Az ingatlanügynök Susan–t és nagylányát, Heather–t túszul ejti két bűnöző, a terhes Natalie és a sebesült Keith, akik elárverezett lakások kirablásában utaznak. Susan puhatolózik, hátha szót ért velük, de ez inkább az idegek háborúja, mint alkukötés.
Csupa sztereotípiával adják elő ezt a sekélyes drámázást:
- van a túszejtő, aki még épp kellően engedékeny a kompromisszumhoz;
- van a női partnere, aki egy utálatos ribanc;
- van az elszánt anyuka, aki csak a gyerekére gondol;
- van a fiatal felnőtt leány, aki vagy keseregve sír vagy fejvesztve futkos;
- van az anyuka önelégült pasiismerőse, aki azt hiszi, ura a helyzetnek;
- és egy pózoló meglepetésürge, akiről kiderül: végig ő állt az egész mögött.
Fantáziaszegény úgy David
Benullo rendezése, mint Daniel West forgatókönyve: a történet lapos és fárasztó,
a szereplők benne pedig pofonegyszerűek. Gyermetegen próbál a film feszültséget csiholni,
nincsenek figyelemfelkeltő vagy eredeti megoldások, és ez nem magyarázható az
alacsony költségvetéssel. Olyan érzése van az embernek, mintha a film, mint egy félős gyerek, nem merne beleásni egy-egy problémakörbe, és ezért csak elsiklik minden
gondolat fölött. A főhősnőről meg még külön annyit, hogy a hülye is kiszúrja, miben mesterkedik, hogy bármi kis interakcióból engedményt csikarjon ki – még úgy is, ha ez az észjárás a hivatása alapköve…!
2/5-öt adok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése