2023. december 31., vasárnap

A gyilkos


Pofátlan kis darab A Gyilkos. Semmi jellegzetesség. Semmi formaújítás. Megtestesült egyszerűség, higgadt profizmus, üdítően illúziómentes lélekanalízis. David Fincher és Michael Fassbender közösen tértek vissza a thriller műfajához egy nyílegyenes, mégis hátborzongatóan sztoikus thrillerrel, amely majdhogynem titokban surrant be a Netflix kínálatába és az én kedvenc óévi filmélményeim közé. 
 

Névtelen bérhóhérunk maga a száraz precizitás. A Föld bármelyik pontján megbízást vállal, és ha megkapta, élete és elméje onnéttól annak minden számba vehető részlete körül forog, tervezéstől a pillanat kivárásán át a nyomok eltüntetéséig. És most mégis hibázik, ennek kapcsán pedig a barátnőjét kórházba juttatja két ismeretlen bérkolléga. Emberünk még most is távolságtartóan intézkedik, miközben levadássza a tetteseket, + azok megbízóját, moralitás híján azonban nihilizmusa az, amit az ügy próbára tehet.
 

Ez a Fassbender-show: az ő kimért penge alakítása a film abszolút tengelye. Amellett, hogy veszettül üdítő hallgatni A Gyilkos monológját a fejében – elsősorban a hosszas bevezető részénél –, érdekfeszítő, amint ez a szinte biorobotként összpontosító ember célpontról célpontra vándorol, függetlenül a távolságoktól, mint valami fantom. Hiába tükörsima és fordulatban szegény a sztori, részletgazdag kidolgozása kellően szilárddá teszi, hogy a nézőt izgassa, miként tálalják fel neki. Tükörképe film a főszereplőjének: teljesen 1 célra fókuszáló jellemtanulmány, ami a fölös sallangokat gondosan kikerüli.
 

Ezzel A Gyilkos lett az 5. filmalkotás az óévből, melyet bátran ajánlok megtekintésre.
 
(Ezúttal végre tényleg)
Boldog újesztendőt !!!


Nincsenek megjegyzések: