2036: Származás ismeretlen

A 2001: Űrodüsszeia nyomoronc kisöccse a 2036: Származás ismeretlen. Újabb "a sci-fi gyökereihez visszatérő" űrthriller, ami megkísérel rákérdezni az ember, az emberi civilizáció közeli és távolabbi jövőjére, miközben közvetlen történéseiből épp maga az ember veszlik ki. 

Hasraf Dullul rendező konkrét motívumokat és stílusjegyeket emel át Kubrick klasszikusából, de ezeket olyan nyersen tolja elénk és úgy túlmagyarázza őket, hogy a végére már az sem hatja meg a nézőt, mikor felrobban a Föld egész felszíne. Leírása alapján Arrival vagy Interstellar-kaliberű sci-fi-re készültem föl, de ez legfeljebb a mi Űrgammák sorozatunk mellett tűnhetne annak. 

Mackenzie Wilson asztronautát a Marsra küldik, hogy vizsgálja ki az első marsi expedíció, a Mars-1 katasztrófájának okait. A nyomozás valódi irányítója viszont az A.R.T.I. nevű mesterséges intelligencia, akivel közösen próbálják megfejteni egy, a vörös bolygón talált kockamonolit rejtélyét. De ahogy haladnak, egyre bizarrabb titkok bukkannak elő...

Nem hiszem, hogy a rendező tüzetesebben kigondolta volna, milyen sztorit is akar elmesélni nekünk. Nem fogok vádaskodni, csak leírom, hogy énszerintem mit csinált itt: 

• kiragadta a 2001 legnagyobb részegységét, 
• átvette annak távolságtartó emberábrázolását, 

• néhány komolyabb történését (pl. a társűrhajós halála),
• szimbólumát (négyszögű monolit) 
• és az "emberalkotó kontra gépteremtmény" dinamikát. 

És mindezt azért, hogy végül előadjon egy átlagos Nat-Geo-dokumentumfilmbe illő hegyi beszédet az emberiség távlatairól. A gondolatmenet részlépcsői viszont gyenge lábakon állnak, a 2001 néma misztikuma nélkül. 

Akadnak persze saját ötletei, amik önmagukban tetszettek, és a látványuk is megkapó volt, pl. a bolygók vagy galaxisok közti teleportáció, 

vagy hogy földi életünk nem több, mint egy tökéletesen szimulált ál-valóság, amiből még nem vagyunk elég érett tudatúak továbblépni. Ezek többnyire túl későn jönnek elő, a felvezetésük pedig vagy szájbarágós vagy monoton vagy mindkettő. A 2001 is szokatlanul lassú film mai szemmel nézve, de ott tapintható volt a történet volumene. Hogy az emberiség mint egész a főszereplő, és éreztem, hogy a 2036 is erre hajt.

A legérdekesebb jelenet a prológus, amikor a mágneses vihar a Mars-1 űrhajó pusztulását okozza, illetve később, mikor Mack megtalálja a katasztrófa audio-felvételét. Onnéttól számomra lejtmenet volt a produkció, bármilyen okosnak látszó felvetéseket szúrogattak bele.

Laposnak és ellenszenvesnek találtam a karaktereket. Az összesen 4 figura súlytalan szövegelése egy idő után piszkosul fárasztónak hatott - kettejük egyébként is csak időszakos háttérzajként szerepeltek. 

Ahogy pl. a Gravitáció Sandra Bullock-kal, a 2036 is egyszemélyi dramaturgiát használ, ahol Katee Sackoff karaktere, Mack egyedül képviseli az emberi tényezőt. Szemben A.R.T.I.-val, a rideg mesterséges intelligenciával, akinek minden fontos, csak láthatóan az emberi élet nem. 

Kettejük nyelvköszörülése adná elvileg a gondolati hajtóerőt, de ez inkább úgy valósult meg, hogy egy küszködő nyomozóra gyakran rá se bagózik a közömbös, önhatalmúlag ténykedő felettese. Sehol nincs az a pszichológiai feszültség, mint Dave és HAL-9000 között, amit ez a mű feltűnően próbál lekoppintani. "El kellene hinnünk, hogy kapcsolatba kerülünk egy kockával, és A.R.T.I. egyszercsak felfedezi a Hiper-Fényt?"

Szintén nem működik a mű perdöntő csavarja, miszerint A.R.T.I. mégse olyan veszedelem, mint azt végig sejtették velünk. Annak ellenére, hogy egyebek közt:

1. ő öli meg Mack kollégáját a szeme láttára, 
2. hogy exponenciális iramban fejleszti magát mesterséges intelligenciaként - ami alapból fenyegető a mai emberi civilizációra nézve -,
3. és hogy végül látszólag előidéz egy nukleáris apokalipszist, mely akár magát az életet is eltörölheti a planétánkon. 

És mindezt hová vezet, miért volt szükség minderre? Mert az egész út, sőt általában az egész világunk pusztán egy szimuláció! Vagyis A.R.T.I. mindezt csak azért művelte Mack-kel, hogy megértesse vele valóság mibenlétét, mert kettejüket ugyanaz a tudásszomj hajtotta "a tudomány kicsinyes keretein túlra". 

Merész húzás a forgatókönyvtől, de abszolút nem működik. A.R.T.I. és Mack külön és együtt se érdekesek, a csavar pedig rosszul alapozott és eleve elrendeltnek állít be mindent. Semmi nem vont be az addigi eseményekből, vagy a sok agyonírt felvezető dumából; nem tudja a film kézen fogni a nézőt, hogy apró lépésekben elvezesse őt a fő mondanivalójáig. Olyan ez kicsit, mintha valaki kutyát sétáltatna, de csak a nyakörvet húzza a földön, mert abból már rég elhagyta a kutyát.

Esélyem nem volt rá, hogy az amúgy is gyér háttér Mack halott kutató apjáról meghasson, és ez főleg 1 szereplő miatt volt: Lena, Mack főnöke és testvére. Az elmebetegség szintjéig vak, ostoba és arrogáns ultratechnokrata: nyíltan afféle felsőbbrendű entitásként beszél A.R.T.I.-ról, aki szerinte szükségszerűen le fogja váltani az embert. Értsük jól: nem protokollban vagy az élet más területén, hanem létformaként, az emberiséget. Ez a nő nem "komoly" vagy "pragmatikus": ez egy közveszélyes eszement, akinek törvényszék előtt kéne felelnie az intézkedéseiért.

Vevő vagyok a fénynél sokszorta gyorsabb hiperűr-ugrás ötletére, amivel a kocka leteleportál a Földre. Sőt, biztosra veszem, hogy ha léteznek idegen civilizációk, akkor ezt megvalósítva képesek oda meg vissza utazni galaxisok közt, ahogy pl. mi emberek külföldre meg haza. A szimulált valóságunk ötletét viszont inkább csak elméletnek veszem, és ennél Mack horrorisztikus marsi kalandja sem hozta közelebb hozzám a témát. 

Pár évvel ezelőtt a Transzcendens hagyott bennem hasonló érzéseket: egy ígéretes sci-fi-thriller siklik félre a döcögős cselekményen, unszimpi szereplőkön és hamiskás dialógusokon. Építkezni, emberséget fölmutatni nem tud a 2036: Származás ismeretlen, mert túlzottan arra figyel, hogy újabb Űrodüsszeiának tűnjön. Talán az is a baj, hogy már nem a 60-as évek végén járunk, de ez a film tényleg inkább egy vérszegény másolatként maradt meg bennem, mintsem Kubrick zsenijének méltó megidézéseként.

Minden rossz szájízem ellenére azért egy 2/5-öt megadok rá, az okosabb ötletei és Katee Sackhoff színészi erőfeszítése okán.