Waterworld - Vízivilág

  

Posztapokaliptikus jövőképet mindig nehéz úgy megcsinálni, ami nem unalmas, idétlen vagy lehasznált. Sokminden múlik azon, hogy a saját szabályai összefüggő képet adjanak, és jellemző visszásságaitól milyen emberek hogyan torzulnak el egy "mi világunkbélihez" képest. Nem állítom, hogy egy drasztikusan más világot csak sci-fi-ként lehet jól tálalni. Ám ha a Waterworld sci-fi akciómoziként került a piacra, úgy mindkét kategóriában teljes dilettantizmust mutat fel.

A szinopszis így szól: a két sarkvidék jégkészlete elolvadt, a Föld 99,? %-a óceáni terület. Az emberek barbarizmusba süllyedtek, nincs társadalom, a pénzkereskedelem ókori szintjére redukálódott. És egy kislány tetoválása hordozza az ősi titkot, hogy hol létezhet a mesebeli nagy szárazulat. A film érdekessége, hogy az Universal logójából a kezdéskor kiválik a Föld képe, és azon térképként ábrázolják a planéta új földrajzi jellemzőit, narrációs szöveggel támogatva.


Számtalan ponton bele lehet kötni a műbe, szerkezete és tartalma szerint is.
Első a dinamika: a cselekmény - sőt az összes esemény menete is egyenként - lassú, vontatott, összefüggésekben szegény. A szinapszis alapján szinte az egész bonyodalom kitalálható. "A Tengerész" megmenekülése a zöldessárga folyadéktól, Helen és a kis Enola egrecírozása, a légi támadás a bárka ellen, egy nyálcsorgató kereskedő megölése, stb. Mindezek olyan történések, amik hajszálvéknyan kapcsolódnak a fő történetszálhoz, és az a hajszál is túl véletlenszerű. Éppen az a nő menti meg ketrecéből "A Tengerészt", akivel az a kislány van, akin a tetoválás elvezethet a legendás Szárazföldre. És éppen azzal a kereksedővel fut össze a nyílt vízen, akitől egy megfelelő térképet szerez, mikor önvédelemből megöli.

Mellesleg: nem értem, hogy egy szárazulat nélküli világban a tengeri rablók hogy célozhatnak ennyire rosszul?

Ismeretlen rendeltetésű szerkezetek használata. Ez minden, ami jelzi, hogy elvileg a mi világunk jövőjéről van szó. Egész műsoridő alatt csupán alkalmi látványosságként szolgálnak. Egyik eszköznek sincs tisztességes magyarázata, vagy megküldöztethető küllemvonása. Mindegyik eszköz kötelezően kopott és lepusztult állapotban van, ahogy a ruhák is mindenkinél kötelezően szürkék és rongyosak.

A gépek rendeltetéseik pedig bármilyen nem túl komplikált funkció lehet:

·         vizeletet tiszta vízzé visszaalakító gép,

·         a "Smoker"-banda ellen használt vitorlaszerkezet,

·         egy magánrepülő maxim ismétlőpuskával,

·         felhő formájú hőlégballon

·         a robogány nevű jet-sky motorok,

·         egy rozoga búvárharang, ami kézi erővel kell irányítani a mélyben. (Márha akad hozzá egy több száz méterrel a víz alatt fedetlen arccal lélegezni képes ember.)

Apróbb kuriózum gyanánt látunk:

·         cigarettát és alkoholt,

·         zenedobozt,

·         horgászbotot,

·         színes íróeszközt,

stb.

Nem kell minden jellegzetes tárgyat bemutatni egy fiktív világban, hiszen azzal kiölnék a film alaphangulatát.  De mikor mindent a néző képzeletére bíznak, az nem hangulatteremtés. Az egyes eszközöknek semmi köze alkotóikhoz, karbantartóikhoz, illetve egymáshoz. Nincs egységes világkép. Így nemcsak elveszlik a történet hitelképes mivolta: haszontalanná válik figyelni magára a sztorira, miközben technikai petárdákkal dobálóznak a filmben. És mindezt úgy, hogy tetten érhető műszaki ismeretei egyiküknek sincsenek.

Ami viszont igazán fájdalmassá teszi a film nézését, az a karakterrajzolás csődje. A filmben fellelhető összes ember közönyös, érdektelen és unalmas alak. Önmaguk és a néző szemében egyaránt. Ezenfelül többnyire szellemi degeneráltak, mindössze Helen és A Tengerész mutat némi problémamegoldó készséget.

Apropó: a film protagonistája a látszólag kőszívű harcos sztereotípiája. Kevin Costner játéka kritikán aluli, faarccal játssza végig az egész block-bustert. A konfliktus során elvileg "A Tengerész" folyton saját határozott mivoltát bizonygatja:

1.    hosszú ideig az óceánban akarja veszejteni Helent és Enolát,

2.    Enolára kiabál, csak mert díszeket rajzolt a tatban talált zsírkrétákkal,

3.    behajítja a vízbe, holott nem tud úszni,

4.    lenyírja rövidre a két nőnemű lény haját.

És még sorolhatnánk.

Ezekből kellene látnunk az ő kemény férfiasságát, ami idővel megenyhül és törődéssé válik. Ezt pedig abból kellene látnunk, hogy normális hangon is tud beszélni, és úszóleckéket ad Enolának. És a végén szárazon kijelenti az Exxon Valdez fedélzetén: "Ő a barátom." De hihető reakciók vagy tisztességes dialógusok nélkül ez merő imitálása bármilyen emberi interakciónak.

Ami Enolát illeti: cserfes, tompaagyú, valóban irritáló kölyök. Helen azzal mentegeti, hogy: "Csak gyerek. Még nem ismeri a szabályokat." Milyen szabályokat? "A Tengerész" egyet sem szabott meg nekik. A megtűrt utasokra vonatkozó, feltételezhető szokásokat? Hisz elvileg Enolán egy olyan világba született, ahol emberemlékezet óta nem láttak földet. Minek szól oda ilyeneket, hogy: "Tudod mit? Nem is vagy olyan kemény!" Itt az ilyesmi nem tudatlanságot, hanem egyszerűen ostobaságot árul el egy karakterről - akár felnőtt akár gyerekkorú. A készítők megelégedtek azzal, hogy Enola időnként mentse az életét és nevessen, és akkor a közönség alapból együttérez majd vele.

Van egy agybarázda nélküli mítosz Szárazpartról, ahol ha beljebb megyünk a parttól, mást se látni, csak földet. A Hegylakó "Jutalmára" emlékeztet ez, ahol a sok halhatatlan utolsó, győztes tagja immár halandóként élhet. Egy evidens alapvonás a végső ajándék a sorstól, csak itt most nem emberi alapvonás, hanem természeti: a szárazföld. Mindenki keresi, és legtöbbjük egymás rovására akar boldogulni. De az első Hegylakó-mozi mondaköre fel volt építve, szabályai össze voltak kapcsolva egymással. Hihetően kiegészítette azt a világképet, ami az átlagemberben ott él.

Ha a  Waterworld univerzuma tényleg az lenne, aminek látszani próbál, úgy sokkal véresebb, brutálisabb, ugyanakkor innovatívabb, konstruktívabb kellene legyen. Az emberek nem lesznek gügye, szellemtelen vízkinövések, csak mert egy idő után eltűnik a talaj. Talán Atlantisszal és túlélőivel történhetett volna ez meg sok tízezer évvel ezelőtt.

A film kézenfekvő zárása pedig, hogy sikerül az összes támadójukkal elbánniuk, "A Tengerész" begyújtja a hajón tárolt olajat, a legvégén pedig Helen és Enola Szárazparton élhetnek. Hogy háborítatlanul-e, azt nem tudom. Ha ez valóban posztapokaliptikus világ, erősen kétséges, hogy sikerül fedett helyet, táplálékot találniuk, nehogy éhen pusztuljanak. A zöldellő rengeteget egy vízesés szeli ketté: ha a folyóvíz iható, legalább szomjan nem halnak
Továbbá - hosszabb távra - termőföldet, hasznosítható eszköz- és géproncsokat találniuk. Az egész film mintha egy merő kifogás lenne, hogy a rendező eljátszadozzon az elárasztott világ jövőképével, és komótosan elnézzen a történet-kidolgozás felett.

Vállvetve untam és utáltam a Waterworld-ot. Nagyon lebutított, fantáziátlan szemétdomb, mely meg sem próbálja elhitetni az emberrel, amit 2 órán keresztül, ráérősen mutat. 

1/5