Egy kutya hazatér

Elbontandó területen született Bella, a pitbull lánykutya. Egy Lucas nevű denveri orvostanhallgató talál rá, de mikor ő az ott maradt többi állat miatt is panaszt emel, bosszúból a kutyára küldik a sintért. Bella végül elkeveredik messzire az otthonától: vajon hazatalál-e? 

Erről szól az Egy kutya hazatér, W. Bruce Cameron azonos című könyvének filmes átirata, mely szintén magán viseli a kézjegyét.  

Az Egy kutya négy élete óta nem fárasztott így egy kutyákról szóló film. Vannak tényleg érzelmes pillanatai, szó se róla, de nagyobbrészt inkább egy erőltetett és rosszul érzékeltetett tucatsztori, ami ügyetlenül préseli ki magából a tanulságot, miszerint kutya és az általa gazdinak elismert ember köteléke túlmutat a puszta távolságon, a közbülső akadályokon. Sose győzött meg kifejezetten erről az Egy kutya hazatér - részben azért, mert véletlenek sorát igyekszik egy „aranyos kutyus” „kalandos utazásának” beállítani „gyerekeknek készült állatos mese” címén. 

Teszi ezt úgy, hogy az ember-állat kötődést felszínesen hagyja benne. A szereplők – talán Lucas anyját kivéve - mind vagy unalmas, vagy érzéketlen emberek. Lucas-t mint fiatal gazdit egy éretlen, jelentéktelen senkinek látom, akinek a cukormázas modora mögött nincs igazi személyisége. Nyoma sincs a főhős kutya megmentőjén annak, hogy érdemes volna olyan szintű és olyan tartós hűségre, amit Bella olyan fényesen tanúsít a hozzá való visszaigyekvéssel. 

Egyszerre kelt undort és röhejt az, ahogy a készítők mindenféle helyi jogszabályt előkotorva próbálnak valami drámaalapot fölépíteni. Értem én, hogy szorítanom kéne Bella sorsáért már elkallódás előtt is, hisz hol bezárni, hol elaltatni akarják szegényt a gonosz hatóságok, holott a légynek sem árt. Ez így nem hihető konfliktushelyzet, ellenben olcsó műdráma, ami potyára démonizál.

És ezeken a primitív állatok elleni szabályhalmozáson „rágódunk”, mire eljutunk oda, ami a cselekmény lényege: Bella az óriási távolság ellenére visszaindul Lucas után, akadályt nem ismerve kallódik ide-oda az ismeretlen nagyvilágban. 

A vadoni jelenetek - hatökör kétlábúak nélkül -  értek a legtöbbet a számomra. Ennél a résznél érdekelt, hogy Bella egyáltalán életben tud-e maradni, miközben csak magára számíthat, míg össze nem akad Nagycicával, a pumával. 

Butítottnak érzem a produkció egész nyelvezetét, ahogy a nézővel kommunikál. Bella naiv, bociszemű, nyilván gyerekekre hangolt narrációi nagyon szájbarágósak, de a poén ebben az, hogy ezzel együtt se tiszta, hogy tud több mint 500 km-ről elvergődni abba városba és abba a kórházba, ahol Lucas dolgozik. Egyszerűen túl véletlenszerűen áll össze a lánykutya hősies hazaút-keresése. A meghatónak szánt zárás, ahol most Lucas és barátai bizonyítják, hogy kiállnak Belláért, fárasztó és patetikus szövegű lett - és ezen Wes Studi mint rendőrtiszt sem tudott segíteni.

„Családi állatos filmként" tehát hasalt nálam az Egy kutya hazatér. Emberszereplői antiérdekesek, semmi újat nem mond az ember-háziállat kötődés megéléséről és akadályairól. A céltalan nézőijesztés egy veszélytelen állat elzárásának, sőt elaltatásának rémével pedig már a rosszízlés határát súrolja. Bella életútja biztos nem olyan dolog, amit esti meseként elmondok majd a saját gyerekemnek.

2/5-öt vések szóban a film nyakörvére.