Jótanács (Eltanácsolt tanácsadó)

Szinte teljesen elfeledett vígjáték a Good Advice. Könnyed tanulságkomédia egy nárcisztikus brókerről, aki üzleti malőrje miatt tönkremegy, ám azután egy tanácsadó rovat firkászaként új emberré válik. Vicces és érzelmes pillanatok is szép számmal akadnak benne, a szereposztás elsőrangú. Ugyanakkor nagyon erőtlen és szokványos az egész: ráérősen felmond egy sztoriképletet, és különösebb nyomot nem hagyva elmúlik.

Szóval Ryan Turner egy törtető, önimádó tőzsdeügynök, aki viszont piszok jól brillírozik a szakmájában. Igazi sikermágnes karrierista, puccos lakással és egy Cindy nevű agyszegény barátnővel. Akárha egy napjainkba átrakott Grimm-mesét figyelnénk: a kegyetlen fejedelem eltapossa a nagyreményű ifjút, akit régi életközegéből száműznek, majd a Sors felkínál neki egy esélyt az újrakezdéshez. 

Ryannél ez akkor jön el, mikor Cindy főszerkesztője, Page Hensen megsürgeti a nőt telefonon, nem tudva, hogy az Brazíliába ment nyaralni. A film tényleg nem csinál nagy ügyet Ryan önátképzéséből, de örültem, hogy legalább ahogy belemászik ebbe, az rávall. Mikor Sidney nevében kezdi írni a rovatát, csak azt teszi, amit a régi melójában szokott: lecsap az alkalomra, hazudik, nagyokat körít. És ahogy cikkei stílusa is finomodik, felfogja, hogy a tanácsainak súlya van, emberek életére hatnak ki. 

Ne áltassuk magunkat: a karakterek itt pihenőszerepek az őket játszó színészek számára. Charlie Sheen-nek jól ismert terep mind a seggfej tőzsdeügynök, mind az otthonülő átlaghapsi. A csodaszép Angie Harmonnal nem sok a kémia kettejük között, de a komikus helyzetek kicsit megolajozzák a Ryan és Page közti szálat. A többieket se találtam ellenszenvesnek, nekik is akadtak vicces pillanataik. Még Denise Richards önparódiája Cindy Styne-ként se volt idegesítő vagy viszolyogtató.

Meglepetés volt ráismerni a Petrocellit megformáló Barry Newmanre itt, mint Donald Simpson. A kegyetlen üzletember mindazt megtestesíti, ami Ryan régi életközegében romlott: aljas, számító, közönyös, bármit és bárkit feláldoz anélkül, hogy akár arcizma is rándulna. Bírtam, hogy mindig egy-egy ál-bölcselettel nevez ki valakit az ellenségének:

·        „Nincs erősebb motiváció a világon, mint a pénz. Vagy a bosszú. Pénzem pedig már van.”
·        „Ne álljon le birkózni egy disznóval! Mindketten mocskosak lesznek, de a disznó élvezi is.”

Aztán persze, ahogy lenni szokott, a megjavult főbarom visszavág a fő szemétnek: Ryan egy rakás pénzt keres Page lapjának, mikor Simpson bejelenti Cindy rovatának megvételét, az meg hülye fejjel leleplezi "az ex-fiúját". 
Na most: a való életben Ryan-t kizárt, hogy ezek után ne csuknák le személyiségbitorlást. Ez egyszerűen tény, ami ráadásul szóba is kerül, mégis elfelejtik. Nem érdekel, milyen közkedvelt író az ál-Cindy, vagy hogy Page idős titkárnője milyen dúsgazdag: erre legalább érintőlegesen ki kellett volna térniük a készítőknek.

A humor kifejezetten szolid - leszámítva Page és Ryan 1. randiját a művészgalériában. Igazából se dráma, se fordulatok terén nem erőlteti meg magát a mű, de időnként mosolyra tudja fakasztani az embert. Ryan „jótanácsai” szintén olyan felemásak, pofás és lapos dumákat egyaránt bedob. 
Az egyetlen tényleg komoly kérdést egy AIDS-es beteg anyja teszi fel "Cindynek", aztán ez 2 perc után teljesen elfelejtődik. Igen, ez egy "szimpla kis vígjáték", értjük! De akkor is bántó, mikor esély nyílna picit mélyebbre ásni az adott témában, de inkább továbbsietünk egy kiszámítható formula kedvéért.

Kedvencem „jótanácsom", amit Ryan az Instabil fedőnevű kommentelőnek írt le:

„Noha a cserélődő partnerek valóban izgalmat jelenthetnek, úgy próbálj meg gondolkodni róluk, mint egy hóviharról. Sosem tudhatod előre, hogy mikor jönnek, meddig tartanak majd, és hány centi jut belőlük végül.”

Az Eltanácsolt tanácsadónak mindig helye lesz nálam, mint bűnös élvezet. Ahogy Ryan, én magam is csontkezdőként, „majdcsak összeütök valamit”-alapon kezdtem el filmekről írogatni, így szimpatizálok ezzel a karakterrel. Nem egy igényes darab ez: sablon sablont ér benne, nyilvánvaló lehetőségeket szalaszt el a cselekmény. Ugyanakkor nem is taszító, kifejezetten elmés szövegek csattannak el benne, szereplői kétdimenziós, de kedvelhető figurák.