Élősködők

|"The Golden Palm top award at the 72nd Cannes Film festival 

has been awarded to Parasite, Gisaengchung."| 

Kim Ki-taek és családja a végsőkig kiaknázzák szerencséjüket, mikor fiát, Ki-woo-t hamis iratokkal felveszik magántanárnak az előkelő Park-villába. Mind beférkőznek ilyen-olyan munkakörrel, kitúrva a régi személyzetet, és szinte megrészegülnek az ott tapasztalt jóléttől. Ám beüt a ménykű, mikor a volt házvezetőnő rájön a titkukra, ők pedig megismerik a ház alatti titkos bunkerben élő, zakkant férjét.

Csípős, eszement, többrétegű és műfajú tragikomédia, ami nem fél szokatlan irányba vinni történetét. Bong Joon-Ho-nak ez a fél éve debütált filmje majd' a teljes amerikai filmkínálaton túltett nálam: megfogta a figyelmemet érett, de morbid humorával és jobbára kiszámíthatatlan cselekményével. Lassú, bőbeszédű, zajtalan jelenetsorai, majd az abszurd helyzetek komor poénjai benne valahogy Tarantino stílusát juttatták eszembe: felváltva volt vicces, sokkoló és gyakran gondolatba ejtő. Eleve az alaptéma, majd az egyre amorálisabb történések is élezik a történetét, szereplőit pedig egyre mélyebb szintre űzi az őrület palotájában.

Csodásan mulattam azon a pofátlan nagystílűségen, ahogy egy rumlis alagsori ház lakói pávatáncukkal beetetik a hiszékeny elitfamíliát. Persze, egyre nehezebb igazolnunk a döntéseiket: hazudnak, csalnak és egyre mohóbbak is: hideg fejjel az utcára tetetnek másokat, s már arról kezdenek fantáziálni, hogy Ki-woo összejön az oktatgatott úrilánnyal, Da-hye-vel. 

Mégse tudtam csípőből elítélni őket a machinációikért: saját csalá(r)di összetartásuk töretlen marad a bajban, a gyilkosság opciója viszont fel sem merül bennük, egész, amíg Ki-taek lánya, Ki-jeong halálos sebet nem kap Da-hye öccsének szülinapi zsúrján. "Baszki...!" Nem keménybűnözők, csak torkig vannak anyagi kilátásaikkal: 'csak azért is kitörünk a több nagy fizu, a nagyobb koncok felé! A többit majd meglátjuk...' 

Minden dilis fordulatával együtt is az Élősködők a mai társadalom borotvaéles tükörképe. Maró gúnnyal tipródik a „rendes állásból megélni”-közfelfogáson: hiába rágod át magad a munkaerőpiac listányi követelményén, hogyha nem tudsz elég ravaszul és okosan, kellő manírral hízelegni a jövődről döntő Nagy Munkaadónak. „Nem érdekelnek a papírok.” 

Kettéhasadt, nagyon is valószerű korkép húzódik a sok szatirikus túlzás és poén alatt; a Parkok és a Kimek, az úri és a csóró háztartás is álszent egymással, elszigetelt és modoruk mögött sekély értékítéletű figurák – csak az egyik félisteni jólétre, a másik a városi pórnép sorsára lett bebetonozva. „A gazdagok naivak és nyugodtak. Nem ráncosodnak meg a sok problémától.” 

Tetszett a horrorszerű spirálja mindannak, amivel ez a takargatott disznóság egyre elmérgesedik, mígnem nyílt vérontásban – ráadásul nem is a két családból valaki révén – felszínre tör. Mindkét oldal elveszít egy szeretett családtagot, és jogosnak tartom, hogy Kim-ék részéről ez épp Ki-jeong lett. 

Nem volt bajom a karakterrel, de egyértelműen ő a legkétszínűbb a brancsból, a hamisításokkal ő tette egyáltalán lehetővé az egész csalást: gyászolása keményebb bármilyen ítéletnél, amit földi ítélőszék szabhatna ki rájuk. Pont ilyen végállomás illett ehhez a rémmeséhez: sem a régi, sem az új lakók nem maradnak végül a házban (alatta is csak a bujkáló Ki-taek), nincs győztes-vesztes, csak a saját gyarlóságuk áldozatai.

Egyedül azt kifogásolom nagyon a filmen, hogy nincs mersze megoldást keresni az alapproblémára. Csak "A terv" létezik, ami ugye bedől, magával rántva mindenkit. Feketekomédiaként remekül működik a produkció; tudom, hogy direkt ilyen eltúlzott a figurák anyagiassága és szűklátókörűsége. De paradox módon ahhoz mégis elég emberire sikeredtek, hogy a formálódásukat is látni akarjam. 

Egy idő után márcsak szánalmas az a vak önáltatás, amiben a Kim-ek és Park-ok is – főleg az úrnő! – megrekedtek. A kamuzó kvartett azonnal beválik a ház körül, szemben az évekig ott szolgált házvezetővel, aki pár nap munkanélküliség után bekattan. Ha ezeket a figurákat egy arasznyit is jobban árnyalják, a rendező már nem bújhatna ki azalól, hogy az ő történetükön keresztül nyílt rendszerkritikát mondjon. "De én csak nevetek..."

Adja magát a kérdés: vajon kik a nagyobb „paraziták”? Az átlagvilágra hasznos eszközként letekintő felsőosztály, vagy a jobb létet mások kárán kicsikaró zugpolgárok? Ezt az Élősködők meg se próbálja helyettünk megítélni; a film csupán borzolni és szórakoztatni akar minket alanyai groteszk stiklijeivel és kálváriájával. Nincs bocsánat vagy feloldozás, csak egy bazinagy egyenlőségjelet karcol a két örök véglet, gazdag és szegény közé. 

Nagyszerű thriller-vígjáték.