szív nélkül kihantolt, 80-as évekbeli retro-klasszikusnak A halódó utánzata, annyi időközben megvénült színésszel benne, amennyivel csak lehet, egy-két zeneszámmal tarkítva. Igen: az Amerikába jöttem 2. ugyanaz Eddie Murphy pályáján, mint egykor Dan Aykroyd-én a Blues Brothers 2000.

"Halálbüntetést", azaz 1/5-öt szabok ki rá. Az elmúlt évek egyik legidőrablóbb, legfölöslegesebb folytatása.