Nem szívesen fűzök negatív reklámot olyan filmhez, ami új ötleteket keres. De azt hiszem, a szellemesség mértéke a filmre jellemző poénkészletet is minősíti. Semmi nem működik a Juniorban. Ez egy újabb azon tucatkomédiát közül, amik drámaiságot akarnak vinni egy legalábbis kötve hihető témába, miközben nem tudnak ráérezni a felnőtt ember humorérzékére. Mégcsak érdekes karakterek sincsenek. És ezt különösen azért sajnálom, mivel Deni DeVito-t a XX. századi Hollywood egyik legsokoldalúbb színészeként tartom számon.
A történet felvezetése egy rémálom, melyben Dr. Alex Hesse egy bepisilő csecsemőt talál - aztán egy seregnyi másikat, és felriad. Ez előirányozza a problémáját: ő és barátja, Dr. Larry Arbogast projektjét elutasítják. Ez elvileg a meddő anyák megtermékenyítését szolgálná, egy kísérleti fázisban lévő szérummal. Larry fejében fogan meg az ötlet, hogy - felfüggesztésük dacára - egy férfi donorral próbálják ki a szérum sikerét. Ez lenne a magas, izmos tudós Hesse.
Színészi játékról nem beszélhetünk: DeVito-t leszámítva egyikük sem meggyőző itt. Arnold játéka is valami borzalmas: akcentusa és értelemszegény arckifejezései miatt képtelenség elhinni róla, hogy zseniális tudós. Schwarzenegger érezhetően maga is csak próbálgatja az elgondolást, hogy ebben a filmben tudóst alakít. Ahogy pedig a "terhessége" pszichikai kihatását érzékelteti, az nemcsak nem meggyőző, de egyszerre irritáló és célzat nélkül röhejes.
Szóval Arbogast győzi meg végül Hesse-t, hogy magán tesztelje a vegyületet, és ez indítja el az izmos kutatót, hogy felfedezze a női lét egyik legfontosabb, legnehezebb periódusát. A probléma ezzel, hogy a film felváltva várja el, hogy hol viccesnek, hol meghatónak érezzük Hesse terhességét. Mégha maga az alapötlet nem is volna komplett badarság: egy férfit egy szál injekcióval "teherbe ejteni" már végképp nem hihető. Az emberi szervezet anyagcseréjét az ilyen mértékű átalakulás logikusan igencsak megviselheti. Ez az egész terhességvonal elsősorban a humoros felhangot szolgálná, kiegészítve némi finom drámával. Ez a formula viszont nem minden témára alkalmazható.
Sem maguk a főszereplőknek osztott szövegfüzet, sem a helyzetkomikum nem képes vicces, megmosolyogtató pillanatokat teremteni. A jelenetek többsége kifejezetten unalmas. Emma Thompson karaktere Reddin próbál valami könnyed humort belecsempészni a filmbe, eredménytelenül. Nem tud érdekelni minket az egydimenziós figurák sorsa, az alaphelyzet pedig túl abszurd, hogy drámaiak legyenek benne az annak szánt pillanatok:
A számomra legundorítóbb momentuma az egésznek az a rémálom-jelenet, amikor Hesse azt álmodja, hogy elérkezett a szülés pillanata. A csecsemő, amit a nővér behoz neki... nos, azt a gyermeket leginkább úgy tudnám jellemezni: Frankenstein kicsinyített mása, Arnold Schwarzenegger kicsinyített felnőtt arcával. Ez a jelenet katasztrofális: értelmetlen, csattanó nélküli, és a baba kinézetének ilyetén módosítása a rosszízlés legalját képviseli! Nem értem, hogy hihették ezt viccesnek az alkotók.
A tünetek alapvetően a nőkre jellemző terhességi tüneteknek felelnek itt meg. Hesse beszédstílusa nagyon szelíddé változik, előrevásárol bő ruhákat, és megemlíti Larrynek, hogy: "A mellbimbóim nagyon érzékenyek.". Nem: az ilyen jellegű viccek nem humorosak, hanem bárgyúak. Nem kevésbé, amikor Hesse vigyorogva felfedi feleségének, hogy terhes.
Dramaturgia itt csak elméletben létezik, és abban kellene megnyilvánulnia, hogy Hesse védeni akarja a méhében fejlődő életet. Ahogy látja a kismamákat egy intézet kertjében, és beáll közéjük zenekísérettel, az nyilván megható pillanatnak volt szánva. De komolyan venni azért nem tudjuk, mert a film eleve nem akart meggyőző lenni. Viccesnek pedig azért nem nevezhető, mert itt nem próbál poénokat felsorakoztatni. A zárószcéna, ahogy mind a 4 felnőtt a két kisbabával játszik a tengerparton, a legolcsóbb klisé, amit gyerekvállalásról szóló családi filmben használhattak. Nem kapcsolódik sem a férfiterhesség, sem Hesse és Arbogast sikeres kísérletének történetszálához.
Végszó: Junior egy utolsó fércmunka. Teljesen zavarba ejtő, az ember szégyent érez, hogy egyhuzamban végignézi, egyes ötletei pedig gusztustalanok. Alighanem ez mindhárom színészhíresség filmográfiájában a legigénytelenebb, legtrehányabb munkadarab.
Színészi játékról nem beszélhetünk: DeVito-t leszámítva egyikük sem meggyőző itt. Arnold játéka is valami borzalmas: akcentusa és értelemszegény arckifejezései miatt képtelenség elhinni róla, hogy zseniális tudós. Schwarzenegger érezhetően maga is csak próbálgatja az elgondolást, hogy ebben a filmben tudóst alakít. Ahogy pedig a "terhessége" pszichikai kihatását érzékelteti, az nemcsak nem meggyőző, de egyszerre irritáló és célzat nélkül röhejes. Szóval Arbogast győzi meg végül Hesse-t, hogy magán tesztelje a vegyületet, és ez indítja el az izmos kutatót, hogy felfedezze a női lét egyik legfontosabb, legnehezebb periódusát. A probléma ezzel, hogy a film felváltva várja el, hogy hol viccesnek, hol meghatónak érezzük Hesse terhességét. Mégha maga az alapötlet nem is volna komplett badarság: egy férfit egy szál injekcióval "teherbe ejteni" már végképp nem hihető. Az emberi szervezet anyagcseréjét az ilyen mértékű átalakulás logikusan igencsak megviselheti. Ez az egész terhességvonal elsősorban a humoros felhangot szolgálná, kiegészítve némi finom drámával. Ez a formula viszont nem minden témára alkalmazható.
Sem maguk a főszereplőknek osztott szövegfüzet, sem a helyzetkomikum nem képes vicces, megmosolyogtató pillanatokat teremteni. A jelenetek többsége kifejezetten unalmas. Emma Thompson karaktere Reddin próbál valami könnyed humort belecsempészni a filmbe, eredménytelenül. Nem tud érdekelni minket az egydimenziós figurák sorsa, az alaphelyzet pedig túl abszurd, hogy drámaiak legyenek benne az annak szánt pillanatok:
- Hesse elképzeli a szülés pillanatát és annak örömeit;
- Megszökik, mikor a születendő gyerekét jogilag elvennék tőle;
- Hesse álruhában körhintázik "a többi" terhes kismamával;
- Egyszerre születik meg Hesse és Larry volt feleségének a gyereke.
A számomra legundorítóbb momentuma az egésznek az a rémálom-jelenet, amikor Hesse azt álmodja, hogy elérkezett a szülés pillanata. A csecsemő, amit a nővér behoz neki... nos, azt a gyermeket leginkább úgy tudnám jellemezni: Frankenstein kicsinyített mása, Arnold Schwarzenegger kicsinyített felnőtt arcával. Ez a jelenet katasztrofális: értelmetlen, csattanó nélküli, és a baba kinézetének ilyetén módosítása a rosszízlés legalját képviseli! Nem értem, hogy hihették ezt viccesnek az alkotók.
A tünetek alapvetően a nőkre jellemző terhességi tüneteknek felelnek itt meg. Hesse beszédstílusa nagyon szelíddé változik, előrevásárol bő ruhákat, és megemlíti Larrynek, hogy: "A mellbimbóim nagyon érzékenyek.". Nem: az ilyen jellegű viccek nem humorosak, hanem bárgyúak. Nem kevésbé, amikor Hesse vigyorogva felfedi feleségének, hogy terhes. Dramaturgia itt csak elméletben létezik, és abban kellene megnyilvánulnia, hogy Hesse védeni akarja a méhében fejlődő életet. Ahogy látja a kismamákat egy intézet kertjében, és beáll közéjük zenekísérettel, az nyilván megható pillanatnak volt szánva. De komolyan venni azért nem tudjuk, mert a film eleve nem akart meggyőző lenni. Viccesnek pedig azért nem nevezhető, mert itt nem próbál poénokat felsorakoztatni. A zárószcéna, ahogy mind a 4 felnőtt a két kisbabával játszik a tengerparton, a legolcsóbb klisé, amit gyerekvállalásról szóló családi filmben használhattak. Nem kapcsolódik sem a férfiterhesség, sem Hesse és Arbogast sikeres kísérletének történetszálához.
Végszó: Junior egy utolsó fércmunka. Teljesen zavarba ejtő, az ember szégyent érez, hogy egyhuzamban végignézi, egyes ötletei pedig gusztustalanok. Alighanem ez mindhárom színészhíresség filmográfiájában a legigénytelenebb, legtrehányabb munkadarab.
2 megjegyzés:
Hűha...
Hát ez.... eklépesztő lehet.Fú már ez a leírás is úgy taszít ettől a filmtől...Na ezt biztos nem nézem meg.Azt hiszem Arnold egy kicsit túlságosan ki akart bújni a gyilkológép szerepéből, biztos erre is azért vállalkozott.
A tudósszerep tényleg nem működik nála.
Megjegyzés küldése