A szervezet (The Outfit)

 

Quentin Tarantino három évtized után is inspirálja a valódi filmkészítőket, hogy a stúdiók elvek nélküli bérszajháival szemben értékálló munkákat tegyenek le a szabászasztalra. Graham Moore első rendezéséről nem kicsit lerí a Tarantino-i ihletés, a régi vágású, bő párbeszédével, meghitt hangulatával és finom feszültséghangolásával. Ahelyett, hogy a gengszterdrámák manírjaival takargatná tartalmi pucérságát, a The Outfit jól kitöltött és ütemezett, karakterfronton is tisztességgel megírt bűnmese.

 

A történet földön járó és még ésszerű mértékig csavaros: Leonard Burling szabászüzletet vezet az 50-es évek Chicago-jában, Roy Boyle ír maffiafőnök területén, így vevőköre is jobbára gengszterekből áll. Ő és a továbbállni vágyó titkárnője, Mable eddig látszólag távolságot tudtak tartani a család véres ügyeitől. Ám egy este Roy forrófejű fiát, Richie-t lőtt sebbel hozza be Roy kimért bizalmasa, Francis, aki köztudottan nem tűri az ellenvetést. Így a mindig diszkrét szabó kénytelen előbb ellátni a sebesültet, majd egy véres vita után a hulláját rejtegetni – egy olyan kazettával egyetemben, melynek felvétele az egész Boyle-családra nézve terhelő.

 

Az idény ötletsivár kínálata közepette nagyon megörültem egy olyan igazi, emberi szabású, történet-vezérelt produkciónak, mint az The Outfit. Légköre hamar otthonossá vált, története és annak folyása tartotta figyelmemet, érdekeltté tett a szereplők helyzetében. Mark Rylance jellegzetesen visszafogott alakítása tetszett, megadta a film tengelyét. Hiába látszik, hogy a sztoikus ruhaművész karaktere kifejezetten az a fajta szerep, amire díj-jelölés dukál, Rylance profin boldogult vele. Érdekfeszítőnek találtam Leonard alakját, ami mögött sejthető, hogy több van, mint elsőre látszik. 

A szereplőpaletta többi tagja ugyan nem nő túl az alapszituban előírt szerepkörén, de azért megvolt a szükséges súlyuk a cselekménybe, hihetően illettek abba a környezetbe. És annak sem kerítenek nagy feneket, hogy a szereplők közül ki-ki melyik nemzetiséghez vagy nemhez tartozik. 

Pazarul aprólékos a látványtervezés: a bolt, mint helyszín igazán bensőséges hangulatúvá tették a szűkösség érzete nélkül, az egyes tárgyak, ruhák, segédeszközök díszként és esetileg sztorielemként is mutatósak. Biztos, hogy valaki más már megelőzött ezzel a hasonlattal, de a The Outfit egésze olyan, mintha maga a film is afféle ruha lenne: egy elegáns öltöny, melynek minden centijét precízen szőtték, mégse merev, durva, fakó vagy szögletes, ki-ver-át-kit? fordulatait se találtam elrugaszkodottnak.

 

Legföljebb talán a végső csavart, egy kicsit. Leonard-ról sejthető ugyan, hogy ő maga is bandamúltú, és kielégítő válasz, hogy a kilépése miatt, emberkéz által vesztette el a családját. Csak ez másfél óra után mégis kicsit sokára, sok cselekménycsavarás ping-pong-ja után érkezett el. Nem húzza le az összképet vagy ilyesmi, csak már azért érződött számomra, ahogy fogy ki a szusz a rendezésből.

 

A Berlini Filmfesztivál jövevényeként a The Outfit világosan szerzői alkotás, de abból az őszintébb, rétegeltebb, érettebb módon szórakoztató fajta. Nagyon lesimítva  mondható a stílusára, hogy Tarantino, némi Agatha Christie-vel. Ajánlom mindenkinek, aki vevő az okos lélektani dráma-thrillerre. 

 

4/5-öt adok rá.