A dzsinn

 

Kicsi, könnyű és kiszámítható független horror a The Djinn, egyszereplős „vigyázz, mit kívánsz!”-típusú tanmese, melyet a tiniaktor Ezra Dewey próbál tűrhető játékkal elvinni a vállán, felemás sikerrel.

Dylan néma, csak jelbeszéddel tud kommunikálni. Egy nap, apja távollétében a gyerek egy mágikus könyv rituáléjához nyúl, hogy végre tudjon beszélni. Ám ennek magas az ára: a djinn csapdába ejti őt otthon, és a halott anyja alakját felöltve Dylan életére tör.

Korántsem lett volna ez rossz próbálkozás, főleg bemutatkozó projekt-ként: képes félelmet generálni, a természetfeletti nincs túlanimálva, világos, miről szól a történet. Ugyanakkor sóvárog a fordulatokért és az eredetiségért; nagyon sovány a kitöltése, és az író-rendeződuó David Charbonier és Justin Powell túl sok üresjáratot söpör a „feszültségkeltés” szőnyege alá.  

Dylan-t kimondottan szimpatikus fiúnak találtam, azzal együtt is, hogy nem sokat tudunk meg róla. Külön ezt sulykoló jelenetek nélkül is átjött, mennyire szeretne ugyanúgy beszélni, mint más normális emberek 

– különösen, miután kiderül, hogy szemtanúja volt anyja öngyilkosságának, amit nem tudott megakadályozni. Bizonyos értelemben hangtalan kísértetként él, hisz életében se barátok, se rokonok, apját kivéve – aki mellesleg örülök, hogy nem lett direkt lealjasítva az olcsó extra dráma kedvéért. Elhittem, hogy Dylan miért fordulna egy amorális transzcendens lényhez, és hogy elcsúszhat a figyelme a sötét mágia tartozékrészletei fölött, anélkül, hogy idiótának tűnne ettől. 

 

Ingoványos talajon állok a filmbéli szörnnyel. Egyrészt örülök, hogy a forgatókönyv nem próbál csalni azzal, hogy a djinn-t túl szuperhatalmassá tegye, hanem csak emberi mértékek között "dolgozik". Aduásza, hogy az idéző halott ismerőseinek tudja az alakját felvenni, így az ereje mond valamit a főszereplőről is, akit üldöz. De sose találtam a lényt magát ijesztőnek vagy megjegyezhetőnek, inkább afféle amatőr mumusnak, aki előnyben van, mert egy kisgyereket szekálhat. 

Messze a leghatásosabb pillanata a végén van, mikor Dylan kívánságát úgy valóra váltja, hogy apja beszédképességét erőszakkal elragadja, és azt testálja át őrá. Logikus következmény és egész jó sötét fricska, de több mint egy órát kell rá várni, mire a tanulság már rég egyértelmű a nézőnek.

Nem lett volna ez vészes, ha nem ilyen vékony, leegyszerűsített és gyakran terjengős. Megvolt a kellő érzék a hangulathoz, de a tempó és ötlettár még várat magára; túl bátortalan horrorfilm ahhoz, hogy a legszükségesebbeken túl építkezzen.

Így végülis egy 3/5-öt szavazok meg a The Djinn-re.