Hőség

A Hőséget Ernie Barbarash rendezte és Chris Sivertson írta, de hogy kettejük közül ki szabta ilyen telenovella-ízűre, meg nem tudnám mondani. A szereplők jellegtelenek, a harmatgyönge sztori egy abszurd krimiszállal fáraszt minket, az egésznek pedig kb. annyi érzelmi éle van, mint a legtöbb dél-koreai szex-képregénynek.

 

 

Claire, akinek családja tűzben vesztette életét sok éve, ingatlanügynökként dolgozik. Új szeretőjéről, Eve-ről kiderül, hogy a főnöke felesége. És bár végül megbocsát neki, Eve férjét rövidesen holtan találják, és a gyanú Claire-re terelődik. A lány lassan rájön, hogy többen is benne voltak a befeketítésében – köztük Eve.

 

 

Nem mernék megesküdni rá, hogy ezt nem valami TV-pilot-epizódként ötölte ki valaki eredetileg. És ezt nem a költségvetés miatt mondom: az emberek viselkedése, maga a történet kalibere, közege és ügyetlen csavarása a 90-es évek lájtosabb amcsi sorozatait juttatta eszembe. Ez a film simán lehetett volna egy rész egy Melrose Place-ből: az átlagot célzó, nézőbarát, és amikor nem a prűd beállítású kamatyolás, a lefeküdni-nem lefeküdni-dilemma áll a középpontban, akkor próbálnak valami vállalati szálat beleszőni, hogy ne unjuk szét magunkat.

 

 

Románcként teljes bukás a darab. Claire személyisége úgy súlytalan, ahogy kitalálták: a múltja, melója, viszonya, az emberi kapcsolatai. Szíve hölgye meg még tipikus TV-show-viperának is olyan semmilyen. Az egész románc komolyan vehetetlen és hamis, már azelőtt, hogy a bóvli összeesküvős szál Eve manipulációiról képbe kerülne. Minél drámaibbá próbálták ezt tenni, annál nevetségesebb lett, főleg a vége, ahogy Eve a rá fegyvert fogó Claire-nek hajtja a magáét: „habár végig becsaptalak, hogy tönkretegyem az egész életed, és majdnem ki is nyírtalak, én azért beléd zúgtam, puszilkózunk!” Ettől már csak Claire nyomi seggfej kollégája – Eve egyik cinkosa – volt bicskanyitogatóbb jelenség…

Ez a Heatwave nevű pihepornó 1/5-öt ért számomra. Tudom, hogy már ősz van, de 30 fok fölötti kánikulában is így értékelném.