Anora

"Így elég laza vagyok?"

"Heh, csak szét ne essél..."

 

Mégha az első benyomások egy filmről pozitívak is, akkor is megéri mérlegelni, hogy mennyire ajánlható őszinte meggyőződéssel írásban is. Vajon nemcsak a vonzó külsőségek, mint, teszem azt: a bujaság és pompa képei, az éles váltással begyújtott dráma és a fanyar valóságszagú humora miatt nyeri el a felnőtt néző tetszését? Ironikus módon pont az efféle mérlegelés hiányáról szól az Anora, ahol a főszereplő pár a saját pozitív, de felszínes benyomásaik alapján, felelőtlenül ugranak fejest a házas életbe, hogy aztán később szemközt találják magukat a szőnyeg alá söpört következményekkel.

 

Egy new york-i sztriptíz bárban Ani találkozik egy újgazdag orosz aranyifjúval, Ivan „Vanya” Zakharovval, aki totál belezúg a bájos eszkortba. Viszonyuk hamar odáig fajul, hogy hasonkorú kliense nőül veszi Anit egy felhőtlen las vegas-i kiruccanás során. Önfeledtségükért viszont az élet hamar benyújtja a számlát. Vanya szüleinek az emberei, Toros, Garnick és Igor töri rájuk az ajtót, szembesítve Anorát a tényekkel: mivel Vanya mindig is teljesen szüleitől függött anyagilag, most visszahívják őt Oroszországba, tőle pedig azt várják, hogy egyezzen bele villámházasságuk eltörlésébe. Tombolva a megalázottságtól, de Ani végül is belemegy, hogy előkerítsék az ifjabb Zakharovot, aki csakhamar elhúzta a csíkot.

Aki fütyül a klasszikus romantikus filmklisékre, az pénzt tehet rá, hová lyukad ki logikusan az Anorában látott románc, hisz az ellentétes anyagi háttérhez gyakran ellenkező mentalitás is párosul. Az egész mű egy nagy, sötét humorú neontábla a felszínesség és alapozatlan döntések csapdájáról – melynek az éjszakai bár csak a legnyilvánvalóbb, de nem az egyedüli színtere. 

Sean Baker rendezése mégis olyan erősre színezi a két huszonéves közti vonzódást, hogy félre tudjuk tenni az ellenük szóló észérveket. Nyilván Ani és Vanya ezzel a friggyel inkább csak lázadni, kitörni akar a valóság törvényszerűségei alól, a saját közös álomképüket is törvényesítve, és az időre bízzák, hogy az megszilárduljon – pont arra, amit nem engednek meg nekik. Akár a hiteltörlesztés: idővel biztos könnyebb lesz majd leperkálni azt a sok felvállalt kamatot…!

 

Bakernek ügyesen sikerül elfátyolozni ezt az óriási szakadékot egy látszólag jól össze illő pár világfelfogásában. Ani a bájai és mosolya álarca mögött valódi melós, aki éber, cinikus kellett maradjon a napi túléléséért, de most úgy esik mégis a naivitás csapdájába, hogy az nem láttatja őt ostobának. Elsiették a frigyüket Vanyával, igen, és tényleg éretlenek még a házassághoz. De hogy pontosan mi miatt, azt a film úgy válaszolja meg, hogy nem kell nyíltan a szánkba rágnia: egy párkapcsolatot nem elég átélni, föl is kell építeni. 

A vidám felszín, az örömteli kezdet észrevétlenül mossa el a határt néhány hasonló, mégis nagyon mást jelentő fogalom között, amiken az egész tartóssága múlhat. 

• A nyílt, szókimondó hajlam nem ugyanaz, mint az őszinteség.
• A vonzalom, szimpátia és szép gesztusok még nem mély érzések, csak a látszat szintjén generálnak boldogságot.
• Nincs ugyan hátsó szándék a kapcsolatukban, de ugyanígy nincs meg a gyakorlati érzék se benne.

 

Így aztán persze már az első „csapástól” széthullik minden: Vanya megroppan, elbukik, elfut, sőt züllik egy nagyot, magára hagyva Anit a bajban. „Légy férfi!” Az tetszetős nekem ebben, hogy hiába realista hidegzuhany a történet, bármennyire is várható ez a gyors összeomlás, az egésznek mégis kirajzolódik egy külön olvasata az álmok síkján is. Vanya és Ani tényleg egy közös álom részei voltak egymásnak, ahogy hitték. Ám míg a feleség Ani számára Vanya addigra már a társat, a másik megálmodót jelentené, addig Vanya lefelé bukik, és tetteivel (vágy)álmuk egy darabkájává, puszta kellékévé minősíti le a nejét. Vagyis szegény lány végül csak felcserélte a klubok látszatvilágát egy másikkal, az otthon látszatvilágával.

 

Az márcsak ráadás, hogy Baker a bonyodalmat kicsit szatirikusan, enyhe túlzásokkal ábrázolja, mégis kiforgatva egyes sablonokat. Miközben letöri bennünk a szexmunkásokkal szembeni előítéleteket, fejre állítja azt a romantikus klisét is, mely szerint az ifjú párt a férfi nagyhatalmú apja és emberei kényszerítenék különválni. Kicsit ez a férfiszidó filmes kordivat cseng ki belőle, de viccesnek találtam, ahogy a kezdeti bunkóságuk mögött a két fogdmeg, sőt Ani átmeneti apósa is kvázi normális, már-már jópofa alakok, míg az anyós egy dölyfös, gengszterszerű boszorkány, akinek még Ani akcentusával is baja van.

 

És bár Ani láthatóan fölfogja a súlyát, mikor ez a banya fenyegeti, hogy tönkreteszi őt (is), örültem, hogy nem emiatt áll rá végül a házasság fölbontására. Régi lakásába visszajutva is kiállt a méltósága mellett, míg Vanyának apuci minden pénzével együtt sincs ilyesmije. Efféle "szerelemért" harcoljon? 

Ettől márcsak a végkifejlet illúziórombolóbb (jó értelemben), mikor Ani egy tánccal hálálná meg Igornak a jegygyűrűje visszaadását, de végül sírva a karjába omlik. Baker nyitva hagyja Anora sorsát, életvitele alakulását, és belső változására sem nyom föl külön pecsétet. A történtek hatása a lányon egyértelmű – mi pedig eldönthetjük, megérte-e neki ez az egész rémálom-utazás.

 

Szóval igen: nem csupán a vonzó külcsín miatt érdemes látni az Anorát. Arany Pálma-díj ide vagy oda: tanulságos, kijózanító kis tragikomédia ez. Nem prűd szembesíteni minket, milyen megtévesztő tud lenni az "igaz boldogság;" annak a veszélyével, ha az örömteli élmények mögül hiányzik a felelősségtudat és teherbírás, egyáltalán bármi konkrét értékrend, ami független a körülményektől. Sokkal jobb érzésekkel váltam el tőle, mint amit előzetesen vártam el tőle. 

 

4/5-öt adok rá.