Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány - és t'án még a nullával is képes osztani!

"Mit tesztek vele?"
"Amit megérdemel. A bűnt nem tűrhetjük el. A bűnözők mindig is az emberek együttérzésén élősködtek."

Szerintem a fő oka annak, hogy Amerika (és Hollywood) máig nem tér magához a Ted Bundy-ügy miatt, hogy Theodore Robert-re semmilyen sztereotípia nem illett rá, amit addig egy „elvetemült sorozatgyilkosról” elképzeltek. Semmi rossz ómen vagy figyelmeztető jel nem árulta el a benne rejlő ragadozót: okos volt, jóképű, jómodorú, tanult férfi, komoly élettársi kapoccsal. E tulajdonságaiból egy tudatos gonosztevő igen hatékony manipulációs technikákat tud kialakítani - nem csupán áldozatjelöltjei, de az egész közvélemény lekenyerezéséhez. 

Joe Berlinger rendező okosan ezt a befolyásolóképességét teszi filmje vezérfonalává. Ted Bundy, mint karakter lényege: a sírig tartó képmutatás. Tudta, hogy bármennyi bizonyíték szól is ellene, túlélése záloga, ha mindhalálig kitart elbűvölő, de hazug imidzse mellett: ehhez használt föl minden adut, kiskaput, a szimpátia legapróbb jeleit is, hogy tereljen és kozmetikázzon. Berlinger rendezését két dolog miatt tartom méltatandónak: 

1. Egyrészt sikerül olyan aurát kreálnia Ted alakja köré, hogy a naivabb néző - már akkor, ha sose hallott Bundy-ról - bedőlhet a főszereplőnek, hihet benne, hogy csak bűnbakként vették elő a törvényszékiek.
2. Másrészt pedig nem erkölcscsőszködik a média fölött. Hagyja, hogy mi ismerhessük föl, mennyire hátráltatta az ügy nyilvánossága a valódi ítélkezést. Kaleidoszkópként sokszorozta meg a TV azt a terelő-manipuláló kisugárzást, amivel Bundy oly ügyesen hegedült az emberi természeten: nemcsak hogy  népszerű lett a neve, de a legtöbb rajongója pont a fiatal nők közül, vagyis az áldozatai zömét adó demográfiai csoportból került ki. 
   

Ez a pszichológiai szemszög az oka, hogy nincsenek látványos horrorkellékek: vér, erőszak, brutalitás, stb. Az Átkozottul veszett etc. pszichológiai thriller - némi tárgyalótermi drámabeütéssel - az egyik legtovább becsapott személy, Liz Kloepfer Kendall szemszögéből. Ez a film erőssége és gyengéje is egyben, és ezek nálam sajnos két okból is kioltják egymást:

1. Túlságosan prűd és korhatárbarát a mű. És nem főleg azért, mert magukat az elkövetéseket nem mutatja: nagyobb foghíj, hogy Ted mentális profilját sem bontja ki. Azt, hogy egyáltalán mi készteti erre, micsoda nyilvánult meg belőle ezekben a bűntettekben. Nem mer a sármos felszín alá hatolni, mert teljes 100 percig ragaszkodik az illúzióhoz, hogy Ted bűnössége kétséges maradjon. Holott az értelmes nézőnek ez már jóval hamarabb leesik a férfi szavaiból és tetteiből.
2. Hiába indul hihetően, hogy egy magányos nő miért mentegeti a vele mindig családiasan bánó férfit, ezt is túlnyújtják. Kb. a film felénél - túl Ted első szökésén és visszapaterolásán - már egyértelmű, hogy a nő becsapja magát. Ahhoz képest, milyen normális anyának állítják be, felelőtlen alkoholfüggésbe viszi magát, ami már nem menthető ki lelki okokkal: kétség, bűntudat, stressz a tárgyalásokra járogatástól, etc. Az sem kozmetikázza ezt ki, mikor a börtönben kifakad, amiért hagyta Ted-et a lányával játszani, holott egyik áldozata hasonló korú - 12 éves - volt.
    
   

Akaratlanul is beismeri a rendező, hogy Liz szemszögéből nem tudna eleget kihozni Bundy történetéből. Ugyanis a fókusz félúton teljesen átlényegül Liz körkörös kálváriájáról Bundy tárgyalótermi tündöklésére (leginkább az az ötlet tetszett, amikor nagystílűen telefonálgat a saját védőügyvédjeként a kapott irodájából). 


Zac Efron simán belopja magát a Glóbusz-jelöltek közé alakításával, és bár nem telepszik rá a filmre, így is ő marad a színészgárda fő erőssége. Igazi meglepetésadalék volt felismernem Haley Joel Osmern-t Liz barátjának szerepében - hiába telt már el kerek 20 év a Hatodik érzék óta.  

Energia és eredetiség terén is csak félig-meddig bírja tartani magát az Átkozottul veszett stb., utána unalomba fúló tévéfilmmé fakul. Becsülöm Berlinger munkájában, hogy a lázas deheroizálás helyett éppen hogy "dedémonizálja" Ted Bundy-t, leheletfinom társadalomkritikát adva ezzel a róla készült sokadik filmverzióhoz. De az alapötlet, hogy végig az őt imádó nő szemszögében rekedjünk, nem elég izmos bő másfél óra kitöltésére, ha minden és mindenki szürke és átlagos felfogású Teden kívül. 

Átlagos, tévére szabott alkotás. Sok ilyet látni.