Az amerikai bűnözés végnapjai (Az utolsó bűntény)

 

Bármilyen csalóka a Rotten Tomatoes értékskálája, így is meglepett, hogy – A Bucky Larson című szarmeteor óta először – 0%-os kritikusi összrátát látni egy film alatt. Az már kevésbé, hogy egy újabb disztópikus képregény lett elővéve a fiókból, hogy siralmas filmátirat készüljön belőle: a Bloodshot idén már példázta ezt. Az meg szinte evidens, hogy épp a minneapolis-i zavargáshullám idején eresszék forgalomba, mikor is – akárcsak a filmben – testületileg oszlatták föl a helyi rendőrséget.

2024. A kormány 1-2 nap múlva speciális rádiójelet sugároz szét országszerte, ami lebénítja a lakosok agyát bármilyen törvénytelenség esetén. A bankrabló Bricke egy utolsó nagy bűntényre készül, ami révén öccse haláláért is bosszút áll. Társául ajánlkozik egy helyi keresztapa renegát fia, Kevin Cash, és annak hekker barinője, Shelby Dupree. De nemcsak a siker, hanem a felek valós szándékai is kétségesek.

Kövér adósságai miatt nem csoda, ha a Netflix kreatív szabadságot ad filmjei stábjainak, csak tudjanak is élni vele! Nos, az itteni „kreatív koponyák” – mint Karj Gajdusek forgatókönyvíró és az Elrabolva 2.-3. rendezője, Olivier Megaton – képtelenek voltak bármi okosat kihozni olyan témából, mely aktuálisabb nem is lehetne. Művük katasztrófa lett történet, szereplők, látvány, tónus és üzenet terén is –  fő bűne mégis az, hogy körvonalaiban barmolja el egy ijesztően NEM-abszurd jövőkép pontos megfestését.

A karakterekben annyi az élet, mint a Nap magjában: a főszereplő egy faarcú Gerard Butler-klón, kémiája a többiekkel 0, az ok pedig, hogy pont egy rablással akar bosszút állni, nem létező. Hidegen hagyott a csavar, mikor Kevin bevallja, hogy ő ölte meg az öccsöt, és hogy valami alku révén immunis a jelre. Pont az 1 megjegyezhető alakítás a legagyatlanabb is: Kevin akár egy folyton beszívott hippi, faterja villája és az egyjelenetes ribi húga teljesen egy olasz pornófilm benyomását keltik! Shelby szála az FBI-fogságban lévő húgával pedig sovány jutalom annak, aki 2 és fél órát rászánt az idejéből a filmre.

Üres, fakó és kába a látványvilág, érzéketlenné zsibbad az ember a már Asylum-szintet ostromló amatőrségtől. Nem tudom, vajon az ordibálással fűszerezett autóshajszák, az agyament kivégzések, vagy a leírhatatlanul bóvli szexjelenetek láttán pusztult-e el a legtöbb idegsejtem, de a végére már mindegy volt. Nem hittem el egyik szereplőt se annak, aminek beállítja magát, a csapatmunkájuk pedig maga a megtestesült káosz: semmi taktika vagy összehangolt tervezés.

Nagy kérés lett volna, hogy legalább az agybénító hullám ötletét normálisan kidolgozzák? Tiszta zűrzavar, hogy pontosan miként működtetik ezt az amúgy pihekönnyen kijátszható rendszert. A teljes USA-ra bevezetik, de Kanadára – pont egy olyan országra, aminek a szuverén státusza merő vicc – már nem, így elég, ha valaki odaszökik a katonai konvojokon túljutva? Mellesleg: ahogy a jelet érzékeltetik a célpontok vergődései és grimaszai, az valami szánalmas.

Még azzal sem tudom kimenteni ezt a silány írást, hogy a jelsugárzás csak a háttér, a film előterében a heist-sztori áll. Mindkét szál merő katyvasz. Ha a jeladó tornyok már rég bekapcsolva volnának, és a rendszer pilléreként kondicionálnák vele a lakosságot – mint pl. a Lakott sziget I.-II.-ben –, az egyből adna motivációt és valami kis pozitív vonást a főbb szereplőkhöz. De ha mégcsak készül erre a kormány, ráadásul a társadalom tudtával, akkor itt nem zavargások, hanem szabályos polgárháború zajlana – már abból kiindulva, hogy ott nem olyan birkatürelmű nép él, mint mi, magyarok.

Az utolsó bűntényre 1/5-öt adok. Röhejkatlanba való, fantáziátlan salakmű; mind a világából, mint a karaktereiből kiirtották az összes kicsit is érdekes tulajdonságot. Még a látvány se igazolja, hogy 2 óra fölé nyújtsák ezt az akció-heist-disztópia-amalgámot, ami egyik műfajban sem működőképes.