Az utolsó szamuráj

"Nippon" országa a Meiji-restaurációval lett a világtörténelem igazi résztvevője. Több évszázados bezártság után a Nyugat függésbe kényszerítette, ezért egy véres rendszerváltás után rohamléptekben kezdett tanulni, hogy felzárkózhasson.
Ezt a kritikus korszakot ragadja meg Az utolsó szamuráj - a samurai bushi (="szolgáló harcos") osztályréteg szemszögéből.

Ez a népszerű alkotás nekem is egyik kedvencem. Ken Watanabe fantasztikus, Tom Cruise és a többi színész is hiteles. A csatajelenetek monumentálisak, nem érződik rajtuk visszafogottság. A zene alatta hangulatos, hol pörgős, hol nyugodtabb részekkel. Témája nem különösebben új: meghasonlott amerikai katonának segít egy idegen kultúra, hogy magára találjon. Fricskaként a film még ki is figurázza a dicső amerikai haderő eszményképét. Nathan Algren pontosan tudja, hogy a háború valójában a hatalmasok kapzsi játszmája, akik az ellenvéleményt gőggel vagy golyóval honorálják. 
Nathan otthontalan alkoholista, a dicsőség illúzióját már lerombolta maga körül. A továbbiakban az az igény alakul ki benne, hogy elvesse önmaga áruba bocsátásának gondolatát is. Ez a szamurájok elleni vesztes csatától indul, és a tavaszi visszatéréséig tart.

Már a Disney-rajzfilmek is használták azt a történettípust, melyben egy tehetséges ifjú egy elnyomott kisebbséggel áll szemben, de őket megismerve az ő oldalukra áll. Dióhéjban itt is ez történik. Megbecsült fogolyként Nathan egy másik kultúrát és életmódot ismer meg, ami nem merül ki a bushido dogmáiban, mint eddig hitte. Nem tesz úgy, mintha megvilágosodott vagy feloldoztatott volna. Naplójába írt tapasztalatai egyszerűek, de következetesek.
Tetszik a főszereplőben, ahogy magán viseli múltja tényleges súlyát. Amit az ember önszántából megtett, az - kultúrájától függetlenül - örökre hozzátartozik majd, ennek tudatosulása az, amit lelkiismeretnek hívunk. Ez kínozza rémálmaiban az ápolatlan külsejű férfit, ezért próbálja sake-val enyhíteni terhét. Harc közben egyfajta elkeseredett harag, a háborús gyilkosságai miatt érzett gyötrelem hajtja.

Watanabe Katsumoto-ja, a film legkifejezőbb figurája felismeri ezt, mikor Nathan fogságba esik. Megfontolt, arrogancia nélküli vezető, aki császára iránt teljes alázattal viseltetik. Az ellenség megismerése ürügyén fogolyként tartja Algrent, valójában megérzésére hallgat. Nathan egyedül küzdött tucatnyi embere ellen egy dárdával, mint egy sebzett tigris. Lehetőséget sejt benne, de érdek és elvárás nélkül, teret hagyva a sorsnak. A ninja-bérgyilkosok támadásánál küzdenek először vállvetve, és onnantól kezdve ez a kötelék csak erősödni fog.



Egyáltalán nem találom elcsépeltnek vagy cukormázasnak a két főszereplő barátságát. Természetesség és érettség hatja át a folyamatot, ahogy Nathan elsajátítja a szamurájok tudását. Nem félne fogolyként meghalni, mégis vendégként szolgálják ki. Ledöfte Katsumoto sógorát a csatában, mikor az majdnem felnyársalta. Özvegye, Taka és a család többi tagja is ugyanolyan, gyűlölet nélküli indulatot hordoz Nathan iránt, mint ami magában Nathanban is jelen van.
A film roppant ügyesen bánik az érzelmiséggel. Taka, helyzete alapján nem gyámoltalan, csak kiszolgáltatott. Udvarias kell legyen férje gyilkosával, miközben az vele és gyerekeivel eszik együtt. A Szépség és a Szörnyeteg meséjéhez hasonlóan, a "szép hölgy" itt is a vidám, vagy épp szívszorító pillanatok tükrében szereti meg az előnytelen külsejű férfit. Sokan csöpögősnek érezhetik a megbocsátás jelenetét. A férfi "gomennasai"-ja őszinte, kezdeményező. A nő pedig erre nem kezd hisztizni, ordibálni, és több esze van, semmint vendettával akarjon megnyugvást keresni. Mégha a dialógus itt nem túl elmés, egyenrangú félként beszélnek egymással. De az igazi, tettbeli feloldozás az lesz, mikor férje vörös páncélját adja rá Nathanra.

Az ádázul elvhű Katsumoto és a közömbös Omura miniszter ellentétpárt alkotnak: egyik a katonai, másik a jogállam képzetének képviselője. A fiatal Meiji császár 2 fő irányelvét testesítik meg: modernizáció, illetve a nép érdeke. Ez egy korabeli jelmondatnak a variálása: "fukoku kyouhei" (="gazdag ország, erős hadsereg). A film három írója gondosan odafigyelt rá, hogy a befejezés ne legyen papírizű vagy sebtiben összegórt. Mikor Meiji új szerződést készül aláírni az Egyesült Államok delegációjával, Nathan belép és ugyanazzal az alázattal nyújtja át Katsumoto kardját, mellyel ő maga is kész volt letenni. Lázadása nem volt elvakult, végig őt szolgálta, csak az ő parancsára tette volna le a fegyver... ha van mersze kijelenteni. 
Így most, mivel Japánra nézve egyenlőtlen szerződésről van szó, mindenki ellenében jelenti ki, hogy nem fogadja el, mert igazságtalan a népre nézve. Ironikus módon erre Omura azzal tiltakozik, hogy hűen szolgálta, meg hogy ez rá nézve szégyen. Meiji odanyújtja neki Katsumoto kardját, emlékeztetve, hogy ezek voltak az ő érvei is. 

A végső ütközet kivitelezésére nem látom be, mi panasz lehet. Beállításokon túlnézve a két haderő felszerelése aprólékos a katanába vésett írásoktól az ismétlő puskákig. Az ütközet lefolyása szakszerű és jól nyomon követhető. Nathanék stratégiája az első támadóhullám lépcsőzetes felőrlése, majd roham; tényleg és a legtöbbet igyekszik kihozni az adott helyzetből.

Nathan és Katsumoto is elégtételt kap a sorstól a katarzispercek alatt. Nathan a régi, dölyfös parancsnokát, Bagley ezredest - múltbéli mészárlásai miatt - azzal jutalmazza, hogy katanáját az utolsó rohamnál belehajítja a szívébe. Katsumoto pedig kard által halhat meg, egy dicső ütközetben. Ezt tényként szögezte le Nathannak, miután a megszöktetésekor rokona, Nobutada feláldozta magát értük. Először cinizmusnak tűnt, hogy egy hű barátja átszúrja a szívét. Az oka ennek: mindjárt úgyis meghalna, hisz számtalan golyó eltalálta mindkettejüket.

Nathan sorsának végkimenetelét sem könnyű elbírálni. Tény, hogy ő a főszereplő, ő a maréknyi túlélő egyike, és a legvégén montázst látunk, hogy visszatér Taka-hoz és két gyermekéhez. Mindent összevetve jól járt az összes sebével, helytállásával együtt. És ahogy Katsumoto megmondta: tényleg ő lett az - jelképesen - aki összekötötte keletet a nyugattal, mikor a katanát átadta Meijinek. Én nem tudom, kinek milyen elképzelése van a vidéki életről, vagy hogy hány faluban lehet "megtalálni a lelki békénket". Algren egy bizonyos helyen találta meg, és oda is láttuk visszatérni.

Az utolsó szamuráj egy könnyen befogadható, tanulságos, nagyon megható produkció, egy régi, kiveszőben lévő mentalitásnak a legjobb arcát mutatja nekünk. Kifejezetten olyan eset, ahol minden adott: a lendület, a rétegzett karakterek, az izgalom, a komoly élethelyzetek, a csodás légkör és a mély mondanivaló. Ez a szememben Tom Cruise legmélyebb, legőszintébb filmvállalása.