Nem nehéz rájönni, mi a
Greyhound fő szexepilje az átlagnézőnek: Hollywood egyik legpedigrésebb színésze
formálta meg a főszerepét és forgatókönyvét is, egy II. világháborús csatáról
szóló filmben. Kíváncsi leszek, vajon a COVID utáni világban is így tolják-e
majd az ipar legfőbb propagandatémáját most, hogy az örök „jófiú” USA árnyéka
önmagának, hegynyi szennyeséből pedig mind nagyobb kupacot „csodálhat meg” a
nyilvánosság.
A frissen előléptetett Ernest Krause kapitány a Greyhound kódnevű hadihajón felügyeli egy 3 tagú teher- és utasszállító konvoj útját. Csakhogy a „Black Pit” nevű óceáni szakaszon állandó a náci tengeralattjárók fenyegetése, és több napi távolban nincs szövetséges légi támogatás.
Tárgyilagos külleme mögött meglehetősen
elcsépelt és egyoldalú látványprodukció a Greyhound, ezt kár tagadni: olyan benyomást kelt,
mintha valaki Nolan szikár-személytelen Dunkirkjét és Michael Bay sablon-pátoszos
Pearl Harbor-ját (de szerencsére agyonírt szerelmi szál nélkül) próbálta volna összevegyíteni. Minden pozitívumra jut annak egy-egy
negatív vonzata is:
- a távolságtartás a szereplőktől megfoszt minket az erős érzelmi kapocstól,
- egyjelenetes bevezető és ugrunk is a sűrűjébe, végig jó a tempó, csak így a filmnek nincs eleje és vége.
- parancsról parancsra halad a cselekmény, ami dokudráma-szerű beütést ad, de ezt a sok szakzsargon-infót csak egy ideig érdekes hallgatni igazi párbeszéd helyett.
- egy Jaws-szerű horrort idéz, ahogy az arctalan tengermélyi mészáros vadászik az emberekre, ám az amerikaiak megint istenfélő jófiúkká lettek sarkítva.
Technikailag jól megcsinált, de ezeréves klisékből merítő csatalátkép Hanks 2020-as jelenése a filmvilágban. Főhősünk porhüvelyében
átélhetjük a veszedelmes út érzését, de a történet puszta tákolmány, és
semmi egyedi nincs benne. Átlagos WW2-reklámfilm, de legalább csöpögős részek
nélkül.
3/5-öt
adok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése