Rendőrakadémia 3. - Indul a kiképzés

Összes folytatása közül ez hasonlít leginkább a legelső Rendőrakadémia filmre. De főleg csak azért, mert utánozza a két elődjét. Ugyanazon az alapon, ahogy pl. a Superman 4. vagy a Penge 3. imitálja az ottani 1.-2. epizódokat, a Rendőrakadémia 3. szintén konkrét jeleneteket játszik el újra, szereplőket rángat vissza, és egy pofonegyszerű sztoriba rakosgatja őket.

Igazából nem sok súlya van egy ilyen Rendőrakadémia-filmnek: évente gyártanak le 1-1 újabb darabot (az 7. rész kivételével), és hol ez a színész, hol az kiválik a képletből. Nem érdekes, mennyire hasonlóak. Mégcsak azt se vesszük fel, ha egy korábbi rész történéseit a mostani ignorálja. Az ember délután megnéz egy ilyen műsort a TV-ben, és több-kevesebb sikerrel nevetni tud 1-1 poénon, a bevált tisztparódiák és/vagy szellemi társaik részéről.

Az "első generáció" újoncai mára szinte mind tiszti rangba kerültek, és ez a legérdekesebb vonása a '86-os darabnak. Látni, ahogy a régi kedvencek - Hightower, Tackleberry, Jones etc. - most oktatók, és újabb, vélhetően náluk is botcsináltább utódokat indítanak el a pályán. Röviden: vak vezet világtalant.

Mintha csak a filmet reklámozná Mahoney köszöntőbeszéde az újoncok felé. "Én is baleknak indultam." "Önök az Akadémia fennállásának legtehetségesebb újoncai." Sokat ígérő szavak. És nincs bajom azzal se, hogy 2 akadémia fenntartása megterhelő lehet egy nagyváros vezetésének. A lényeg az, hogy van a jó és a rossz intézmény, és presztízsverseny zajlik. Amelyik szalonképesebbnek bizonyul, megmarad, a másik bezár örökre.

A Lassard-akadémia pontos gonosz képmását már-már rajzfilmszerűre szabták, ami vígjátéknál egy jó pont. Legalábbis nekem, nevettetően abszurd látványt nyújtanak a Hitlerjugend-szerű, faarcú kadétok, vagy hogy Mauser és segédje Proctor milyen nevetségesen túlellenőrzik az embereiket. Ehhez a jelenethez kapcsolódik egyébként a kedvenc egysorosom a filmből: "Kivételesen rossz segget nyal."

A kevésbé fontos szereplők közül visszatér Fackler felesége: vele az első rész búcsúzkodását játsszák el fordítva: a nő igyekszik az akadémiára, és fickó küszködi végig az odautat a kocsijuk szélvédőjén. Mausert és Proctort már említettem. Proctort Mahoney személyesen is megvicceli egy piros ruhás kéjhölgy révén, akit az első részben már megismerhettünk. Proctorral szemben Blankes és Copeland teljes csalódások számomra: nem viccesek, tiszti rangjuk megszerzése örök rejtély marad számomra, és úgy egyáltalán fölöslegesen tengenek, lézengenek.

Lassard régi kiképzői közül visszahozták Callahant, aki George Martin helyett egy Nogata nevű, Mauser által kidobott cserehallgatót tanít meg, nos... egy bizonyos elfoglaltságra. És az újoncok közt van még a 2. rész lámpaárusa, Sweetchuck, valamint az őt örökké levisítozó vadember, Zed. ...Az Akadémia fennállásának legtehetségesebb... No comment.

Ez egy zsenge TV-film, tehát nagyvonalúan elfelejtkezhetünk néhány fontosabb mellékszereplőről - újra. Harris hiánya nem új. Ő és Tackleberry felesége, Kathleen említésre se kerülnek itt. Úgy látszik, ő nem elég érdekes, és csak visszahúzná a fickó humoros jeleneteit. Mausert nyilván áthelyezték, Pete Lassard, Eric öccse pedig nyilván maradt, ahol eddig. Ezeket a dolgokat csak azért teszem szóvá, mert sok mozifilm-sequel hajlamos ugyanilyen játszi könnyedséggel kidobni majd vissza előkotorni szereplőket egy franchise-ban (pl. Superman 3. kontra '4.)  

A poénok: többségük vagy gyenge vagy közepes. Az 5 számomra legélvezetesebb pillanat ezek voltak:

1. Hooks a buszon leordítja a zajos érkezőket;
2. Hightower órája a rendőrkutyákról;
3. Mauser jelenete, ahol az akadémia kémkameráival büszkélkedik felettesének;
4. Jones és oktatója harcművészeti oktatójelenete; 
5. Callahan és Nogata első párbeszéde. "A lényeg az, hogy az elme úrrá legyen a kardon mellen."

Nagyjából ez az, amit mondani tudok a filmről. A rablótámadás a végén nevenincs tucatrablók műve volt, a vízi üldözés pedig inkább csak mozgalmas volt, mint izgalmas. Mauser pedig csak Harris másolata, humorforrásnak nagyon gyenge.

A Rendőrakadémia 3. jobb színtéren próbálkozott, de arasznyival jutott csak messzebb a 2. rész humorerősségétől. Kiszámítható komédia, vérgyenge, másolt történettel. 

Penge 3. - Szentháromság

 

Mielőtt a film kezdődne, egy narrációban a következő részlet hangzik el: "A vámpírvadászat Pengével kezdődött, és vele is ér véget. Hozzá képest mi csak bohóckodtunk." Az ezután lepergő 113 perc összképét nézve akár a film alkotói is mondhatták volna hajszálra ugyanezt. A Szentháromság a Penge-univerzum lerombolása a szememben: Penge karakterét, a mitológia báját, légkörét és drámai töltetét is kiszivattyúzza, és olcsó poénkodást sóz ránk, hogy a forgatókönyv lyukacsosságát ne lássuk tőle. 

Valójában ez a project már azelőtt megrekedt, hogy egyetlen képkockát is leforgattak volna belőle. Del Toro a Hellboy miatt nem vállalta a 3. rész rendezését, a stúdió ezért az előző két rész íróját, David Goyert bízta meg;  a producerek közt pedig maga "Penge", Westley Snipes is ott szerepelhetett. 
Formulában gondolkoztak, ez pedig eleve nem jó jel. Rendben: a 2 fő színész, Westley Snipes és Chris Kristofferson mellé bevonunk olyan nagy neveket, mint Ryan Reynolds vagy Jessica Biel. A sztori idézze az előző részeket, de most az ellenfél maga a legendás Dracula gróf legyen. Még több akció kell bejáratott imidzsekkel, mint a kardozás és hamvadó vámpírok. Ehhez jön a könnyedebb hangvétel és vadiúj kütyük, hogy új rajongókat lehessen toborozni, és kész is az új Penge-mozi, a Szentháromság. Mindez remekül hangzik papíron - elméletben.

Abraham Whistlert ugyanúgy egy szükségtelen haláljelenettel írják ki a cselekményből, mint az X-men 3. teszi azt Küklopsz-szal. Pengéék rejtekén FBI-rajtaütés zajlik, mivel egy vámpírcsoport befeketíti a Fényben Járót az emberi hatóságok és a média előtt. Ez szorítja majd rá Pengét, hogy az ún. "Éjcserkészek" segítségét elfogadja az új ellenség ellenében. 

Whistlert kétféleképpen pazarolja el Goyer: a halála előkészítése eleve túl rövid, semmi drámai vagy sokkoló nincs benne, ahogy felrobbantja magát. Kristoffersont még egy rövid cameo elejére rángatják vissza, mikor a Drake, a fő antagonista az ő alakjában lép be az Éjcserkészek bázisára. Ez egy félbemaradt ötlet: Drake nincs ráutalva, hogy álcájára támaszkodjon. Egyszerűen megjelenik, és ellenállás nélkül öldös.  
A másik probléma: Goyer a történet túl sok elemét próbálja őhozzá kötni, utólag. Ilyen például a lánya. Whistler családját egy vámpír korábban kiirtotta, ezért is kötődött annyira Pengéhez. Erre felbukkan ez az Abigail nevű hajadon, és 2 mondattal sebtiben elintézik a karakter egész hátterét. Pengével egyetlen normális párbeszédjük nincs, és ez különösen fájó. Whistler volt Penge mentora és nevelője, így Abigail szinte a rokona lehetne. De két érdekes, ütős karakter szövetsége helyett két unott harci gépet kapunk, akik elütik egymás társaságában az időt. 

 

Miután társaival megszökteti Pengét az FBI fogságából, megtudjuk, hogy az Éjcserkészek ugyanolyan csúcstechnikával vadásznak vámpírokra, mint Penge. Whistler pedig legalábbis tudott róluk, és a segítségüket kérte. Ez az egyik legamatőrebb hozzátoldás, amit folytatásmoziban láttam. Az Éjcserkészek tényleg nem többek, mint lelkes amatőrök, kellő erőforrások, érdemi tudás és veszélyérzet nélkül. Penge maga teszi szóvá, milyen szánalmasan játsszák a menő fiatal akciócsoportot, méregdrága szerszámokkal és "Bazd meg!" feliratú névjegyekkel. "Azt hiszitek, bulizni jártok?!" 
Pengének teljesen igazat adok itt, de ez megint egy olyan gondolat, amit nem gondol tovább a film. Miért nem hozza ezt fel újra, mikor Dracula megtámadja a rejteküket, és elveszítik a legtöbb tagjukat? A szkript ugyanazt a tragédiát majmolja, mint az 1. részben Whistlerék kaptak Deacon Frosttól: mint Penge, úgy Abigail is meg kell, hogy ölje egy régi barátját, mielőtt az vámpírrá változhatna. 

Draculának semmi jelenléte vagy energiája nincs a vásznon. A vámpírnemzetség nagyura kellene, hogy legyen a legerősebb, legkarizmatikusabb ellenfél, akivel Penge valaha is szembekerült. Erre a legátlagosabb, huligán verziója a karakter, amit valaha láttam, ékszerekkel, sörtehajjal, és kigyúrt izmokkal. Semmit nem tudunk meg róla, és olyan időhúzó jeleneteket kell látnunk tőle, hogy bemegy egy vámpírholmikkal teli boltba, és olyan holmikat nézeget, mint a nagyfejű vámpírbabák vagy a legújabb vámpírvibrátor. Semmit nem látok ezen az Alkonyat előfutárának beillő, Dallas-fakó Dracula-utánzaton, amit Goyerék rátestálnak:

1. minden vámpír ősatyja, a vérvonal első láncszeme;
2. kristálytiszta vére okán nem árt neki a fény; 
3. alakváltó, más emberek alakját is fel tudja ölteni;
4. több ezer éves, "Dracula csak az egyik neve;
5. valamikor valami miatt mély alvásba kényszerült;
6. egy iraki, ékírással teli barlangból támasztják föl;

Nem elég az idióta ötlet, hogy Dracula eredeti neve Drake, motivációja ugyancsak kiborítóan halovány. A külvilág abszolút nem érdekli, látszólag csak ez az emlegetett "Blade" az, akiben az izgalmas ellenfél ígérete megfogja őt. Teljes passzivitással hagyja, hogy a vámpírnő Danica és csatlósai kihasználják őt, mivel az ő "tiszta vérének" tulajdonságaira fáj a foguk, mellyel a fényt is kibírná a szervezetük. Mégis mekkora az "ereje"? Még a kissé lezser, megjátszós Daecon Frost-hoz képest sincs karizmája ennek a karakternek. 

A sok öncélú akciótrükk túlsúlya paradox módon még unalmassá, egyhangúvá is teszi ezt a művet; hiányzik az okozat, a feszültség, a mozgatórugó. Olyasféleképp működik ez, mint egy koncert, ahol a karmester a zenészek munkáját hangolja össze, egy bizonyos színmű előadásához. Ennél a koncertnél viszont: a hegedűs nem volt jelen, a csellista, a fúvósok és a pianista teljesen eltérő strófát játszottak, a karmester pedig csontig részegen vezényelte le a művet.

Nem értem, miért kellett a párbeszédekbe tömködni annyi sok hangulatromboló faviccet. Kezdjük Danica Talos-szal, aki Penge kompromittálását és Dracula feltámasztását irányítja. A terv maga még körmönfont is lehetne, de nekik - akárcsak Drake-nek - semmi tényleges súlyuk nincsen. Primitív, szellemszegény gonoszok ők, akik szinte minden jelenetükkel bizonyítják, mennyire könnyű lenne Pengének végezni velük, ha a forgatókönyv ezt megengedné neki.
Ők akaratlanul lesznek nevetség tárgya. Ryan Reynolds karaktere még ennyit se mondhat el magáról. Hannibal King papíron ellenszérummal kikezelt vámpír, noha ez - egy alig látható hegen kívül - semmiből nem kivehető. Az edzettséget és gyors mozgást Abigail egyébként is sokkal szebben mutatja be. King a produkció mélypontja: egy menthetetlenül ripacs, humorsteril balfácán, aki képtelen az önmérsékletre, és semmi konkrét haszna nincs az akciók során. Hosszú perceket kap a dialógusokból csak azért, hogy keménykedő szexista megjegyzésekkel töltse ki a műsoridőt. Amikor fogságába kerül, Danica és segédje, Grimwood láthatóan tétováznak, hogy újra vámpírrá tegyék-e őt. Nem csodálom...

A Penge 3. az a fajta film, ahol elég, ha valami vagy valaki menőn néz ki. Érdekes, hogy az alcím egy Mátrix-karakter neve is, mivel annak a filmnek több küllembéli vonása itt is megvan:

• időnkénti lassítások,
• harcok és akciók halmozása, 
• a már megszokott merev tartású lövések és ugrások hosszú fekete kabátban és fekete napszemüvegben

Kétféle szentháromság-allegória is lehetett volna a filmben, ha kompetens alkotógárda építette volna fel. Egyrészt egy valódi szövetség Penge, Hannibal és Abigail között, másrészt a filmben szereplő vámpírok típusai között: Dracula, a tiszta vérű vámpír, Danicáék, a modern vámpírok és Penge, a félvámpír. Ez utóbbi még hasonlíthatott is volna a Penge 2. felállására, ahol az ember-vámpír-kaszás felállás tette érdekesebbé a szereplőket összekötő kapcsolatrendszert. 

Tanulságos, hogy David S. Goyer sikerélményként gondol erre a movie-ra, míg Snipes bírósági eljárást indított Goyer és a stúdió ellen, szerződésszegés (nem fizetették ki) és a munkából való kiszorítása miatt (beleszólását és műsoridejét direkt korlátozták). Nem tudom, hogyan zárult a per - ha ugyan lezárult -, de Snipes szerint a forgatás alatt jelentős huzavonák és véleményütközések húzódtak meg, amiket a produkció sikertelenségéért okol. Ha a film mondjuk arról szólt volna, hogyan fedezi fel az embervilág Pengét és a vámpírok faját, kultúráját, akkor szerintem érdemes lett volna pénzt és időt fektetni bele. 




A Penge: Szentháromság intő példa az elhibázott 3. részekre. Nemcsak km-kel van lemaradva a 2 korábbi résztől, de lealacsonyító hatással bír az egész Penge-univerzumra, főleg a rengeteg rossz vagy rosszul felhasznált elgondolása miatt.



Mátrix (második bejegyzés)

#

Szokatlan metaforát ismertem meg egy, a Mátrix filozófiájáról szóló antológiában, ahol is a főszereplő karaktereket a Szentírás jellegzetes alakjainak feleltetik meg. Nem állítom, hogy egyetértek a párhuzammal, de tényleg fellelhető némi átfedés a kettő között. Így például Neo Jézus, az áruló Cypher pedig Júdás megfelelője lehetne.

Morpheus 2 bibliai alakhoz is hasonlítható: Mózes és Keresztelő János. Mózeshez leginkább azért, mert a Nabukodonor hajó legénységét Morpheus vezeti. És bár elmondása szerint egy korábbi, első Kiválasztott "szabadította fel" őket, néhányuknak elvileg maga Morpheus is feltárhatta az igazat a Mátrixról és az igazi otthonukról, ahog Neónál.
Ugyanakkor az Orákulum által  megjövendölt Kiválasztottnak egyfajta előfutára, akinél majd az igazi, általa is tisztelt Megváltó felkeresi, útmutatás gyanánt. Keresztelő János elrendelt szerepe is lényegében ez volt. 

Morpheus tehát mentorfigura, amolyan laza, de éber főnöktípus. Ugyanolyan gondos figyelemmel és türelemmel kíséri az ifjú hősjelölt fejlődését, mint Obi-wan Kenobi okította Luke Skywalkert. "Tanítása" egyszerű tételekből áll, amik rávezető jellegű útmutatások, úgy mint: "Ne csak ütni próbálj, hanem üss is meg!" (Remélem, nemcsak én asszociálok Yoda szavaira erről.) Nem minden szava számít mélyebb összefüggésnek, de mindig helyénvaló dolgokat mond, és sosem aláz meg másokat. Nem olyan kérkedő guru, mint a Kill Bill szakállas mestere, hanem törődik, mérlegel és érzi a fájdalmat.

Thomas Anderson Neo civil énjének neve. Luke-kal ellentétben Neo nem egy másik, nagyobb életre vágyik: ő - a Mátrix fogalma szerinti - éber állapotban érzi, hogy még ez az ébrenlét is még mintha álca lenne. A világ nem az, aminek minden áldott nap felfogjuk az érzékszerveinkkel; az ösztöne mást sugall neki. Ez az érzés hajtja, teszi lehetővé, hogy az őt régóta kereső Morpheusszal kapcsolatba lépjen és találkozzon.

Hogy kevésbé érződjön klisének, Neo állandóan megkérdőjelezi saját kiválasztott mivoltát. Amikor már elkezdené komolyan hinni, újfent korlátokba ütközik. Ugyanezen esik át a Nabukodonozoron mindenki - kivéve Morpheuszt.

A kérdés akkor dől el, mikor Morpheuszt fogjul ejtik Smith emberei, és vallatni kezdik. Mit számít a "hit", "prófécia" meg "végzet", ha a társad veszélyben van? Luke-hoz hasonlóan Neo is önként elsiet megmenteni a barátját a fő antagonistától. De Luke-kal ellentétben Neo már teljes rálátással bír a szerepére, stabil tudásra tud támaszkodni a mentőakció közben - bárhogy is működik az.

A többiek:

• Trinity szerepe könnyen a buta liba esetévé silányulhatott volna. Szerencsére Carrie-Ann Moss tökéletes választás: határozott, precíz, de nem beképzelt. Ridegsége mögött remények húzódnak. Trinity itt lényegében a harmadik fő személy, a női segítőtársa Neónak. A legtöbbjükkel együtt ő is kételkedik benne, de szeretne hinni, esélyt adni a fiúnak.
• Smith ügynök a bibliai Sátánhoz hasonlóan a "könnyebb ösvényt", azaz a kooperációt kínálja fel Neónak, mikor a film elején elfogják őt. Ő, amolyan digitális Jolly Jokerként bármelyik emberi lény helyében megjelenhet, és az a személy kitörlődik. Smith intelligens program, emberi érzésekkel. Hugo Weaving erős undort képes a fapofa mögül előhozni: ez Smith saját  dühe, amiért örökké össze van zárva a betegségnek tartott homo sapiensszel, mint holmi börtönőr.
• Cypher kellően alantas féreg, akiről a csapat tagjai végig nem sejtik, hogy feldobta őket. Mikor leleplezi magát, 2 társukat is kivégzi, látható élvezettel. Borzasztó kevésen múlik, hogy Neo nem jut ugyanerre a sorsra.

A látványvilágot szinte lehetetlen összetéveszteni más filmével. Valahányszor a Mátrix világában vagyunk, az egész világ egy kicsit zöldes árnyalatot kap. A valós világban gyakran nem látni rendesen, de ez még kimagyarázható a géplények kisebb fényigényével is.

A Nabukodonozort üldöző szörnyek, a feltépett hajó, az emberek tároló fülkék/kapszulák, a "termesztett" emberek millióinak látványa azonnal megborzasztja a nézőt. Nagyon élethűnek találom, ahogy Neóból az ébredésekor mindenféle vezetékek lógnak ki, újszülöttként kell megtanulnia látni, elsorvadt izmait külön fel kell erősíteni.

Vizuális trükkjei közül nem egy használata mára gyakorlatilag mindennapos szokássá vált az akció- és a sci-fi-műfajában is (lassított mozdulatok, deformálódó tér, levegőben megmerevített tárgyak, stb).

2 dolog van, amit viszont kifejezetten ellenszenvesnek tartok a látványban. Egyik a "felszabadítottak" klasszikus ruhadivatja: hosszú kabát, fejre simuló napszemüveg és kézifegyver. Smith ügynök és klónkiadásai pedig a Man in Blackhez hasonlóan örökké öltönyben és nyakkendőben futkosnak. Mindkét oldal állandóan ugyanazzal a merev ábrázattal és mozgással tesz mindent. Mintha a rendezők, Larry és Andy Wachowski szándékosan a fiataloknak címzett menő, profizmust és vagányságot sugalló cuccokat próbálnának árulni, ott helyben, a filmjükön keresztül. Ahhoz képest, hogy az egész emberiség túlélése a tét, ez nem egyéb, mint hatásvadász giccs.

A másik: az esztelen lövöldözés. Erre több példát is látunk. Maus, a vézna srác leszakad a többiektől Cypher csapdájakor. Egy osztag épp ráront, és erre ő mit tesz? Megjelenít két géppisztolyt, kiáll eléjük, és ész nélkül elkezd lövöldözni rájuk. Ennyit a kreativitásról.

A másik ilyen eset Morpheus szöktetése. Trinity és Neo helikopterrel érnek oda Morpheus-hoz, és Neo egy géppuskával ész nélkül lövöldözni kezd az egész szobára. Morpheus tudatát Smith-ék akkorra már legyengítették, tehát elvileg védtelen a golyókkal szemben. Neót pedig nem látjuk, hogy védené a tudatával, nem emel térpajzsot köré vagy ilyesmi. Morpheus ugrásánál már láttuk, hogy tudatosan használja az erejét. De hogy Neo golyóitól mi védte meg, az számomra örök rejtély marad.

Végül: amire még szeretnék kitérni, az a hasonlóság az Eredettel/Incepcióval. Sokan azonnal a Mátrixhoz hasonlítgatták. 4-4 Oscar-díjat kaptak, 3 egyazon technikai kategóriában. Mindkettő a mesterséges álomvilágról szól, ahol egy profi csapatnak kell elvégezni a küldetését. A főszereplő is rátermett, viszont kétségek nyomasztják. És ha eltekintünk a legszélsőségesebb dolgoktól, mint a kihalt, sötét világ vagy gépek világuralma... A Mátrix egy kicsit az Incepció folytatásának is felfogható. Mi lenne, ha a kollektív álmodást egy fejlett program börtönné tenné, és egyre több éber embert is belekényszerít?

A lassítások egyik műben sem zavaróak: az Incepcióban eleve alig használják, akkor is szigorúan, ha a cselekményben van szerepe (idő-eltolódás, szabálytalan álom). A Mátrixban, ha lassítanak valamit, az csak azért van, hogy 2-3 másodpercre kiemeljék egy mozdulat ívét, lendületét. A filmnek "nem nő a fejére" az effektus. Nem mentegetik a szereplőket a lassítással: utána rögtön visszatér ugyanaz a hirtelenség, a tempó. A jelenetnél, ahol Morpheus és Neo edzenek, harci mozdulatok fantasztikusan lettek megtervezve. 

Összességében: a Mátrix remekül megtervezett, vérfagyasztó víziót ábrázoló mű, önálló szabályrendszerrel és sok gondolatprovokatív történetelemmel. Nekem személy szerint nem okozott akkora katarzist, de elismerem az értékét és témája aktualitását. Az a legbizarrabb, hogy a mai világ számítógépek nélkül már valóban nem tudna létezni. Lassan ideje elkezdenünk arra is figyelni, hogy az "ember alkotja a gépet" mondat alanya és tárgya ne fordulhasson meg, soha.

Mátrix (első bejegyzés)

Minden idők legnagyobb hatású sci-fi-franchise-ai közül - a Star Wars és a Star Trek után - a Mátrixnak lehetne adni a bronzérmet. Olyan témát taglal, ami a globalizált világban egyre aktuálisabb. A virtuális világ, az elektronika az emberiség alkotása, de már teljesen behálózza az életünket. A Mátrix c. film azt illusztrálja, ami már Sir Isaac Asimov író is nagyon sok alkotásában foglalkozott: milyen az a jövő, ahol a gépek faja immár tökéletesen leigázta, sőt asszimilálta az emberi fajt, bolygószinten, menthetetlenül?

Rengeteg blogcikk taglalta már, hogy működik a Mátrix-program, illetve az emberi agy megvezethetősége. Ezért megpróbálok tömören fogalmazni. A XXIII. században az emberek születésüktől halálukig egy tárolóban úszva léteznek, örök alvásban. Elméjükbe a gépfaj eszköze, a Mátrix egy geokollektív, tökéletesen élethű ál-világot generál az elménknek - annyira élethűt, hogy itt a halál azonos a fizikai halállal a tárolófülkében.

Mivel én a sci-fi-kben hajlamos vagyok a valószerűséget keresni, nem annyira a szinapszis, mint inkább az eredettörténet fogott meg. Ellentétben a Dark City kísérletező ufóival, itt rettentő érdekfeszítőnek találtam a Morpheus karaktere által felvázolt forgatókönyvet a jövőre. Hogyan jön létre a gépuralom, az emberiségnek az itteni gubóállapota.

Megpróbálom összefoglalni, mi a folyamat menete.

A XXI. elején létrehozzuk a M.I.-t, ami öntudatra ébred. Háború kezdődik egy gépfaj és az ember között. Ennek során az emberoldal egy koromsötét felhőzetet okoz a bolygó körül. Hogy ez a felhőzet voltaképpen mi, arra mindössze egy XXIII. századi nagyváros romjai utalnak: én atomcsapásra tippelnék. Ami biztos, hogy a Nap hatása legyengült, az emberiség pedig a föld alatt óriási tereket hozott létre, és a technika által próbálta életkörülményeit fenntartani.

Ez a forgatókönyv mégsem a Terminátor-filmek atomcsapását vázolja fel. Sokkal inkább emlékeztet a Star Trek-univerzum borgjaira: a gépfaj nem kiirtani akarja az emberiséget, hanem biofizikailag integrálni, hasznosítani. Ez a jövőkép viszont - ha lehet - még attól is sirvárabb. Nem embergépek kollektív tudata leszünk, hanem kollektív tudatvilágba zárt, tetszhalott elektromos nyersanyagok. Elemek.

Akcióorientált műről van szó, ezért az elméletében előfordulhatnak benne bizonytalan részletek. Először is nincs meg az átvezető kapocs az emberiség föld alatti, gépfüggő állapota és a jelen között. Hogy fordult meg a helyzet? Nem derül ki, hogy ez az élőhalott sztázis a gépek műve, vagy mi alkottuk-e ilyenre, mert másképp nem tudtunk életben maradni.

Spekulálni persze lehet, hogy miként esett meg a fordulat. Smith ügynök, a film főgonosza említi, hogy az eredeti Mátrix szimulálni volt hivatott a régi világot, annak veszélyei nélkül. Ezt tehát elvileg a gépek valahogy felülírták, és megmerevítették a szimuláció állapotát. Ezért írunk a Mátrix világában 1999-et, holott a valódi dátum kb. 200 évvel későbbi. A produkció nem próbál lerögzíteni minden adatot és tényt, mint egy történelemkönyv. Lehet, hogy az emberek örökké 1999-ben élnek, csak mindig törlődnek az emlékeik, ahogy Cypher kéri majd ezt Smith-től.

A másik dolog, amiben vannak hézagok, az a "természetfeletti képességek". A látványvilágról majd később írnék, de hogy mire lehetünk képesek a Mátrix-ban, az szervesen kapcsolódik az egésznek a működési módjához.

Neo ugye átlagember a Mátrixban, kivéve, hogy ösztönei éberebbek a többi emberétől. Miután felébredt és tud mindent, Morpheus-ék megmutatják, mitől több egy, a valóságban már restaurált ember a Mátrix-ba visszaküldve. Gyakorlatilag a Jedik erőhasználó képességeivel kezdik, és onnan haladnak a fizikai struktúra variálásáig:

• nagyobbat ugrani és ütni;
• másodpercek alatt memorizálni több gigabyte-nyi információt;
• golyók elől kitérni;
• görbíteni a teret és tárgyakat megállítani a levegőben;

Amit nem értek: mitől képes Neo többre, mint Morpheus vagy a társai? Nem is arra gondolok itt, hogy milyen trükköket mutat fel, vagy hogy a történet szerint ő egy "kiválasztott". Mi teszi ezt a fiút többé, hatalmasabbá? A Star Wars I. Epizódja legalább megindokolta Anakin Skywalker különlegességét a magasabb midi-chlorian-számmal.

Nem azért fontos ez a részlet, mert nincs képzelőerőnk és mindent a szánkba kell rágni. Csakhát egy ilyen összetett filmes konstrukciónál, mint a Mátrix, nem elég látni, ki milyen trükkökre képes. Csak a képzelet alapján nem működhetnek ezek az "erők", hisz akkor a Mátrixot is el tudnák pusztítani. Ha nem is Neo egyedül, de Morpheus-szal és csapatával közösen.

Nemcsak Neo-ék és a Mátrix alkotta Smith ügynök képesek természetfeletti(nek látszó) dolgokat produkálni. Ezt a látogatás az Orákulumnál bizonyítja. A jósnő, és az ottlévő különleges képességű gyerekek tudják az igazat a Mátrixról, pedig - a jelek szerint - nincs valódi testük felébresztve. Nem valószínű, hogy mindazt tudnák, mint amit Morpheus elmondott Neónak, de a lényeg világos a számukra.

Ezt a történetszálat is misztériumba bújtatják, mégis örülök neki. Árnyaltabbá teszi kicsit a felállást, hogy kinek lehet "szuperereje" a Mátrixban. A mi világunkban is léteznek parafenomének, és illenek is a Mátrix világába: ha a mi valóságunk is csupán virtuális illúzió, a parafenomének képességei ennek felismeréséből fakadhatnak.

Megvan tehát az izgalmas alapötlet, a köréje épülő elméletrendszer, ami vizuálisan is végig ötletesen ki van vetítve (Neo fizikai ébredésétől kezdve). Nyilván akad bőven logikai visszásság, amit nem is érintettem a cikkben. Ilyen lehetne mondjuk, hogy mennyire "gazdaságos" az emberek életben tartása és a Mátrix fenntartása, az emberekből kinyert áramkészlethez mérten.
Az itt látott posztapokaliptikus jövőkép sokkoló, kilátástalan; ettől a jövőtől már tényleg csak a teljes kipusztulás lehetne rosszabb. A bizonytalan pontok sem kiáltóan szembeszökőek, egy esetleges folytatásban azokkal remekül tovább lehet szőni a Mátrix világát és Neóék küldetését.

|A cikk második fele majd külön bejegyzésben lesz|

48 óra

A 48 óra és folytatása Eddie Murphy pályájának csúcsát fémjelzi, az első két Beverly Hills-i zsaruval közösen. Egyike azoknak a régi, közkedvelt zsarufilmeknek, melyeknél még dicséretesnek számítottak a véres tűzharcok, a züllöttség és a szenvtelen, trágár humor. 

Üdítő, hogy a mai akciómozik rutinszerű kliséi (CGI-halmozás, lassítások, vérhiány (több értelemben is), robbanások tömkelege, stb.) jobbára hiányoznak. Ugyanígy a főszereplő Cates nyomozótól is távol áll bárminemű cicoma, kertelés vagy szentimentalitás. Kollegái, felettesei felé közömbös, barátnőjével még kissé bunkó is. Egyszerű motivációja itt, a Ganz-ügyben a düh és az "én szúrtam el"-érzés, mikor 2 kollegáját az ő szolgálati fegyverével lövik le. Ez hajtja, emiatt nyel olyan sokat egy volt bandatagnak, Hammondnak, akit 48 órára kihoz a sittről, hogy afféle élő nyomként használhassa.

Hogy pontosan mennyire jó egy ilyen "old-school" rendőrtörténet, azt mégsem lehet csak ízlés szerint megítélni. Csak a zsáneren belül bizonyosan láttam már mind izgalmasabb, mind pedig jobban összerakott művet. A formula, hogy egy topis fehér kopó személyes ügyeként üldöz egy gyilkost; emellé kap egy kevésbé idegbajos, fekete partnert, akivel először nem jönnek ki túl jól. A tét: dögös nőket menteni, nagy pénzt lenyúlni. Végül persze mindkettő önzetlen tetté minősül át, maradnak a ramaty hétköznapok.

A többszöri lövöldözések ellenére az ügy jelentette kihívás jóval kisebbnek érződik, mint azt a filmben beállítják nekünk. Az összes gonosztevő gyenge karakter. Természetesen intoleránsak, zsarolnak, rendőrt ölnek, és senki se tudja elkapni őket. De a helyi hatóságok elvileg mindennap lekapcsolnak olyan pitiáner fegyverőrülteket, mint akik Cates elől próbálnak meglépni. Kb. a Rendőrakadémia-filmek bűnöző-színvonalát hozzák.
Különösen a fő célpont, Ganz komoly csalódás a számomra. Róla derül ki, hogy Hammond 2 és fél éve őrzött pénzét akarja, amit amaz titokban kaszált. Semmi többet nem látunk tőle, mint amit egy átlagos körözött személy művelni szokott: túszt szed, embereket lő le vagy fenyeget meg, és fejvesztve menekül. Mikor a végén Cates és Hammond sarokba szorítják egy elhagyott épületnél, ő túszul ejti Hammond-ot, Cates megsebesíti, és erre a film első számú bűnözője hisztériás rohamot kap. "Ezt nem hiszem el!" Hát én sem.

Ahogy számba veszi az ember, mi mindennel üthette volna ki Ganz a fő üldözőjét, a történet sok elszalasztott ötlete dereng föl az embernek. A fő kopó és a fő emberszemét összesen kb. 10-15 szót vált az egész műsoridő alatt. Ez az egész ügy Cates magánbalhéja, és bár indíttatása világos, nem igazán számít, hogy épp róla szól a film. Jack Cates helyett nyugodtan berakhatták volna akármelyik másik akciófilm főszereplő rendőrét, Nick Pulowskyt A zöldfülűből, vagy akár Martin Riggs-et a Halálos fegyverből.
Tudom, hogy ezek mind évekkel később készült művek. De tény, hogy azok igenis sokkal jobban voltak megírva, mint ez. A Halálos fegyver például alig 5 évvel idősebb: ott szervesen összekapcsolták a rosszfiúk és az utánuk nyomozó párosnak a sorsát. Személyesen voltak érintettek, a hozzájuk legközelebb állókkal együtt. Ha mondjuk Ganz is lenyomozza Cates nőjét, Elaine-t, vagy pajzsként használja a végén Hammond-ot, máris jobb helyzetbe került volna.

Eddie Murphy-nek végig frenetikusan áll a visszafogott sittes szerepe. Cates és Hammond fölöttébb szórakoztató párost alkotnak: egyik mogorva és erőszakos, a másik elegáns dumagép, aki feltételes szabadlábon csak két dolgot akar: a lóvéját rejtő kocsit, plusz némi "sans phrase" szexet. Egyébként a filmbéli "csinibabákról" 1-1 sort elejtenek, miszerint nemcsak a könnyű pénzről van szó: a rendőrgyilkosság helyszínén a szőke nőnek gyereke van, Elaine pedig egy bárban szolgál fel, mivel Cates elmondása szerint "nem kap végzettségének megfelelő munkát."
Érzésem szerint Hammonddal nagyon elnézően bánik a film. Hiába szivatja folyton a partnere, vagy püfölik egymást egy sikátorban: az emberek körülötte gyanúsan sokáig türtőztetik magukat, valahányszor megjátssza magát. A Redneck bárban a csapos válogatott cseszegetések sorát tűri el Hammondnak, mivel az zsarunak adja ki magát. Jelvény ide vagy oda: ha ennyi "country-buzi" egyszerre bedühödne, akkor ugyanúgy helyben hagynák Hammondot, mint A zöldfülű elején Eckermannt a kocsmában. Nem olyan vészes hiba ez, csak nehéz nem észrevenni, hogy a felvágós dumáknak hagynak teret a készítők.

Mellesleg: a dumák, illetve a züllő belváros képe nyers, ábrándoktól mentes atmoszférát adnak a filmnek. Sokat lehet mulatni az olyan beszólásokon, mint "Nekem már attól is feláll, ha huzat van". Tény, hogy az itteni lakosság nagyon tengődő és lézengő. Mindenki csak a mának él, közömbösek az iránt, ha valakit kinyírnak, csak nem ő legyen az. Cates-ék dolgát többször megnehezíti nemcsak a többszöri befuccsolt nyomkeresés, de a civil polgárok lenézése, hogy szó szerint szarba se nézik őket.

A nyomozás menetével nincs különösebb gondom. Egyvalami azért mégis: a tempó. Nem érződik az események menetén, hogy tényleg ketyeg az a 48 óra. Cates szóvá teszi, hogy se Ganz-ot, se cinkosát, Medve Billyt nem fülelték le, holott Hammond 2 helyre is elrángatta kettejüket, potyára. A Redneck-bár-jelenet üresjárat. Rögtön az 1. nyomvonal nem biztos, hogy beválik. De csak Billy barátnőjéhez eljutni egy jó zsarunak semmi.
Ami viszont kimondottan tetszett, az a sztoricsavar a barátnővel. Semmi nem utal rá, hogy a nő bármit is akar Medve Billytől, leszámítva némi függőben maradt pénzt. Aztán mikor Cates-ék észbe kapnak és visszamennek, a sejtésük beigazolódik: ő rejtegette Billyéket. Nem érdekből, csak a szokásos nóta: nem akar meghalni. Ganz a hotelben már eljátszotta a szőke prostival a "vezesd félre a zsarukat vagy kinyírlak" figurát. Ganz vagy Billy könnyedén öldösnek, mégha sok eszük nincs is.

1990. után Murphy karrierje erőteljes lejtmenetbe kezdett, egyre kevesebb szerepében tudott közönségsikerré tenni egy-egy alkotást, műfajtól függetlenül. Az ezredfordulóra gyakorlatilag megszűnt húzónévnek lenni a szakmában, amire többszöri Arany-Málna díjazása is rásegíthetett. A 48 óra pályája kezdetét jelzi, egyben előárnyékozza, milyen karaktertípussal fogja majd leghangosabb sikerét aratni.


Összegzés: Vontatott rutinkrimi, ahol csak némi lövöldözés juttatja eszünkbe, hogy elvileg tétre megy a rosszfiúk üldözése.

Rendőrakadémia 2.

A Rendőrakadémiára is jellemző, hogy - hasonlóan a Hegylakóhoz vagy a Robotzsaruhoz - az első nagyfilm magasan a legjobban megírt és legszórakoztatóbb. Évenként bemutatott folytatásai inkább csak az 1. rész hosszabbításainak felelnek meg. Önálló egészként csökevényesek, kevesebb bennük a szellemes vicc, a konfliktusok erősebben hajlanak a puszta idétlenkedés felé.

Szándékosan nem írtam ki az alcímet, mert az hazugságnak is gyenge. Ez nem az "első bevetésük": arra már sor került az előzményfilm utolsó harmadában. Ott is egy vandál városi csődületet kellett megfékezniük, ám ez csak arra szolgált, hogy az elsajátított "tudásukat" lemérjék benne. Itt mindössze annyi a történet lényege, hogy behívják őket, elkezdenek rendet tenni, és megtalálják a bűnözés gócát. Az egész film áll annyiból, mint az előzménynél az utolsó fél óra. 

Mivel a film humorkészletében jóformán semmi saját találmány nincs, ezért döntően arról írnék, miben hasonlít vagy tér el a '84-es darabtól.

Ez mégcsak a széria 2. része, nem volt annyira egyértelmű, hogy kik a fontos arcai és kik nem. Ezért az első rész tisztjei - Eric Lassard rövid szerepét leszámítva - mind hiányoznak. Persze, a "rendőrcirkusz" legjellegzetesebb újoncai már nyilvánvalóak:

1. A mosolygós szépfiú, Mahoney;
2. a fegyvermániás Tackleberry;
3. az izomtorony Hightower;
4. a vulkánhangú Hooks
5. és a mindenhangú Larvell Jones.

A Rendőrakadémia karaktereit kiválasztani kicsit olyan, mint egy focimeccs előtt a válogatás. Az újonnan beemelt arcok közül Mauser hadnagy Harris-nek mintegy utódfigurája, a zsémbes, enyhén cinikus kiképző, aki kapitányi babérokra tör. Eric Lassard helyett főként öccsét, Pete-t látjuk, aki picit inkább olyan seriff-szerű alak, kevésbé esetlen benyomást tesz az emberre. Örültem, hogy kaptak közös jeleneteket: így kevésbé érződik, hogy minden tisztkaraktert kicserélgettek.

Mahoney dagadt fehér kollegabarátja Stuhlman lett Leslie Barbara helyett: nála már jobban hangsúlyozzák ki, hogy mennyire falánk. Proctor tipikus ügyefogyott segédfigura a feltörekvő hadnagy mellett. Kevésbé náci beütésű "seggnyaló", mint Blanks és Coppland voltak.  

Az új rendőrszereplők közül meglepő volt megismerni Eugene Tackleberry tulajdonképpeni női kiadását, Kathleen Kirkland-et. A néző szinte azonnal kitalálhatja, hogy idővel össze fognak jönni (és házasodni), valamint hogy legalább egyszer tartanak majd egy közös lövöldözést lakott területen. Jómagam ezt a cselekmény tetőpontjára vártam, de a közepén is éppolyan ütős lett, ahogy túlfeszült idegállapotban szitává lövik egy helyi boltos villanylámpáit ("1200 töltény"???). 

Az újoncok először nem boldogulnak, mert részben partnereik, részben Mauser megrovásai miatt meg van kötve a kezük. Ezt Mahoney érzelgős védőbeszéde nélkül is tudtuk volna, mikor újoncéveikről beszél a kapitánynak. Ő és hadnagy közel se olyan érdekesek, mint az 1. részbeli tisztek. De legalább a hozzájuk kapcsolt poénok megközelítik "elődeikét": Mauser tusfürdőjét kicserélik spéci ragasztóra, Lassardot pedig graffity-vel rajzolják tele mindenütt. Utóbbi eset adja meg a zöld utat adjon a kadétoknak és a humornak is a filmben. Sokkal több élményt viszont nem érdemes várni.

Mikor Lassard leváltása képbe kerül, és Mauser már helyezkedik, Mahoney mentőötlete lesz a formai tetőpont indítókulcsa. "Dutyimadárként" bevandálkodja magát a város fő bajkeverő bandájába, akiket a rikácsoló Zed vezet. Azután persze a zárás ismét rendőri szertartás (ezúttal 2 alkalomból is) lesz, a gyengeeszű banditák sittre kerülnek.

Zed az egész epizód legkiakasztóbb alakja számomra. A banda bevásárlási jelenetétől az utolsó műsorpercéig irritáló, harsány és untatóan gyengeelméjű. Még vígjáték-standardok közt se hinni, hogy több tucat fenegyerek hallgatni képes egy ilyen - már elnézést - disznóra. Abszolút nem vártam volna, hogy egy 3. részben majd újra felbukkan, pláne nem úgy, hogy "átállt a világos oldalra".

Gyenge folytatás, sokkal kevesebb jó poén.
 

Saw (Fűrész)

"Maga bizonyára egy nagyon félelmetes fickó. Fogadok, hogy az emberek már a hangja hallatán megborzonganak. De tudja, én; én ezt most nem érzékelem."

(Nekem 8)

Kevés horrorfilm keltett akkora kritikusi és nézői visszhangot, mint a 2004-es Fűrész. Már reklámkampányát is brutálisnak, véresnek és felkavarónak mondták ki, nem beszélve magáról a kész filmről. Ehhez képest minden idők egyik legsikeresebb horror-franchise-ává nőtte ki magát, számos folytatással. Már anyagi téren is óriási eredményt ért el: alig több, mint 1 millióból készült, és ennek a 45-szörösét (!) hozta vissza világszerte.


Két okból nem lettem ennek a népszerű műnek a rajongója. Az egyik, hogy a remek atmoszféra ellenére túl sok lyukat fedeztem fel benne, így az illúzió darabokra tört bennem. A másik nagy kifogásom, hogy Jigsaw, a kirakós gyilkos rejtélye nem tudott megfogni. Maga Jigsaw neve is anagramma, hisz a gyilkos bonyolult halálszerkezetekbe kényszeríti áldozatait, és azokból kell kiszabadulniuk. 
De hogy sose kapják el, és eleve a kérdés, hogy ki lehet ő, egyszerűen érdektelen volt számomra. A cselekmény tele van nagyon nyilvánvaló félrevezetésekkel, hogy melyik szereplő lehet a gyilkos, és a nagy leleplezéskor a film csal. Mitől csavar az, ha teljesen fogódzók nélkül egyszercsak kiderül, hogy a földön heverő „hulla” a még nagyon is élő Jigsaw? Meggy a tortahabon, mikor Jigsaw közli Adamme, hogy a fürdőkádban volt a kulcs láncaihoz. Egy flashback szerint a kulcs a fürdőkádban véletlenül a lefolyóba tűnt. És ha ez véletlenül nem így történik, és Adam mondjuk, nem is tudom: sikeresen kiszabadul? Annyira küszködik ez a film, hogy fordulatos legyen, ami folyton ki-kilökdös a hatás alól.

Szóval két férfi egy elhagyott mosdóhoz láncolva ébred, és a Jigsaw által hátrahagyott nyomokból kell rájönniük, mi folyik itt, mi közük egymáshoz, és főleg: hogyan jussanak ki innét. A Fűrész aduászként az ilyen helyzetben várható félelem és őrület folyamatát próbálja használni feszültségkeltéshez. 
Dr. Lawrence Gordon és Adam átlagos, értelmes felnőttek, ám Jigsaw játékszereiként civil éntudatuk folyamatosan leépül. Kezdeti dezorientálságuk a beteges "játszma" végigküszködése alatt rettegéssé, majd paranoiává, félőrült állapottá válik. Ezt a lelki szétesést valóban érdekes sőt részben még elborzasztó is látni. De nem annyira, mint a készítők azt nyilván szeretnék: sokszor életidegennek találtam a viselkedésüket. 

4 csoportba soroltam be a forgatókönyv hézagait, aszerint, hogy kikhez kapcsolódnak:

I. A Gordon-család

Minden, ami Zep karakteréhez köthető, zavart. Belemagyarázás, hogy Jigsaw a kórházi dolgozót egy spéci méreggel kényszeríti cinkosságra. Alison Gordon, Lawrence felesége sem éppen egy észlény. Nem elég, hogy Lawrence eltűnését se kapcsolja össze saját és lánya fogva tartásával, de mikor Zep pisztolya hozzá kerül, nemcsak elejti, de utána inkább a gyerek eloldozásával törődik, minthogy lefegyverezze a támadót. Ez nálam inkább tragikomikus, mintsem félelmetes.

II. A gyilkos és cinkosa

Mi az, hogy Jigsaw "technikailag nem gyilkos", mert nem saját kezével ölt? Ez egyszerűen hazugság. A csapdák és emberrablások kiagyalója és kivitelezője ő, tehát ő okozza a szerencsétlenek kínhalálát. Motivációjával ugyanez van: agytumoros beteg, nem bírja elviselni, hogy az emberek nem becsülik az életet. Gordonhoz annyi köze van, hogy ő kezelte. Ezért őt választotta? 

És ha a józan eszemre hallgatok: szerintem ha valaki egy halálos csapdából kikerül, nem biztos, hogy annyira értékelni fogja az életét, csak örül, hogy megúszta. Ha pedig meghal, esélye sem marad okulni. Mi az értelme ennek? Hogy muszáj halálosnak lennie, különben nem hiszi el az áldozat a veszélyt, és nem tanul belőle úgyse?

Gordont és Adam-et leszámítva az összes itteni áldozat tucatlény, akiknek a nevét se tudjuk. Maguk a haláljelenetek is, hát... furcsák.  Mikor az egyik áldozat egy széfet próbál kinyitni, azt miért gyorsítják fel? Úgy néznek ki, mintha egy rajzfilmet néznénk. És ugyanez megy a többinél. Azt hiszem, ez arra szolgálhatott, hogy a nézőt hevesebb szívverésre késztesse, de az összbenyomás erről is inkább zavaros és valahol vicces, mintsem rémisztő.

III. A 2 áldozatjelölt

Igazán szerencsés véletlen, hogy Adam egyszer dühbe jött, épp az ablaknak vágta a fűrészét, aztán épp hisztérikusan megfenyegette, hogy megöli, ha nem beszél. „Honnét tudjam, hogy nem te vagy a gyilkos?”, aztán meg: "Neked van valamid, ami nekem nincs. Információd!" Épp akkor fedezte fel, hogy az üveg duplaüveg, tehát lehet mögötte pl. kamera. Szinte negyedóránként váltogatja, hol hisznek egymásnak, hol meg nem. 

Mikor Gordonnak azt mondja a neje, hogy ne bízzon Adamben, hogy nem jut a fickó eszébe, hogy pisztolyt nyomnak a nő fejéhez? Mikor kiderül, hogy Adam a túszfotót eltette Gordon tárcájából, annyival indokolja: "nem voltam képes rá". Miután nemrég megfenyegette, hogy kinyírja...

Időhúzásnak tartom, hogy a két főszereplő nem tisztázza már az elején, amit tudnak. Adamről kiderül, hogy riporter, és pár napja követte Gordont kompromittáló adatokért. Apropó Gordon: mitől esik pánikba a végén dr. Gordon? Jigsaw már az 1. kazettaüzenet óta kilátásba helyezte a családja kiirtását. És attól, hogy „lejárt az idő”, illetve hallotta őket a mobilon át dulakodni, még nem változott az alaphelyzet. Hogy nem ordít hangszál-szakadásig a fájdalomtól, mikor a tompa fűrésszel elvágja a saját lábát? És egyáltalán: hogyan akar ő levágott lábfejjel segíteni bárkin? Semmi nem kötelezi a gyilkost, hogy betartsa a felkínált alkut Adam megöléséről.

Végül a kedvenc pillanatom: miután Adamet Gordon lelőtte: mitől bír hirtelen felpattanni, mikor Zep visszajön a helységbe, és fegyvert fog rájuk?

IV. A 2 nyomozó

Danny Glover kellemes meglepetés volt számomra Tapp nyomozóként. Tapp és Sing azok a rendőrök, akik nyomoznak a kirakós-gyilkos után. A módszereik viszont igencsak vitathatóak, és ez megint gyenge szál a történetben. Gordont annyival kapcsolják az ügyhöz, hogy találtak a helyszínen egy tollat. Később pedig, miután Gordon felfedte nekik afférját egy nővel, a férfi tisztázódott. Onnéttól mitől hiszi Tapp, hogy köze van az ügyhöz? Mikor Jigsaw rejtekhelyét megtalálják, miért nem kértek házkutatást? Egy szociopata kéjgyilkost nem hivatalos eljárás keretében, erősítéssel szokás felderíteni és lekapcsolni?

Halálukkal ugyanez van. Találnak egy groteszk csapdát, benne a leendő áldozattal, meglátják a lifttel érkező csuklyás alakot. Ahelyett, hogy rögtön lefegyvereznék, elbújnak, megvárva, hogy a csuhás közel jusson az áldozatjelölthöz. És mikor Tapp lefogja Jigsaw-t, még a csuháját se emeli le róla, a bilincsről nem is beszélve. És mikor megszökik, direkt nem lőhetik le. Jó, ez egy horrorfilm, a halálon és a félelmen a hangsúly, rendben! De ahhoz komolyan kell vennünk a helyzeteket, amikben a szereplők vannak. Ott pedig a rendőrök nem vétenek ilyen súlyos hibákat ilyen kritikus helyzetben. 

  

Mindezek dacára nem tartom haszontalan filmnek a Fűrészt, pozitív dolgok is vannak benne. Egyrészt ugye a hangulata rideg és félelmes, az alaphelyzetbe beleborzong az ember. A csapdák igen változatosak és kreatívak. Hiába nem tolják a képünkbe a csonkításokat és egyéb borzalmakat, a rettegésérzet létrejön a nézőben - mégha csak helyenként is. A legtöbb normális ötlet a cselekmény során Adamtől származik, pl. a sötétben világító X-jelre is ő jön rá. 

Érzem én ezen a filmen a lázas igyekezetet, hogy minimális pénzből egy izgalmas, fordulatos horror-thrillert hozzon össze. De túl sokat ködösít, és a történet részleteit sem gondolja át elég alaposan.  

Supergirl



"Női szuperhősről" normális mozgókép még nem készült, ezt állítom. Ha ez a fogalom felmerül, egy filmrajongónak nem nehéz Elektrára vagy Macskanőre asszociálni. Az 1984-es Supergirl annyiban járt rosszabbul, hogy nem egyszerűen bukott a pénztáraknál, de gyakorlatilag teljesen elfeledték; a figura soha többet nem tűnt fel live-action formában, egészen a Smallville TV-sorozat 7. évadjáig.

Az igazsághoz tartozik, hogy eleve reménytelen helyzetből indult a project. Ekkoriban a zsáner egyetlen nagy-költségvetésű mozisikere az 1. és 2. Superman volt. Forgatásának évében jelent meg a kritikusok (és a színészek) által a földbe döngölt Superman 3. is. Valószínűleg csupán azért készült külön film Supergirl-nek, hogy a Superman-franchise pénzhozamát újabb hasonló szériatermék dagaszthassa. Nincs mit csodálkozni ezen: maguk a képregények is évtizedeken át szinte csak férfi szuperhősök női klónjaként bírtak elképzelni "női szuperhősnőket" (pl. Batgirl).


Eredetileg Christopher Reeve Superman-e lett volna filmben Supergirl, a.k.a. Kara Zor-El mentora, aki morális útmutatást ad neki, miként válhat méltóvá másokat megvédelmezni. Reeve viszont nemet mondott a felkérésre, mivel úgy látta, hogy a stúdió egyre inkább lebutítja az egész szériát. Álláspontját maradéktalanul igazolta a '87-es Superman 4. buktája.

Akárcsak a Howard, a kacsa esetében, Supergirl-nál is kacagni lehet azon, hogy utólag mennyire védték a készítők saját hányaveti hozzáállásukat a filmjükhöz. Különösen a rendező, Jeannot Schwarz. Ahogy a DVD-kiadás extrái közti interjújában mondja: nagyon élvezte a rendezést, és nagyon elégedett saját munkájával.

Schwarz koncepciója szerint:

1. Teljesen másra kellett szabni Supergirlt és világát, mint Supermannél: a lányok vidámabbak, romantikusabb alkatúak, másként döntenek az élet nagy dolgairól. Tetsszen a női nézőknek, a többi mellékes.
2. Mivel ez egy NŐI szuperhős-film, fantasy-nak kell lennie. Abba pedig nem kell holmi szabályokat lefektetni, mert csak lehúznák a filmet a sok magyarázattal.
3. Végül: női szupergonosz kell, akin keresztül aztán több párhuzamot lehet majd vonni a film és közismert tündérmesék között. Kell neki egy forgó varázstükör, néhány szolga, szerelmi bájital meg hasonlók.

Ezek után nem sok értelme van a történetet részletezni, de azért megpróbálom. Itt van rögtön Kara otthona, Argo City: ez a település kriptoni neve. Létezésének magyarázata: a Kripton pusztulásakor egy interdimenzionális térben rekedt, így teljesen épen és lakhatóan megmaradt.

Mivel az írónak mentesíteni kellett művüket a Kriptontól, Argo City kinézetét homlokegyenest másmilyenre formázták, egy csomó formátlan, tekergő, avantgárd szoborral telerakva. Van ez a rendkívüli mágikus tárgy, az Omegahedron, amely nélkül a város sötétségbe borulna, levegőkészlete pedig vészesen fogyni kezdene. És Argóról a Földre közvetlen, űrutazás nélkül ki lehet jutni. Így természetesen Superman jótetteiről is tudnak a Földön. De akkor vajon miért nem adták soha Clark Kent tudtára, hogy léteznek? És akkor hogy nem ismer Kara olyan alapfogalmakat, mint fa vagy erdő?

Peter O'Toole valószínűleg csak az első 2 Superman film nimbusza miatt gondolhatta érdemesnek, hogy szerepet vállaljon ebben. Zaltar, az ő figurája ellopja az Omegahedront valami kísérlethez, de aztán megjelenik Kara. A lány ügyetlenül elveszíti, és valahol a Földön köt ki. Ezért Zaltart a Fantomzónába száműzik, Kara pedig úgy dönt, hogy neki kell visszahozni az Omegahedront. És - révén, hogy ez egy Superman-spin-off - Linda Lee álnéven ugyanabba a leányiskolába iratkozik be diáknak, mint Lois Lane húga, Lucy. Ugyanazon héten, amikor Jimmy Olsen is ugyanabban a kisvárosban tartózkodik. Mondanom sem kell, hogy ezek a szereplők (is) csupán vendégek, élő díszek a cselekményben; nincs fontosságuk, tennivalójuk, de megfogható személyiségük se.

Amikor tudomást szereztem erről a filmről, és megtekintettem, azonnal szemet szúrt, mennyire nem veszi magát komolyan benne senki és semmi. Kezdve a címszereplővel. Nem Helen Slaterrel van gondom: ez volt élete első moziszereplése, mégis Saturn-jelöléssel jutalmazták. Amit tudott, azt kihozta a szerepéből, és Supergirlként képes időnként bájat vagy éberséget kivetítetni az arcával.

De a karakter, akit játszik, egy konzekvens észjárásra képtelen idióta, akiben a felelősség csírája sincs meg. Kezdve azzal, hogy az Omegahedronnal úgy játszadozik az elején, mint holmi építőkockával. Ez már nem magyarázható naivitással, főleg egy felnőtt, legalább 16-17 évesnek számító csitrinél. Aztán mikor a Földre kerül, és valahogy rákerül a Supergirl kosztüm, önfeledten repdes, szökell, piruettezik a vidéken. Miközben az argóiaknak haldokolnak, éppen őmiatta! Napokon keresztül el telve örömével, a Föld szépségével, az egyszerű élettel. Értelmi sznvonalát mi sem tükrözi jobban, mint hogy az őt leginkább lenyűgöző földi találmány... a melltartó.

A bonyodalom elvileg abból fakad, hogy Selina, egy lerobbant, "sanyarú sorsáról" áriázó boszorkány birtokába jut az Omegahedron. Így a vörös hajú "úrnő" valódi varázserőre tesz szert, és uralni akarja a világot. Bájitallal elcsábít egy Ethan nevű topis fickót, aki mellesleg szintén Linda iskolájában dolgozik. Lelövöm a poént: Linda és Ethan egymásba szeretnek (huzamosabb dialógus nélkül), de a lánynak el kell majd búcsúzni tőle, mikor Selinától visszaveszi az Omegahedront.  

Ezt az objektumot olyasmiként kell elképzelni, mint a Sailor Moon c. animében az Ezüstkristály: egy mindenható szuperereklye, amivel szinte bármi lehetséges, amit csak kigondolsz (Mellesleg: ott is egy önhitt vörös boszorkány a főgonosz, aki a szőke tinihős megbabonázott "hercegét" ott tartja, dísznek). Valahogy az Omegahedron képessé teszi Selinát arra, hogy:

•  a számára teljesen ismeretlen Fantom Zónába küldje Supergirlt,
• előtte megfossza minden erejétől és halhatatlanságától,
• vagy egy építési járművet életre keltsen, visszahozni az "elkallódott" Ethant.

Igen: a film annyira logikaellenes, hogy még a szereplők tudása, ismeretei sem érdeklik.

Jeannot Schwarz elképzelése szerint a szuper képességek, a látványosságok voltak a leglényegesebbek - már azonkívül, hogy a film tetsszen a nőknek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elvétve sincs egy eredeti helyszín vagy díszletelem. A Fantomzóna belseje például, ahol Kara viszontlátja majd Zaltart, sötét, nyirkos, fekete olajvízben gazdag sziklavilág. És mégis valahol illúzióromboló, hogy a fizika törvényei pontosan ugyanazok, mint a mi világunkban.
A többi csillagászati jelenség még idáig sem jut el: van itt vörös pudding-szerű űrtornádó, amibe aztán belekerül egy kékes pudding-szerű űrtornádó. Megismétlem: ez a rendező szerint fantasy, tehát nem kell bele semmi logika vagy magyarázkodás.


Az is furcsa, hogy miközben a filmet betegesen próbálják függetleníteni a donneri, sőt a lesteri Supermantől is, több az indirekt utalás azokra. Kara a Földre egy vidéki tó aljáról feltörve kerül ki. Zod a Superman 2.-ben egy vidéki tavon járkált. Supermanről elhangzik, hogy "békeküldetésre" kellett mennie, ezért nincs most a Földön (Superman visszatér). Karára magától kerül rá varázsütés-szerűen a szuperruha. Donner Superman-énél ez még kevésbé volt zavaró, itt viszont enyhén szólva banális. Nem beszélve arról, hogy Selina ugyanazt az egomán poénesőt gyártja nekünk, mint Gene Hackman Lex Luthorja, annak esze nélkül.

 

Bármilyen kínkeserves moziélménynek számít ez a "retro-junk", kívülről szemlélve tanulságos eset. Olyan, mintha a négy Reeve-film legostobább pillanatait kivonták volna, hogy egyetlen, 2 órás masszába tömörítsék. Árulkodik egy zsáner korabeli megítéléséről. És csakhogy tisztán lássunk: attól, ha egy fantasy nem ad tudományos magyarázatot a csodás elemeire, rendelkeznie kell saját törvényszerűségeivel. Enélkül a Gyűrűk Ura sem lett volna olyan sikeres, mint amilyen.
És örömmel nyugtázom, hogy a Smallville végre komolyan vehető, szimpatikus figurává tudta szabni Karát, Kal-El első unokatestvérét.


A Supergirl-re egy egyest adok.

ஜ║Fertőzésஜ║

Amit leginkább szeretek a 2011-es Fertőzés c. filmben, az a tónusa és a témaábrázolása. Szinte kizárt, hogy egy új, hiperagresszív vírus a mai világban ne okozná milliók halálát - nem beszélve a gazdasági és más következményekről. Nincs gyógyír, nincs immunitás, bárkire a világ bármely pontján lecsaphat a kór. 


Érdekfeszítő volt látnom, hogy mindez hogyan megy végbe. Milyen események, lakossági reakciók történnének az isteni csoda, a vakcina előállításáig. Nagyot ütnek azok a jelenetek, melyek a járvány kirobbanásának kritikus időszakát mutatják: a zűrzavart, fosztogatásokat és az anarchia képeit. Könnyen bele tudtam magam képzelni, s szinte láttam, ahogy az éhező polgárok - akár a saját hazámból is - rávetik magukat a boltokra, bevásárlóközpontokra, sőt a puccos nagyvárosi villák éléskamráira. 

Tudni kell a Fertőzésről, hogy ez katasztrófafilm, és nem dráma. Nem a főszereplők személyes ügyei/ kapcsolatai, hanem sok-sok mellékszereplő tablóképe rajzolja ki a történetet. A karakterek az alaphelyzet tartozékai, kimagasló figura nincs köztük. Ez általában engem is zavarni szokott, de itt a realisztikus tónus, plusz a problémák sokrétűsége kárpótolt érte, és a minimális kapcsolatrendszer igenis létrejött közöttük a cselekmény során.

Matt Damon karaktere, Thomas Emhoff tipikus, a családjáért aggódó felnőtt férfi. Felesége, Beth az elsők közt van, akiknél diagnosztizálják az új vírust, a MEV-1-et. Emhoff elég halovány színezetű, de hihető figura. Elhittem, hogy félti a gyermekeit és utálja, hogy akaratlanul is kívülálló szemlélővé válik, lévén, hogy szervezete immunitást mutat a kórokozóval szemben. 

Örültem neki, hogy a film meg se próbál kivételezni azokkal a figurákkal, akiket híres színészek alakítanak. Kate Winslet először fel se tűnt nekem Dr. Mears-ként. A kór kiindulási pontját kereső epidemiológus idővel maga is áldozattá válik, miután tudatta Emhoff-fal immunitása tényét. Őszintén szólva: ő óvatosabb is lehetett volna, mint hogy védőruha nélkül tartózkodjon egy gócpontnál. Ezt leszámítva tetszett, amit a sztori vele csinált: már betegen saját takaróját próbálja egy másik fertőzöttnek odaadja, és hátborzongató a kép, ahol a számos légmentesen becsomagolt tetem mellett őt is elföldelik. Leszűrhető tanulság, hogy az előrelátás még a segítő szándéknál is fontosabb ilyenkor.

Az ő ellentétpárja lehetne a szituáció egy másik tipikus figurája, Krumwiede. A kisstílű hangember blogján és a TV-ben is tévhitek, összeesküvés-elméletek meglovagolásával csikar ki hasznot magának. A film legtöbb rendszer- és társadalom-kritikáját az ő szájából kapjuk. Pl. mikor a vitatott hatékonyságú Aranyfa helyett már VAN jobb orvosság, de üzleti érdekből titkolják. Ez szomorúan valószerű: ha egy járványnak van ellenszere, azt a leggazdagabbak jóval előbb megkapják, és a színfalak mögött épp Krumwiede üzletel róla tőzsdeügynökökkel és másokkal. Judie Law karaktere ugyanaz a fajta "patkány", mint A Téglában Matt Damon Sullivanje, aki az egész életét végighazudja, aztán elsétálhat a gazságaival.

Marion Cotillard Orantes-e a legnagyobb történetlyuk az egészben. Ő is egyike a vírus kezdeti útját kereső kutatóknak, miközben a betegség exponenciálisan terjed a világban. Racionális nő, először figyelemre se méltatnánk. Majd miután elrabolják, egy hong kong-i iskola gyerekei között látjuk viszont, akikkel hosszú ideig kénytelen foglalkozni. A kórtól való félelem itt már éppolyan intézményes fenyegetéssé nőtte ki magát, mint a járvány. Orantes a film teljes közepéből hiányzik, teljesen váratlanul bukkan fel újra, amolyan helyi segéderőként.
Aztán, mikor megszöktetik, és a reptérről önként visszaindul: eltűnik a filmből! Hová ment, mi lett vele? Egy akció keretében a menekítői átverték fogvatartóit, hogy a vakcina egy adagjával kiváltják őt. Azt hiszem, így próbálták a készítők sugallni, hogy a lelkiismerete visszahúzta a fogsága színterére, a gyerekekhez, akikkel annyi időt töltött a fogság ideje alatt. 

Steven Soderbergh egyszerre volt a film rendezője, producere és operatőrje; érezni lehet, hogy inkább egy mozaikként képzelte el az események láncolatát, mint a szereplők folyamatos viszonyrendszerén. Engem speciel cseppet sem zavart itt, hogy a napok, helyszínek, sőt a populáció adatai mind rögzítve vannak, akár egy vázlatfüzetnél. A cselekmény azért ilyen töredezett, hogy mi, a nézők az egész világról egyszerre kapjuk a fejleményeket, átfogóan lássunk mindent, hogy össze tudjuk rakni a kirakós darabkáit - mint a filmbéli tudósok. És roppantul tetszik a film végi csavar, ahogy feldereng az egésznek az oka: egy fertőzött denevér, egy másként fertőződött disznó gyomrában. 

Feszültséget bőven szolgáltat a téma, és a film élni is tud ezzel. A tömeges megbetegedések hatására összeomlik a tőzsde, bankrendszer, bürokrácia, a közélet. A gyógyszertárban a polgárok keresztültaposnak egymáson, amikor bejelentik, hogy "elfogyott a készlet". Dettó, amikor kint ácsorognak a hóban, és a vírusmentes élelmiszerkészlet fogy el. Megindul a közrendbontás, lázongások törnek ki, ami ördögi körként tovább szítja a félelmet. A forgatókönyvnek szerintem volt határozott iránya, lendülete, és nem forgácsolódott szét.


Összegzés: A Fertőzés érthetően megírt, szilárd munka, a rendezésnek is csak egy-két erőtlenül elvarrt mellékszál róható fel. Rideg, jégkék képi világa megadja azt a hátborzongató hangulatot a filmnek, ami a témájához passzol. Megborzasztja az embert, hogy a világban bárhol, bárkivel - vadidegennel vagy családtaggal - érintkezve halálra ítélhetjük magunkat, anélkül, hogy tudnánk, mi oltja ki az életünket. Ezt a félelemérzetet remekül visszaadta nekem a produkció, és lekötötték a figyelmemet a járványügyi világválság részletei, következményei.